Programozz Nokiát, és nyerj!

A programozóversenyen a pályázatban résztvevő műszaki felsőoktatási intézmények nappali szakos hallgatóiból álló két- vagy háromfős csapatok vehetnek részt. A kijelölt intézmények a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Kara, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Veszprémi Egyetem.

A versenyre elsősorban két fő témakörben várják a pályázatokat (Nokia mobiltelefonokon futtatható alkalmazások kifejlesztése, illetve egyéb, mobil technológiával kapcsolatos programozási feladatok), de a mobil távközlés területéről származó egyéni ötletekkel is lehet nevezni. A pályázati kiírás részletesen a Nokia pályázati weboldalán olvasható.

A pályázat elbírálása kétszintű, első szinten minden felsőoktatási intézmény helyben értékeli az első három legjobb pályázatot, melynek győztese intézményenként 180 ezer forintos pénzjutalmat nyer. A második, országos szinten az összes pályamunka közül a Nokia választja ki a számára leginnovatívabb, legötletesebbnek ítélt műveket, melyek ugyancsak külön díjazásban részesülnek. Az győztes csapat fődíja egy egyhetes külföldi út. A pályázatok leadásának határideje 2006. március 31., de a jelentkezni kívánó csapatoknak legkésőbb február 28-ig regisztrálniuk kell magukat a pályázat weboldalán.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Összeáll a Nokia és a Sanyo

    A két vállalat egyesíti erőit a CDMA-mobiltelefonok piacának meghódítására. A finn cég célja továbbra is a 40 százalékos világpiaci részesedés elérése.

Előzmények