A Nokia kivásárolja a Siemenst

A cégek ma reggel jelentették be, hogy a hálózati eszközökkel foglalkozó vegyesvállalatból, a 2007-ben létrehozott Nokia Siemens Networksből kiszáll a Siemens AG, ötven százalékos tulajdonrészüket eladják a társcégnek. A Nokia 1,7 milliárd eurót fizet a Siemensnek a részvényekért. A megállapodást mindkét vállalat vezetősége jóváhagyta, így elindult az ilyenkor szokásos és előírt engedélyeztetési eljárás, a pénzügyi tranzakciót várhatóan az idei év harmadik negyedévében lezárják.

Stephen Elop, a Nokia elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a távközlési piacon eddig is igen jó pozíciót elfoglaló hálózati üzletág a továbbiakban még jobban fog teljesíteni, Joe Kaser, a Siemens pénzügyi vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy a kilépés része annak a profiltisztítási folyamatnak, melynek során a jövőben inkább a korábbi, hagyományos húzóágazatokra akarnak koncentrálni.

A híradások szerint a Nokia úgy tervezi, hogy nem változtatnak a menedzsmenten és az irányítási szerkezeten (a jelenlegi vezetés egyébként állítólag belső átalakításokat tervez, de erről még nem adtak információkat), a cég központja is marad a finnországi Espooban, de tovább kívánják erősíteni külföldi jelenlétüket. A vállalat új nevét még nem közölték, erre akkor kerül majd sor, ha lezárul a tranzakció.

Azóta történt

Előzmények