Végül tényleg leváltották a RIM vezetőit

Az új vezér: Thorsten Heins
Az új vezér: Thorsten Heins

Megadta magát a hónapok óta rá nehezedő és egyre erősödő befektetői és elemzői nyomásnak a Research in Motion (RIM) vezetősége: azonnali hatállyal lemondott posztjáról a vállalatot közel húsz éve irányító vezérigazgató-páros. A piac és a tulajdonosok egy része James Balsillie-t és Mike Lazaridist tette felelőssé az 1980-as évek közepén a szerencséjét személyhívókkal megalapozó, majd a BlackBerry okostelefonokkal a nyakkendős mobilt megteremtő kanadai cég közelmúltbeli gyengélkedéséért és botlásaiért. A leváltott vezetők szerepe az igazgatótanácsban is csökkent: az alapító Lazaridist alelnökké, Balsillie-t pedig „rang nélküli” tanácstaggá minősítették vissza – korábban társelnöki minőségben ezt a testületet is közösen vezették.

Az újonnan kinevezett vezérigazgató Thorsten Heins, aki 2007-ben érkezett a RIM-hez a Siemens Communicationstől, és tavaly augusztus óta a vállalat operatív vezetője volt. Az 54 éves német menedzser világossá tette: abban a tekintetben az elődjei stratégiáját követi, hogy kitart a saját operációs rendszer mellett. Mint mondta: a vállalat szempontjából jó döntés volt a BlackBerry platform jövőjét a másfél éve megvásárolt QNX rendszerre alapozni. A RIM erős mérleggel, jelentős, 1,5 milliárd dolláros készpénzállománnyal és „elhanyagolható” hitelállománnyal rendelkezik – sorolta a pozitív tényeket.

Tény azonban az is, hogy a vállalat részesedését az okostelefonok szegmenségben folyamatosan apasztják az Android-alapú készülékeket gyártó riválisok és az Apple. A Gartner statisztikája szerint a tavalyi harmadik negyedévben a RIM a globális piac 11 százalékát szerezte meg, míg egy évvel korábban a piacrésze még 15 százalékon állt.

Rombolta a cég hitelét az iPad-gyilkosnak beharangozott, ám végül az Apple-gép forgalmának alig 1 százalékát elérő PlayBook tablet kudarca, illetve az a hír, hogy körülbelül fél évet késik az új okostelefon-rendszerre, a BlackBerry 10-re épülő készülékek bevezetése. Többek között ezek is szerepet játszottak abban, hogy a RIM részvényárfolyama és ezzel kapitalizációja a 2008-as csúcshoz képest 88 százalékot zuhant: a cég akkori 80 milliárd dolláros piaci értéke mára 8,9 milliárdra apadt.

Nem meglepő, hogy tavaly augusztus óta rendre felmerül a vállalat felvásárlásának híre. A Bloomberg összesítése szerint az elmúlt hónapokban legalább tíz alkalommal ugrott meg több mint 5 százalékkal átmenetileg a részvényárfolyam annak köszönhetően, hogy szóbeszéd szintjén felmerült egy potenciális akvizíció. Belsős források szerint azonban a cég eddig nem gondolkodott sem szétválásban, sem vevőkeresésben.

A RIM most azt is bejelentette, hogy az igazgatótanács elnökének Barbara Stymiestet nevezik ki – ezt egy kanadai lap január elején már megjósolta. A 2007 óta a cég tanácsában ülő, most 55 éves üzletasszony korábban a kanadai tőzsdéket üzemeltető TSX Group vezetője, illetve a Royal Bank of Canada operatív vezérigazgatója volt.

Az elemzők általában üdvözölték a vezetőváltás hírét, de jelezték: az új vezérigazgatónak és az átalakított igazgatótanácsnak nem lesz egyszerű dolga. Thorsten Heins mindenesetre bejelentette, hogy az első lépések között van egy marketing-vezérigazgató felvétele – ezt a posztot Keith Pardy tavaly márciusi távozása óta szintén Balsillie töltötte be.

  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények

  • Új elnök kerülhet a RIM élére

    A nehéz időket megélő okostelefon-gyártó vezetésében történelmi változások jöhetnek. A piacnak tetszene a vezérpáros gyengítése.

  • Ki veszi meg a RIM-et?

    A hullámvölgybe került vállalat egyre vonzóbb akvizíciós célpont, de egyelőre elutasított minden közeledést.

  • Csúsznak az új BlackBerryk

    A RIM még nyereséges, de a PlayBook táblagépen sokat buknak. A vezetők alapos felülvizsgálatot ígérnek.

  • Félmilliárdot bukott a PlayBookon a RIM

    A kanadai vállalat veszteséggel árulja a tabletet, hogy megágyazzon az annak rendszerével rokon, új okostelefonos platformja számára.