A szolgáltatók véleményének kiértékelését követően hatályba lépett a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tanácsának még márciusban kihirdetett határozattervezete a vezetékes szolgáltatók ún. referencia összekapcsolási díjainak jelentős, 10–50 százalékos mérsékléséről. A lépés a lakossági tarifák csökkenését hozhatja – közölte az NHH pénteken.
A referencia összekapcsolási ajánlatok (RIO) jelentik a távközlési piacon működő szolgáltatók közötti nagykereskedelmi szerződések alapját. A verseny szempontjából a szolgáltatók RIO-iban szereplő forgalmi és ma már a verseny szempontjából még fontosabb egyszeri díjak jelentős csökkentésével a vezetékes piacon tovább erősödhet a verseny – magyarázta a döntés várható hatását Pataki Dániel, az NHH elnöke. Mint mondta, az NHH stratégiai céljainak megfelelően, az összekapcsolási díjak további csökkentésével mérséklődhetnek a szolgáltatások árai közötti indokolatlan különbségek, és újabb lendületet kaphat Magyarországon a számhordozás és a közvetítőválasztás elterjedése.
A szolgáltatókat az NHH tanácsa 2005-ös, a híváskezdeményezésre és hívásvégződtetésre vonatkozó határozataival kötelezte, nyújtsák be jóváhagyásra referencia összekapcsolási ajánlataikat. A tanács a március elején publikált határozattervezeteiben jelezte, hogy a forgalmi díjakat várhatóan 10-20 százalékkal, az egyszeri tételeket pedig esetenként több mint 50 százalékkal fogja csökkenteni. A határozattervezetekre beérkezett vélemények értékelése után most megszületett a végleges határozat.
Az egyszeri díjak jelentős csökkentése a szolgáltatók és így ügyfeleik számára a számhordozás, valamint a közvetítőválasztás feltételeit teszik kedvezőbbé. A 2004 június óta érvényes tarifákat felváltó határozatokban a tanács egységesítette az ajánlatokba foglalt szolgáltatásokat, és a szolgáltatók költségszámítása alapján jelentős mértékű árcsökkentésről döntött. A csökkentés nyomán a közvetítőválasztás egyszeri díja eltérő mértékben, de átlagosan mintegy 50 százalékkal, 1500 forintos szintre, a számhordozás díja pedig szolgáltatónként 30-40 százalékos csökkentéssel, 2600 forint alá csökken.
Az NHH adatai szerint a verseny élénkülését jelzi, hogy 2005 első negyedévében a hívásoknak még csak a 8,7 százalékánál, a negyedik negyedévben viszont már a 17,2 százalékánál vették igénybe az előfizetők a közvetítőválasztást. A hanghívások időtartamát nézve is egyre jelentősebb a közvetítőválasztás részesedése. Ez a mutató 2005 első negyedévében 9,2 százalékon, év végén pedig 16,3 százalékon állt. Összességében 2005-ben a vezetékes hálózatokból indított hanghívások közül mind a hívások darabszámát, mind az időtartamát tekintve közel 13 százalék volt közvetítőválasztásos forgalom részesedése.
Az NHH tanácsának határozata szerint a Magyar Telekom esetében a helyi hívásvégződtetési díjak átlaga 11 százalékkal, 1,47 forint/percre csökken. A Monortel díjai 26 százalékkal, átlagosan 2,25 Ft/percre, az Emitel tarifái 11 százalékkal, átlagosan 2,45 Ft/percre, az Invitel díjai pedig 20 százalékkal, átlagosan 2,31 Ft/percre csökkenek. Az ötödik jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltató, a Hungarotel díjairól szóló határozat kihirdetése egy-két héten belül várható – áll a hatóság közleményében.
Olcsóbb lesz a vezetékes telefonálás
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Jól megy a Telekomnak Romániában
Csupán két hónapja van a piacon a romániai leányvállalat új szolgáltatása, de már tízezren használják.
Távközlés 0
-
Beindult a hazai ADSL-piac
Egy év alatt 70 százalékkal szaporodtak a széles sávú hozzáférések, miközben tovább csökken a vezetékes vonalak száma.
Távközlés 0
-
Erősödhet a verseny a Hungarotel-területeken
Az NHH határozatának megfelelően az összes korábbi monopolszolgáltató nagykereskedelmi díjai alacsonyabbak lettek.
Távközlés 0
-
Több mobil, kevesebb vezetékes
Míg a feltöltőkártyás és vezetékes telefonok száma csökken, az előfizetéseké nő. Meglesz-e idén a tízmilliomodik hazai mobil-előfizető?
Távközlés 0
Előzmények
-
Új szabályozás - olcsóbb ADSL
A Nemzeti Hírközlési Hatóság versenyképesebb ADSL-ajánlatokat vár az öt nagyobb telekomszolgáltatót érintő új szabályozástól.
Távközlés 8
-
Tovább csökkenhetnek a vezetékes tarifák
A Hírközlési Hatóság az összekapcsolási díjak mérséklésétől a végfelhasználói árak további apadását várja.
Távközlés 0
-
Módosult a hazai spamtörvény
Az idei évtől a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz kell fordulnunk, ha spammelnek bennünket.
Közösségi média 22
-
Pataki az európai hírközlési szabályozók elnöke
Az NHH-vezér személyében első ízben kerül az európai hírközlési szabályozás legfontosabb szervezeteinek élére kelet-európai vezető.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- BestBuy topik
- Az árnyak közül lépett spotfénybe az MSI 16 GB-os grafikus kártyája
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- EAFC 24
- Ford topik
- Opel topik
- E-roller topik
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...