Az idén is odaítélik az Év Internetes Kereskedője címet – adja hírül az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) hírlevele. A közönség által odaítélt díjra érdemes vállalkozásokra a www.evker.hu oldalon lehet szavazni 2007. október 21. éjfélig. Nevezhető és értékelhető minden olyan, termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül is értékesítő vállalkozás, amelynek magyarországi cégbejegyzése van, s magyar nyelvű honlappal rendelkezik – függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap – tehát nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt!).
A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül - többkörös elbírálás után – először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közülük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője-díjat. A zsűri többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget stb. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.
A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az Év Internetes Kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, s az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.
Szavazzon az Év Internetes Kereskedőjére!
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- IVSZ
Azóta történt
-
A Vatera lett az év internetes kereskedője – megint
A legígéretesebb online biznisz pedig a Netpincer.hu.
Közösségi média 14
Előzmények
-
Kornai Gábor az „Év ICT-véleményformálója”
Az IT-Business üzleti magazin olvasóinak szavazatai alapján elsőízben az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke nyerte el a lap díját.
Mérleg 0
-
Az IKT-menedzserek Sopronban tartják idei konferenciájukat
A kormányzati reformok informatikai vonatkozásairól cserélnek eszmét a hazai infokommunikációs cégek.
Társadalom 0
-
IT-cégek jelentkezését várja a Konferencia Tudásbank
Novemberig ingyen kérhetnek beszámolókat szakmai konferenciákról a hazai vállalatok.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Videós, mozgóképes topik
- Milyen processzort vegyek?
- Melyik okostelefont vegyem? OFF topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Premier előzetesen az xDefiant
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...