Búcsú egy legendától: wifire cserélik az utcai telefonokat

A jövő látványosan érkezik meg New Yorkba, ha a tegnap bejelentett terv valóra válik: a város polgármestere, Bill de Blasio közölte, hogy egy konzorcium közreműködésével hamarosan lecserélik az összes utcai fizetős telefont, és helyükre többfunkciós készülékeket állítanak fel, melyek ingyenes wifit, ingyenes belföldi hívásokat, telefontöltőt, illetve egy érintőképernyős információs netkapcsolatot kínálnak majd.

New York Link

A CityBridge névre hallgató konzorcium (tagjai többek között a Qualcomm mint távközlési cég, a Control Group New York-i dizájner vállalkozás, a hardvergyártó Comark, illetve a hirdetésekért felelős Titan) a jövő évben kezdi meg a világváros közel 10 ezer fülkéjének lecserélését, amennyiben az önkormányzati illetékes bizottsága áldását adja a projektre (néhány helyen azért muzeális okokból meghagyják a régi telefonfülkéket). Ha mindez megvalósul, akkor New Yorkban lesz a világ legnagyobb ingyenes wifihálózata.

New York Link

A többféle, már jól bevált technológiát egy helyre koncentráló, oszlopszerű konzolok az ígéretek szerint 7/24 szolgáltatják az „akár gigabites” wifikapcsolatot, biztosítják az ingyenes telefonhívásokat, amennyiben azok az Egyesült Államokba irányulnak, az érintőképernyő segítségével egyenesen el lehet érni a városi hivatalokat és szolgáltatásokat, térképeket, turistainformációkat lehet majd lekérni, emellett lehetőség lesz a mobiltelefonok feltöltésére is. Ráadásul közvetlenül lehet elérni a mentőket, tűzoltókat stb., illetve a hirdetési célú változat mind kereskedelmi reklámok, mind egyéb, önkormányzati hirdetmények megjelenítésére is alkalmas (pl. katasztrófahelyzet kihirdetésére, figyelmeztetésre).

New York Link

Blasio azzal igyekezett megnyerni a város lakóit a terv részére, hogy véleményük szerint az adófizetőknek egyetlen fillérjébe nem kerül a csere és az üzemeltetés, mivel a következő 12 évben körülbelül 500 millió dolláros bevételt várnak a rendszertől, és ennek a fele az önkormányzaté (a másik fele a konzorciumtag hirdetési ügynökségé).

New York Link

A készülékek már új nevet is kaptak: nem „pay phone-nak” hívják őket, hanem „linknek”.

Azóta történt

Előzmények

  • Az utas a kedvenc zenéit hallgathatja az Uber kocsijaiban

    A szolgáltatók szerződést kötöttek, de a végső döntés a sofőrök kezében van.

  • Három másodperc alatt jöhet át egy film wifin

    A Samsung azt állítja, hogy többek között az antenna átalakításával, illetve az adatveszteség mennyiségének mérséklésével értek el áttörést.