Összefognak a hazai fájlcserélők

A szerzői jogvédő egyesületek mintájára saját jogaik védelmére alapítottak civil szervezetet a fájlcserélő hálózatok és szoftverek hazai felhasználói – írja az Origo. A másolható javakat fogyasztók érdekeit védő civil szervezet (MACI) ugyan még nincs hivatalosan bejegyezve, ám máris több száz támogatót és tucatnyi aktív tagot sikerült toboroznia.

Az érdekképviselet mellett a szervezet elsősorban a tájékoztatásra összpontosít. A kezdeményezők célja, hogy a kusza jogi szabályozás és a távolról sem egységes hazai jogértelmezések közepette a felhasználóknak egyértelmű és világos iránymutatást adjanak azzal kapcsolatban, hogy a multimédiás fájlok használata során mihez van joguk, és mihez nincs.

A szervezet ötletgazdája, Leskó Norbert az Origónak elmondta, hogy egyéb kérdésekkel is foglalkozni kívánnak, egyebek mellett szeretnék elérni az üres adathordozókra – elsősorban a memóriakártyákra – kivetett jogdíjak mértékének felülvizsgálatát. A civil szervezetet egy hónapon belül bejegyezhetik – mondta az internetes lapnak Leskó.

Azóta történt

Előzmények