Olaszországban legális lesz a fájlcsere


A digitális világban az egyik legtöbb gondot okozó jogi probléma a p2p-típusú fájlcsere – volt. Úgy tűnik ugyanis, hogy az eddig országonként eltérő szabályozás lassanként megszűnik, mert – elég a legközelebbi múlt eseményeire, az ausztrál, a brit és a spanyol példára utalni, mely országokban kimondták, hogy a magáncélú másolás nem ütközik törvénybe – úgy tűnik, világszerte elfogadottá válik most már talán az is, hogy maga a fájlcsere nem törvényellenes.

A legfrissebb hír ez ügyben Olaszországból érkezett, ahol az olasz Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a fájlmegosztás mindaddig törvényesnek tekinthető, amíg a folyamatban résztvevő nem haszonszerzés céljából tölt le jogvédett digitális tartalmakat. A határozat egy igen hosszan húzódó ügy végén született meg, ugyanis két torinói főiskolás még 1994-ben üzemeltetett igen rövid ideig egy p2p-hálózatot, melynek következtében a bíróság később illegális másolásért egyéves börtönre ítélte őket, melyet fellebbezés nyomán háromhavi elzárásra enyhítettek.

Az olasz legfelsőbb bírói testület mostani határozata azonban úgy ítéli meg, hogy amennyiben nem haszonszerzés céljából működtették a fájlmegosztót, akkor nem követtek el bűncselekményt. A hír hallatán Carnevale Maffe, az Assodigitale digitális technológiai szövetség elnöke elmondta, hogy ez a bírósági döntés végre egy lépés a jogi helyzet tisztázása felé, hogy végre pontosan meg lehessen mondani, milyen digitális tevékenység törvényellenes, és melyik nem az.

Ám ez még csak egy – bár nagy tekintélyű és a törvényhozókat befolyásoló – állásfoglalás, melyet parlamenti döntésnek kell követnie, így addig a védett tartalmak megosztása továbbra is – akár börtönnel – büntetendő tett marad Olaszországban. Az viszont kedvező jel lehet, hogy a SIAE, az olasz szerzői jogokat védő szervezet képviselői kijelentették, a jövőben a bírói határozat szellemében járnak el a szerzői jogokat érintő vitás esetekben.

Azóta történt

Előzmények