A T-Mobile a hazai mobilcégek közül elsőként mutatta be a videotelefonálást év elején elindított harmadik generációs alaphálózatán. A folyamatosan bővülő, egyelőre Budapest belvárosi területeit lefedő, próbaüzemben működő hálózaton a 3G készülékek és szolgáltatások tesztelése folyik – közölte a szolgáltató. A T-Mobile a kereskedelmi 3G bevezetését megelőzően igyekszik az ügyfeleit és az érdeklődőket megismertetni a 3G első multimédiás alkalmazásaival. Ennek jegyében próbálható ki a jövő héttől a társaság két budapesti – Budafoki úti és a Vörösmarty téri – márkaboltjában a harmadik generációs hálózaton működő videotelefon-szolgáltatás.
T-Mobile: kipróbálható videotelefon a fővárosban
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Hódítanak a mobilos videojátékok
A világ mobilszolgáltatói számára egyre nagyobb bevételi forrást jelentenek a játékok.
Távközlés 0
-
Lehet jelentkezni a budapesti 3G-s tesztre
A T-Mobile belvárosi 3G hálózati tesztje ügyfelek bevonásával folytatódik.
Távközlés 11
Előzmények
-
A Vodafone is kiválasztotta a 3G-beszállítókat
Már mindhárom hazai mobilszolgáltató megnevezte partnereit.
Távközlés 4
-
T-Mobile: bővülő hotspothálózat
A Hunguest Hotels szállodáiban is elérhető a vezeték nélküli kapcsolat.
Távközlés 19
-
T-Mobile 3G oldal az interneten
A www.3g.hu portál kizárólag a T-Mobile szolgáltatásaival foglalkozik majd.
Távközlés 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- iPad topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- Milyen videókártyát?
- iPhone topik
- Kompakt vízhűtés
- További aktív témák...