Nem tűnnek el az Albacomp márkájú notebookok

A múlt héten a Világgazdaság, illetve a Független Hírügynökség egyik híranyaga olyan címekkel látott napvilágot, amely azt sugallta, hogy az Albacomp kiszáll a notebookbizniszből. Ugyan a cikkek szövegéből kiderült, hogy nem erről, csupán a gépek hazai összeszerelésének befejezéséről van szó, a székesfehérvári PC-gyártó mégis fontosnak tartotta közleményben tisztázni a helyzetet.

Az Albacomp nem maga fejleszti a notebookjait, hanem távol-keleti OEM gyártóktól vásárol ún. csupasz (barebone) számítógépeket, melyek konfigurálását (a memória, merevlemez stb. beszerelését) mindeddig Magyarországon, saját üzemében végezte el – ebben lesz most, a meglévő készletek összeszerelését követően változás. A jövőben „az alapegységek összeszerelése nem a székesfehérvári üzemben, hanem a távol-keleti alkatrészgyártónál történik. A kész számítógépeket ugyanúgy Székesfehérváron vetik alá a minimum 4 órás tartós tesztelésnek, és csak ezután történik a gépek csomagolása és kiszállítása a megrendelőkhöz” – áll a vállalat közleményében.

Albacomp márkanéven tehát a jövőben is kerülnek piacra noteszgépek, csupán azokat már teljes egészében a Távol-Keleten gyártják. Lapunk kérdésére Minárovits János, a cég alapító-vezérigazgatója elmondta, hogy a gyártási folyamat átalakítása nem jár majd elbocsátásokkal. „Átlagban 6-8 fő dolgozik az összeszerelésen, de nagyobb projektek esetén a létszám 15 főre is felkúszott. Ezt a cég ilyenkor részben külső erőforrással, részben cégen belüli átcsoportosítással oldotta meg. Az itt dolgozó emberek munkáját nem veszélyezteti a notebookgyártás átalakítása, mivel a tesztelések, image-elések elvégzéséhez kell ez a létszám” – magyarázta.

A vállalat egyben mind a  noteszgépek, mind az asztali PC-k esetében áttér az ún. projektszemléletű gyártásra. Ez azt jelenti, hogy – akárcsak a Dellnél – az Albacompnál is csak a megrendelés kézhezvétele után kezdődik el majd az összeszerelés, amivel csökkenthetők a tárolás költségei. A cég ígérete szerint a kisebb projekteknél akár 1-2 nap alatt, nagyobb projekteknél pedig 1 héten belül tudják szállítani a megrendelt számítógépeket. A szerverek konfigurálása változatlanul Székesfehérváron történik.

Az Albacomp árbevételében folyamatosan szorul vissza a hardverértékesítés részesedése. Minárovits János lapunknak azt mondta: még ha a jelentősége egyre kisebb lesz is a cég számára, nem tervezik e szegmens feladását.

Azóta történt

  • Elégedett az Albacomp

    A székesfehérvári informatikai vállalat első negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult.

  • Befektetőt keres az Albacomp

    Lapértesülések szerint az informatikai vállalatnak legalább 600 millió forintra lenne szüksége. Két komoly érdeklődő is van.

Előzmények