Tisztújítás az AMD-nél

Az Advanced Micro Devices (AMD) Hector Ruiz elnök-vezérigazgatót jelölte az igazgatótanács elnöki posztjára. Ruiz várhatóan a vállalat április 29-én tartandó éves részvényesi tanácsülését követően váltja le a posztot 35 éve, az AMD alapítása óta betöltő W. J. Sanderst – közölte sajtóközleményében a chipgyártó.


A leköszönő elnök

Sanders a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a vállalatot 2002 áprilisa óta elnök-vezérigazgatóként irányító Ruiz egy rendkívül nehéz iparági légkörben kormányozta ismét jó irányba az AMD hajóját. Az Intel elsőszámú riválisának számító chipgyártó két és fél évnyi veszteséges működés után az elmúlt negyedévben ismét nyereségről számolt be. A negyedik pénzügyi negyedévben a vállalat 1,206 milliárd dollár árbevétel mellett 43 millió dollár, részvényenként 12 cent profitot ért el.

Ruiz kinevezését követően Jerry Sanders elnök emeritusként vesz részt az igazgatótanács munkájában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények