Ötmilliárdos uniós támogatás a tegnap összezuhant Ügyfélkapunak

Egy tegnapi sajtóeseményen Baja Ferenc, az állami informatikáért felelős államtitkár közel ötmilliárd forintos idei fejlesztést jelentett be az „Ügyfélkapu 2” projekt megvalósítására, s nagy sikerként könyvelte el az általa irányított eddigi kormányzati informatikai rendszerfejlesztéseket. Ekkor még nem tudhatta, hogy estére az Ügyfélkapu történetének legkínosabb rendszerleállását fogjuk megélni. Az történt, hogy az év egyik kiemelt adózási határnapján nem lehetett a bevallásokat az utolsó órákban beadni. A könyvelők kedvenc fórumán, az Adófórum.hu szakportálon igencsak forró volt a hangulat, ugyanis a határidőre be nem érkező bevallások miatt a könyvelőkre akár százezer forint bírságot is ki lehet róni, és ezt annyiszor, ahány bevallást nem adtak be határidőre. Az üzemeltetők ráadásul a műszaki problémát nem is jelezték időben az APEH főoldalán erre rendszeresített helyen, így az érdekeltek csak többórás késéssel kapták meg az idegnyugtató tájékoztatást: vagyis hogy a hiba nem az ön készülékében van. Éjfélre aztán végre helyreállt a rend, az üzemzavar miatt a határidőt is meghosszabbították az illetékesek egy nappal, de az esti események pontosan jelezték: nem megnyugtató a kormányzati informatikai rendszer üzembiztonsága.

Fejlesztésre szorul az Ügyfélkapu

2008. március 24-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség úgy döntött, hogy támogatásra érdemesnek találja a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. által javasolt, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében megvalósítani kívánt Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer bővítése, a közművesített szolgáltatások kialakítása és fejlesztése című projektet. A támogatási döntés értelmében a projekt 100%-ban az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhat meg. A cél a meglévő Központi Rendszer megbízhatóságának, rendelkezésre állásának és üzembiztonságának növelése, ugyanakkor a meglévő szolgáltatások minőségének javítása, a szolgáltatások ügyfélbarát jellegének erősítése. A 2008 márciusában megkezdett projekt elérkezett a fizikai megvalósítás szakaszába, ennek (rész)eredményeként 2009. december 1-jével megkezdi működését az „Ügyfélkapu 2”. Mivel a Központi Rendszert használó ügyfelek és az általuk igénybe vett szolgáltatások száma folyamatosan nő – 2009. januárig mintegy 700 ezer regisztrált felhasználója van –, a bővítés időszerű és elkerülhetetlen. Az „Ügyfélkapu 2” projekt azt a feladatot tűzte ki céljául, hogy a felmerült igények, a jogszabályi előírások, és az eddigi tapasztalatok alapján a jelenlegi rendszer továbbfejlesztésével megteremtse az alapfeltételeket egy, a megnövekedett igények kiszolgálására alkalmas közműszerű, „nagyüzemi” infrastruktúra kialakítására.

A tervek szerint a felhasználók magas száma, az ügyfélközpontúság és főként a könnyebb kezelhetőség miatt az Ügyfélkapu a fejlesztések végén, azaz 2009 decemberétől önállóan fog működni, azaz különválik a Magyarország.hu portáltól. A Kopint-Datorg által tervezett struktúra egy teljesen új objektumban kerül kiépítésre, így fizikailag is elkülönül majd a mostani rendszertől.

A bizalom a legfontosabb

A sajtótájékoztatón Baja Ferenc kiemelte, hogy az Ügyfélkapu esetében a legfontosabb tényező a felhasználók bizalma, amivel felméréseik szerint nincs is probléma. Arra a kérdésre, hogy elégségesnek tartják-e a mostani ügyfélazonosítási megoldásukat, az államtitkár mindenkit megnyugtatott: a jelenlegi megoldás elégséges, könnyen kezelhető és költségkímélő. Erősebb autentikációra még nincs szükség, mivel az Ügyfélkaput fennállása óta nem érte támadás. A következő években viszont várható, hogy az elektronikus TAJ-kártya használatával változhat majd a belépések kontrollálása. Arra azonban továbbra sincs elfogadható válasz, hogy miért nem lehet a belépésnél a bankoknál már jól bevált kétszintű jelszavas (a második szint az SMS-ben érkező, korlátozott ideig használható kód) megoldást választani legalább azoknak, akik saját adataik védelmében ezt önként felvállalnák. 

Ez a közel ötmilliárd forint, amit idén költünk el a már kinőtt, kissé elavult rendszerre, elég tekintélyes összeg ahhoz, hogy az Ügyfélkapu az eddig sikeresnek mondható szolgálatát megújulva, erőtől duzzadva folytathassa. Arra azonban nagyon kell figyelnünk (még akkor is, ha az Unió vélhetőleg alaposan megnézi majd a befektetés hozamát), hogy ez az összeg hatékonyan, átláthatóan és jól követhetően legyen elköltve, mert egy ilyen központosított adatkezelésnél – ahogy az államtitkár is jelezte – a legfontosabb dolog a bizalom. Üzemviteli problémák persze máskor is előfordulhatnak, de ezek a gondok megfelelő kommunikációval és nyíltsággal, a szakmai érvek és a nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével hatékonyan tompíthatók.
  • Kapcsolódó cégek:
  • NISZ

Azóta történt

Előzmények