A Microsoft és a Huawei is megvenné a Nokiát

A Microsoft a közelmúltban előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Nokia mobiltelefonos üzletágának felvásárlásáról, de többek között a vételár, illetve a cég folyamatos piacvesztése miatt abbamaradtak az egyeztetések, és nem is valószínű, hogy sikerül folytatni őket – írja tegnapi riportjában belső forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal. A vételárról nem lehet tudni semmit, de a lap megemlíti, hogy a Nokia értéke az amerikai tőzsdén több mint 14 milliárd dollár.

Mint ismeretes, a válság jeleinek észlelése után a Nokia úgy döntött, hogy ipari szövetségre lép a Microsofttal, ennek része volt az is, hogy az amerikai cégtől érkezett új vezető a finn vállalathoz: Stephen Elop két éve vette át az irányítást, majd a Nokia partnerségi megállapodást kötött a Microsoft Windows Phone mobilos operációs rendszerének használatáról. Habár az utóbbi időben kedvező jelek tapasztalhatók az együttműködés következtében piacra dobott termékek sorsában, igazi áttörést mindeddig nem sikerült elérni, meg sem tudták közelíteni a két nagy versenytárs, az Apple és a Samsung eredményeit (jelenleg a piac harmadik számú szereplőjeként körülbelül 3 százalékos a részesedésük az okostelefonok körében).

A fenti riportot egy nappal előzte meg egy tudósítás a Financial Times jóvoltából, akik azt írják, hogy a londoni Huawei-bemutatón (Ascend P6) Richard Yu, a vállalat fogyasztói üzletágának vezetője közölte, hogy több felvásárláson is gondolkodnak, és nincs kizárva, hogy az egyik célpont a Nokia lehet.

Azóta történt

Előzmények