Új elnök kerülhet a RIM élére

Jim Balsillie (Fotó: RIM)
Jim Balsillie (Fotó: RIM)

Egy piaci pletykának köszönhetően tegnap közel 7 százalékkal emelkedett a Research In Motion (RIM) részvényeinek árfolyama: egy kanadai lap értesülései szerint az igazgatótanács a sajtó és az elemzők által újabban gyakran kritizált vezérigazgató-páros befolyásának visszaszorítására készül. A Financial Post úgy tudja: a BlackBerry okostelefonokat gyártó vállalat tanácsa elveszi Jim Balsillie-től és Mike Lazaridistól a társelnöki címet, és a társaság történetében először egy független, kívülről érkezett elnököt nevez ki a testület élére.

E posztra a lap forrásai szerint a 2007 óta az igazgatótanácsban ülő Barbara Stymiest lehet a legalkalmasabb jelölt. A most 55 éves üzletasszony korábban a kanadai tőzsdéket üzemeltető TSX Group vezetője, illetve a Royal Bank of Canada operatív vezérigazgatója volt.

Az igazgatótanács tavaly júliusban részvényesi nyomásra tett ígéretet arra, hogy felülvizsgálja a jelenlegi menedzsmentstruktúrát, ennek részeként felmérik egy független elnök kinevezésének potenciális előnyeit is. Jelenleg a tanácsot társelnökként a két vezérigazgató, Balsillie és Lazaridis irányítja.

Halmozottan vezetők

Ez a funkcióhalmozás szakértők szerint nem szerencsés. Az elnöki és vezérigazgatói szerepek szétválasztása amúgy is jellemzőbb Kanadában és az Egyesült Királyságban, míg az egyesült államokbeli társaságok esetében ritkább. A RIM eddig azzal érvelt a vezérigazgatói kettős vezetői szerepköre mellett, hogy papírjai az amerikai és a kanadai tőzsdén egyaránt forognak, a vállalat romló teljesítménye miatt azonban az utóbbi időben egyre több befektető szeretné, ha csökkenne Lazaridis és Balsillie hatalma a tanácsban.

Mike Lazaridis
Mike Lazaridis

A vezérigazgatói duó korábban nem volt hajlandó lemondani az igazgatótanácsi elnökségről. Kettejük együtt összesen 12 százaléknyi részvényhányaddal rendelkezik, amivel ők a második és harmadik legnagyobb részvényesek a számos tulajdonos által birtokolt vállalatban, melyben senkinek sincs 10 százaléknál nagyobb tulajdonrésze.

A RIM egyelőre nem kommentálta az esetleges átalakításról szóló értesülést, a vállalat csupán azt erősítette meg, hogy a független tanácstagok által végzett felülvizsgálat a hónap végére befejeződik, és az abban megfogalmazott ajánlásokat meg fogják vitatni.

A hét független igazgatótanácsi tag eddig egységesen kiállt Lazaridis és Balsillie mellett, annak ellenére is, hogy a cég nyeresége negyedévről negyedévre csökken, részesedése az okostelefonok piacán folyamatosan apad, és a gyengülő számok miatt története legnagyobb leépítését is végre kellett hajtania. A gyengélkedés fő okának sokan az iPad-riválisnak szánt BlackBerry PlayBook táblagép gyenge szereplését látják: a készülékből mindössze 850 000 darabot sikerült eladni a tervezett többmilliós példányszám helyett. Eközben az okostelefonok fejlesztésének gépezetébe is homokszem került: bár mindenki azt várta, hogy 2012 első felében piacra kerülnek az új készülékek, de mint azt a cég decemberben bejelentette, erre csak 2012 második felében fog sor kerülni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények