Az Advanced Micro Devices (AMD) keresetet nyújtott be az észak-kaliforniai kerületi bírósághoz, amelyben annak a megállapítását kéri, hogy az Intergraph Clipper-szabadalmait nem sértik a vállalat mikroprocesszorai – derül ki az Intergraph negyedéves jelentéséből. Az AMD azt követően szánta el magát a megelőző jogi lépésre, hogy idézést kapott az Intergarph által a Texas Instruments ellen indított perben, amit úgy értelmezett, hogy rövidesen maga is egy szabadalombitorlási per alperesévé válhat. Mint a jelentésből kiderül: korábban az Intergraph tárgyalásokat folytatott a kérdéses szabadalmak licenceléséről a sunnyvale-i processzorgyártóval, ám az egyeztetések nem vezettek eredményre.
Amint az ismert, az Intergraph sikeres jogi küzdelmet folytatott az Intel és a Texas Instruments ellen, jelenleg pedig a HP-t, a Dellt és a Gatewayt perli a Clipper RISC-architektúrával kapcsolatos szabadalmak megsértése miatt. A vállalat 1987-ben jutott a kérdéses szellemi jogok birtokába, amikor felvásárolta a Fairchild Semiconductor processzorfejlesztő üzletágát.
Az Intergraph még nem döntött arról, hogy miként válaszol az AMD megállapítási keresetére.
Pertől tart az AMD
- Írta: Barna József
- Forrás: PROHARDVER!
- Kapcsolódó cégek:
- AMD
Azóta történt
-
Változatlanok az erőviszonyok a processzorpiacon
Mind az Intel, mind az AMD szolgált jó hírekkel a negyedik negyedévben.
Mérleg 3
-
Az AMD olcsóbban úszta meg
A kisebb chipgyártó 25 millió dollár mínusszal jött ki az Intergraph-perből.
Mérleg 6
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Aktív témák
- EAFC 24
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- Huawei P30 Pro - teletalálat
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Netfone
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...