Dezsőnek nem kellett a 3G-s telefon

(IT.news szubjektív)

Essünk túl rögtön a nehezén, bevállalom: négy órával ezelőtt még nem tudtam, ki is az a Dezső.

Ebből a puszta tényből leszűrhető, hogy én magam is Dezső-betegségben szenvedek, vagyis a szélessáv és a korlátlan kommunikációs lehetőségek bénító szabadságában mindenről tudomást szerzek, csak a lényeges dolgokról nem. (Igen, első alapvetés: Dezső lényeges dolog. Még ha vélhetően csupán egy gerilla-reklámhordozó, akkor is – Dezsőről beszélnek, ergo, Dezső lényeges. Ez ma a tömegkommunikáció ökölszabálya.)

Amikor Dezső szembesült a fenti jelenséggel, amely már környezetét is megfertőzte, és miután állítása szerint két hét alatt sem sikerült eljutnia egy moziba, vagy csak találkozni a haverokkal, mert senki nem ért rá, aki nem meccset nézett, az csetelt, aki nem csetelt, az zenét töltött le – nos, ekkor Dezső beköltözött egy kalitkába. Követeléseit négy pontban foglalta össze:
– internetezni akar egész álló nap
– szóljon a legújabb zene, de szünet nélkül!
– tévét is nézne eközben
– és elege van az arctalan cset-kapcsolatokból.


Forrás: www.uno.hu


Ismétlem, minderről még mit sem tudtam, amikor megkaptam a T-Mobile sajtóközleményét "A T-Mobile 3G ajándéka Dezsőnek" címmel, így nem csoda, hogy a szokásos napi viccesköremail-termés mai első darabjának gondoltam. Beleolvasva világossá vált, hogy valamiről csúnyán lemaradtam: "A legnagyobb hazai mobilcég munkatársai sajnálattal értesültek arról, hogy a főváros egy pontján, kirakatszerűen bezárva éli valaki mindennapjait. A fiatalember internetes naplójából az derült ki, hogy Dezső többek között szabadon, korlátok nélkül szeretne internetezni és tévézni, tiltakozásának célja pedig, hogy problémáira a lehető legjobb megoldást kutassa fel. A T-Mobile már rátalált a megoldásra és ma délelőtt Dezső segítségére siet, Nokia 6680-as 3G telefonnal igyekezve megszabadítani bezártságától." Dezsőnek nagy mákja van, mert a Westend előtt felállított kalitkája még épp a T-Mobile 3G-s lefedettségi területén belül található, így ki tudja használni a Nokia 6680-ast, amely egyébként nagyon jó kis telefon, én is kaptam belőle egy példányt. De vissza a közleményhez: "Az ajándék videotelefont a mobilcég megbízásából ma délelőtt 11 órakor David Merlini szabadulóművész és Benedek Tibor vízilabdázó juttatja el Dezsőhöz, aki remélhetőleg él a szabadságot jelentő lehetőséggel."

Nos, megdöbbentő, de nem élt! A visszautasítás okát Dezső kérdés nélkül is megvilágítja honlapján: "Gyerekek, próbálkoznak itt sokan. Az előbb is volt itt David Merlini és Benedek Tibor, de hát még a saját blogomat sem hozta be a cucc. Két készülékkel is próbálkoztak, de egyiken sem jött össze. Úgy látszik mégis van értelme annak, hogy itt dekkolok már két és fél napja... Lássuk, mi lesz ma este!"

Akarnak fogadni? Szerintem egy másik szolgáltató próbálja majd felkarolni a szélessávú szabadságra vágyó bezárkózóművészt. Most már csak türelemmel ki kell várnunk, hogy Dezső melyik ajánlatra bólint rá, hogy megtudjuk, ki áll a Dezső-incidens mögött. Mert a fentiekből kiderül, hogy nem a T-Mobile. Persze romantikus dolog lenne abban bízni, hogy Dezső mögött Dezső áll, de a felvonultatott technikai és szervezési erőforrások láttán ne maradjon bennünk kétség: megint fogyasztónak néznek minket – ezúttal legalább a szokásosnál több kreativitással.

Frissítve: Sajnos a rejtély nem rejtély többé, fellebbent a fátyol: a reklámakció mögött a Pannon áll. Egy illúzióval és egy hétköznapi hőssel kevesebb.

Szentesi Kálmán

Azóta történt

Előzmények