A március végén véget ért harmadik üzleti negyedévében 217 millió dollárra nőtt a Sun Microsystems vesztesége az egy évvel korábbi 28 millióról, miközben az árbevétel 21 százalékkal, 3,18 milliárd dollárra emelkedett. A vállalat szerint mind a veszteség, mind a forgalom növekedéséért a StorageTek-akvizíció volt a felelős.
A negyedéves jelentésnél azonban sokkal jelentősebbnek ítélte a Wall Street Scott McNealy lemondásának bejelentését. McNealy (51) a vállalat társalapítója volt, és az elmúlt 22 évben elnök-vezérigazgatóként irányította a céget. Helyére most Jonathan Schwartz (40) korábbi elnököt és operatív vezérigazgatót nevezték ki. McNealy az igazgatótanács elnökeként továbbra is részt vesz a döntéshozatalban.
Schwartz elmondta, hogy nem terveznek alapvető változtatásokat a vállalat stratégiájában, de vezetése alatt nagyobb hangsúlyt kap a növekedés biztosítása és pénzügyi teljesítmény javítása. Elemzői kérdésekre válaszul az újonnan kinevezett vezér határozottan állította, hogy semmilyen jelentős leépítés nincs tervbe véve.
A befektetők jól fogadták a vezetőváltás hírét: a bejelentést követően a Sun-papírok árfolyama 8 százalékkal, 5,37 dollárra emelkedett.
Távozik a Sun vezérigazgatója
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Sun Microsystems
Azóta történt
-
Sun-vason készült a Pata tanya
Bivalyerős renderelő gépparkot épített a Sun a Steve Oedekerk által rendezett animációs filmhez.
Tech 0
-
Sun-központ jön Magyarországra?
A Sun Microsystems költségcsökkentő intézkedéseinek köszönhetően kerülhet hazánkba a belső szolgáltató központ.
Mérleg 0
-
Kemény leépítés a Sunnál
Az elemzők szerint az irány jó, de még radikálisabb költségcsökkentésre van szükség a tartós nyereségességhez.
Mérleg 1
-
Derűlátó a Sun
Egy év múlva tervez újra nyereséget a szervergyártó, amely az elmúlt negyedévben sok új ügyfelet szerzett.
Mérleg 2
Előzmények
-
Ingyenes mesterkurzusokat hirdet a Sun
A két tanfolyamra 12-12 szakembert választ ki a hazai leányvállalat a jelentkezők közül.
Szoftver 3
-
Elkészült a magyar StarOffice 8.0
Elsősorban kisvállalkozásoknak szánja a Sun a szoftvercsomagot, amelyhez teljes körű terméktámogatást is nyújt.
Szoftver 6
-
Patchmenedzsmentben erősít a Sun
Az Aduva felvásárlásával egy komplett megoldást vásárolt a cég solarisos és linuxos rendszerekhez.
Szoftver 0
-
Optimista a Sun
Bár a vállalat továbbra is veszteséges, élénk a kereslet a nagyvasak és a Galaxy szerverek iránt is.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- iPhone topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Elemlámpa, zseblámpa
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Projektor topic
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- PC-re tart a God of War Ragnarök?
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- Linux kezdőknek
- További aktív témák...