(Röviden) Távozik az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) igazgatója, Kálmán András – közölte ma a szervezet. A jogi képzettséggel rendelkező filmes szakember azt követően hagyja ott a kalózkodás ellen fellépő és gyakran hatósági akcióhoz tippet adó – de az internetes letöltésekkel kapcsolatban félrevezető reklámkampányokat is indító – alapítvány vezetői posztját, hogy a hét legnagyobb amerikai filmstúdiót tömörítő érdekvédelmi egyesülés, az MPA (Motion Pictures Association) díjjal jutalmazta munkáját. Az 55 éves Kálmán nem nyilatkozhatott arról, hogy milyen területen folytatja pályáját. Utódjának kiválasztásáig a hazai filmforgalmazók vezetőiből álló kuratórium irányítja az alapítvány munkáját – áll a szervezet közleményében.
Azóta történt
-
A hamisítás ellen az „Új rend” jegyében
A feketegazdaság felszámolása érdekében létrehozott testület munkáját majd a jövő minősíti, de az ASVA megjelenése nem sok jót ígér.
Café blog 19
-
Az egyetemisták teszik tönkre a filmstúdiókat?
Úgy tűnik, nem. Az MPAA elismerte, hogy az általuk hivatkozott adat téves volt.
Rövid 54
-
A jedi visszatér: újra van igazgatója az ASVÁ-nak
Rejtélyes körülmények között tért vissza posztjára Kálmán András, az ASVA tavaly decemberben leköszönt igazgatója.
Café blog 21
Előzmények
-
Hivatalos: harminc szervert foglalt le a BRFK
Kevés a konkrétum a múlt heti razziáról. Sajtótájékoztató sem lesz.
Társadalom 21
-
Kalózok, ahoy! ASVA a láthatáron!
Értelmetlen, reklámízű levelet hozott a posta.
Közösségi média 120
-
ASVA: az internetszolgáltatók dolga a fájlcserélők leállítása
Profitosztozkodást javasolt az internetszolgáltatóknak az ASVA vezetője a Networkshop konferencián.
Közösségi média 79
-
Nyerésre állnak a fájlcserélők
Vita helyett panasznapot tartottak a zenei szórakoztatóipar hazai képviselői és a fájlcserélés hívei tegnap este a Corvinus Egyetemen.
Társadalom 118
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen