Nem hoznak pénzt a sportok a Netflixnek

Ezt konkrétan a Netflix társ-vezérigazgatója most megerősítette.

A Wall Street, a befektetők és a piacok nyomására a streamingipar számára az elsődleges most már a profit és a költségcsökkentések, minden más a háttérbe szorul.

Ennek kapcsán tett érdekes megjegyzést Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója. Szerinte ugyanis nem látszik még az út, amely oda vezetne, hogy a sportok nyereséget hozzanak a cégnek. Sarandos szerint a profi sportok gazdaságát úgy építették fel, hogy a tévés gazdaság köré húzták. A jogok megvásárlása pedig sokba kerül. A Netflix eddig semmi nyereséget nem látott a sportokból, erősítette meg a UBS Global TMT konferencián Sarandos.

A rivális Apple TV+ és Amazon Prime Video egyaránt terjeszkedtek a sportközvetítések, jogvásárlások kapcsán, de így tett a Peacock is.

Sarandos szerint ők így tudtak előfizetőket nyerni, hogy nem kellett nagy sporteseményekkel csalogatni őket. Bízik benne, hogy a sportok nélkül is duplájára nőnek. Mint mondta: nem sportellenesek, de a hangsúly a nyereségen van.

Azóta történt

Előzmények