Kész a százdolláros laptopra szabott Windows

A Microsoftnak pár hónap alatt sikerült hozzáigazítani a százdolláros – valójában csaknem százkilencven dolláros – laptop igényeihez a Windows XP-t, így az operációs rendszer speciális változatával ellátott XO elnevezésű gépeket a pilot projekt keretében öt-hat fejlődő ország diákjai használhatják már a jövő hónaptól, a harmadik negyedévben pedig várhatóan nagyobb volumenben is megjelenhetnek a Linux mellett Windows operációs rendszert is tartalmazó változatok.

A redmondi szoftvercég tavaly decemberben jelentette be, hogy dolgozik egy a Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) alapítvány által életre keltett hordozható számítógépre fejlesztett Windows-változaton – nem sokkal azután, hogy a hardvert megálmodó alapítványelnök, Nicholas Negroponte a profitéhes informatikai nagyvállalatokat vádolta a százdolláros laptop és a ráépülő oktatási program sikertelenségéért.

Windows nélkül bukta?

Tény, hogy megrendelések eddig köszönő viszonyban sem voltak a Negroponte által lefektetett célkitűzésekkel: az OLPC eredetileg úgy kalkulált, hogy 2008 végéig a zöld masinából közel 150 millió darabot juttatnak majd el a fejlődő országok diákjaihoz. Ehhez képest eddig a lelkes kézfogásokhoz mindössze Uruguay és Peru esetében járt valós vételi szándék, de itt is csupán néhány százezer darab gép vásárlására vállaltak garanciát – ez pedig nagyon messze van az eredetileg vizionált országonkénti egymilliós minimumtól.

A laptopon ma egy Linux-alapú, teljesen egyedi operációs rendszer fut, amelynek kifejlesztésében a Red Hat segített. Több ország – például Líbia és Nigéria, de a fentebb említett Uruguay is – azonban éppen a Windows hiányára hivatkozva fordult el a géptől, vagy mondott le a nagyobb mennyiség vásárlásáról. Negroponte szerint az alapítvány a projekt indulásakor csak a Linuxra és annak hatalmas fejlesztői közösségére támaszkodhatott, mostanra azonban kénytelen belátni, hogy egyes kormányok nem hajlandók lemondani a Windowsról, ez pedig jelentősen hátráltatja az XO terjedését. A tudós-professzor – aki korábban többször élesen bírálta a Microsoftot – ma már úgy látja, hogy a Windows elengedhetetlen kellék lehet gép „hitelességéhez” olyan országokban is, ahol nem írják elő kötelezően, hogy az XO-nak a Microsoft operációs rendszerét is futtatnia kell.

Bár a júniusban forgalomba kerülő tesztgépekre nem kerül nyílt forráskódú operációs rendszer, a tervek szerint a végleges változatokon jól megfér majd egymás mellett a Linux és a Microsoft operációs rendszere – a felhasználó a gép bekapcsolásakor választhat, hogy melyiket indítja. „Nincs tervbe véve, hogy bármelyiknek is domináns szerepet adjunk, a két operációs rendszer nagyon erős ütőkártya lehet” – fogalmazott Negroponte egy interjúban.

XO-matek: 100=198

A Windows XP várhatóan további tíz dollárral növeli majd a százdolláros laptop árát, a gép így összesen 198 dollárba kerül majd. A tízdolláros felárból csupán három dollárt tesz ki az átalakított operációs rendszer licencdíja, további hét dollárt pedig azért a 2 gigabájtos memóriakártyáért kell fizetni, amelyre a rendszert telepítik (a gépbe épített 1 gigabájtos flashmemóriás háttértáron ugyanis nem fér el a két operációs rendszer egyszerre).

A speciálisán az XO részére átalakított Windows XP-vel a gép legtöbb egyedi funkciója éppúgy kihasználható lesz, mint a Linuxszal (leszámítva a gépek egymás közti kommunikációját ellátó egyedi hálózati üzemmódot), a Sugar fantázianevű kezelőfelület átportolására azonban egyelőre még várni kell – az OLPC azonban azt ígéri, hogy külső fejlesztők bevonásával igyekszik minél hamarabb elkészíteni az interfész windowsos változatát.

Azóta történt

Előzmények