(Frissítve) Pénztárgépek: tízezer pofon

Az onlinekassza.hu számolt tegnap arról, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) visszavonta a SAM4S NR 270 online típusú kassza forgalmazási engedélyét.

A MKEH határozata alapján a pénztárgép a 3/2013. (II.15) NGM rendelet szerinti műszaki és informatikai követelményeknek nem felel meg, a döntés november 12-én emelkedik jogerőre. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján a hatóság első fokú döntése jogerőssé válik, ha ellene nem fellebbeztek, és a döntés közlésétől számított 15 nap fellebbezési határidő letelt – olvasható a MKEH honlapján.

penztargep

A határozatot vasárnap tették közzé, ám már két hete sejteni lehetett, hogy probléma van a pénztárgéppel. Ahogy egy hete az IT café is beszámolt róla, a MKEH weboldalán szereplő táblázatot egy új oszloppal bővítették, amely szerint hiába van jogerős engedély, öt típusnál nem tettek eleget a forgalmazók a hiánypótlásnak, ezért még nem árusíthatók a gépeik. Köztük volt az említett kassza is, amelyből a 100 ezres maximált ár miatt már tízezret megrendeltek a kereskedők. A társaság kedvezményt kapott az államtól a sorozatgyártás felfuttatására – írja az onlinekassza.hu.

A történet érdekessége, hogy a MKEH október 18-án közleményt adott ki, mely szerint nem vonták vissza egyetlen pénztárgép forgalmazási engedélyét sem, és a gyártó erre hivatkozva nyugtatta meg ügyfeleit.

Frissítés: az MKEH ma közölte a honlapján, hogy két, a fenti táblázatban még nem engedélyezettként feltüntetett gép is megkapta a jóváhagyást.

Kérdés, mi történik most azokkal a boltosokkal, akik ebből a típusból akartak vásárolni, leadták a megrendelést, tehát jogilag most nincs érvényes, megrendelt kasszájuk.

Az érintett gyártó, az Alt Cash Kft. október 8-án közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megérkezett az első nyolcezer pénztárgépe Magyarországra, és a következő néhány hétben heti rendszerességgel érkeznek Dél-Koreából pénztárgépek több ezres mennyiségben. A forgalmazó akkor közölte: időrendi sorrendben fogja kiszolgálni megrendelőit, elsőként, legkésőbb november 30-ig annak a tízezer felhasználónak adják át a pénztárgépet, akik nettó százezer forintos áron rendelték meg a SAM4S NR270-es modellt.

Azóta történt

Előzmények