Start a műegyetemi it-tudásközpontban

Miután beléptünk – a nemzeti színű szalag átvágása után – a műegyetem legújabb informatikai szentélyébe, a hivatalosan BME Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpontnak (IT2) elkeresztelt kutató-fejlesztő konzorcium első k+f+i műhelyeibe, először a faliórákra tévedtek a kíváncsi szemek. A budapesti mellett a kaliforniai (Palo Alto), a pekingi és a bristoli idő mintha azt jelezte volna: Budapest máris a HP egyik kutatóközpontja. Ez persze ma még csak egy álom – amire Boda Miklós NKTH-elnök megnyitó mondataiban rögtön utalt is, amikor tévedésnek nevezte azt a vélekedést, hogy hazánk tudásnagyhatalom lenne az informatikában, de a bizakodás érezhető volt a szép számú VIP-közönség körében. Mindenesetre – az ünnepi hangulat multával – most még be kell érnünk annyival: ez a tegnapi avatóünnepség csak egy kezdő lépés a világ technológiai élvonalához történő felzárkózásunkban; ahogy Beck György, a HP Magyarország vezetője fogalmazott: a siker igazából az lenne, ha a kaliforniai k+f központjukban is láthatna egy budapesti időt mutató faliórát a fejlesztőknél.


A Pázmány Péter program 2005-ös RET (Regionális Egyetemi Tudásközpontok) pályázatán három évre 1,2 milliárd forint állami támogatást elnyert informatikai projektekben a BME mellett három multinacionális (HP, Nuance-Recognita, T-Systems) és több kisebb innovatív (Balabit, e-Group, ESRI, DSS, Megatrend, Secfone) vállalat egyesíti tudását és erőforrásait a világpiacon értékesíthető értéknövelt termékek és szolgáltatások kifejlesztésében. Ebben a felállásban az ipari partnerek közvetítik a piac innovációs igényeit, míg az egyetemi szakemberek a módszertanokat, a modellalapú, technologizált fejlesztési keretrendszereket, a szoftvergyártósort biztosítják. A technológia- és alkalmazásfejlesztés konkrét implementációját közösen oldják majd meg. A tudásközpont máris megfelelő körülményeket biztosít 30-40 kutató-fejlesztő mérnök mindennapi folyamatos munkájához.

Lapunk évek óta kiemelten foglalkozik az informatikai biztonsággal, ezért külön öröm volt látni, hogy az e területen nálunk sokat publikáló műegyetemi szakemberek egy új – a maga nemében feltűnően korszerű – biztonsági laborba költözhetnek, ahol olyan neves cégekkel fognak többek között együtt dolgozni, mint a Balabit, az e-Group és a Megatrend. A tervezett munkák között információvédelmi algoritmusok fejlesztése, zárt virtuális magánhálózatokhoz szükséges biztonsági hardver-szoftver eszközök megvalósítása és hálózati támadásokat elemző szoftver kifejlesztése is szerepel. A termékek a Common Criteria módszertannak megfelelő felkészítést kapnak, pontosan azért, hogy a világon bárhol megfeleljenek a biztonsági elvárásoknak. Fontos terület lesz továbbra is a biztonságos elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos k+f munka, ez mind a közigazgatás, mind, pedig a vállalati kör számára nyújthat majd használható, korszerű technológiai megoldásokat.

A HP a GRID technológiák területén, ezen belül is a vizualizáció témakörében számít kézzelfogható eredményekre az IT2 munkája révén, míg az utóbbi években látványosan fejlődő amerikai Nuance, illetve a tulajdonában lévő jól ismert Recognita a Dragon MT Workflow System fejlesztésével bízta meg az egyetemi partnert. Érdekes munka lesz az orvosok számára készülő beszédfelismerő rendszer is, ez a szoftver lehetőséget fog biztosítani többek között a műtétek pontos dokumentálására. A Nuance-Recognita vezérigazgatója, Reszler Ákos hosszú távú együttműködésre számít – azt mondja: ha mi elkezdünk kutatni, akkor elkezdünk invesztálni is. Pontosan ez lenne a lényege annak az elképzelésnek is, amely a Regionális Egyetemi Tudásközpontok koncepció kidolgozásakor célként megfogalmazódott, és a tegnapi ünnepélyes aktussal el is indult a megvalósulás felé: az egyetem és az ipar partneri együttműködéséről.

Azóta történt

Előzmények