Kártérítés megfizetésére kötelezték a Teslát Norvégiában

Ha nem csak a pert indítók, hanem a többi tulajdonos is benyújtja igényét, az sokba kerülhet a gyártónak.

Egy régi ügyet zárt le a hatóság, amikor április 29-én elrendelte, hogy az érintett tulajdonosoknak a Tesla egyenként 136 ezer norvég korona (mintegy 4,5 millió forint) kártérítést köteles fizetni.

A történésekben azok az autótulajdonosok érintettek, akiknek 2013 és 2015 között gyártott Tesle Model S járművük van. A problémát az okozta, hogy a vállalat 2019-ben kiadott egy szoftverfrissítést, melynek a célja eredetileg az lett volna, hogy védje az akkumulátort, illetve megnövelje az élettartamát. Ám a frissítés után a tulajdonosok kellemetlen jelenségeket tapasztaltak: lecsökkent az autók hatótávolsága, valamint megnőtt a töltési idő.

Emiatt 30 norvég ügyfél pertársaságot alakított, és csoportos eljárás keretében fordultak az egyeztető tanácshoz, akik végül megalapozottnak találták a panaszt.

Az ügyről beszámoló helyi lap szerint az elektromos autók terén vezető piacnak számító Norvégiában körülbelül 10 ezer darabot adtak el az érintett járművekből, így ha a határozat nyomán ezek tulajdonosai is benyújtják kártérítési igényüket, akkor az már súlyos összeget jelent a Tesla számára.

A gyártó láthatóan nem vette komolyan a problémát, ugyanis korábban nem reagáltak az eljárásra. De ennek nyilvánvalóan vége lesz, ugyanis a döntés még nem jogerős, a Tesla fellebbezhet ellene – és ezt minden valószínűség szerint meg is teszik majd.

Hasonló per egyébként az Egyesült Államokban is zajlik a Tesla ellen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Előzmények