Vizsgálat indult a Tesla ellen Musk önvezetésről szóló állításai miatt

Elon Musk nagyvonalú állításai már a kaliforniai hatóságoknak is szemet szúrtak, vizsgálatot indítottak a Tesla ellen.

Az LA Times forrásai szerint a California Department of Motor Vehicles vizsgálatot indított a Tesla ellen, miután Elon Musk ügyvezető folyamatosan nagyvonalú állításokat hangoztatott az önvezető (Full Self-Driving) funkcióval kapcsolatban.

Mindez nem sokkal azután derült ki, hogy a Tesla mérnökei zárt ajtók mögött bevallották a hatóságoknak, hogy Musk kijelentései túlzóak, a Teslák közel sem olyan önvezetők, mint azt a legtöbben hiszik.

A 10 ezer dolláros FSD funkció azt ígéri, hogy beavatkozás nélkül vált sávot, hagyja el az autópályát, áll meg a lámpánál és a tábláknál. Az Autopilot szoftverért felelős igazgató, CJ Moore szerint azonban a Teslák jelenleg csak 2-es szintű önvezetésre képesek.

Az automatizációban csak akkor léphetnek előre, ha egy vezetői beavatkozásra majd 1-2 millió megtett mérföld jut, tette hozzá. Moore elmondta azt is, hogy a fejlődés ütemét előre vetítette Musk, a Tesla valójában nem tudja, hogy mikor juthatnak el az L5-ös szintre.

A Teslán nem segít, hogy bár apró betűvel feltüntetik, hogy a járműveik nem önvezetőek, ennek ellenére sok tehetős ember él vissza a technológiával, ami nem ritkán halálos balesetekhez vezet.


[+]

Egy Tesla-sofőr május elején halt meg Kaliforniában – az illető rendszeresen dicsérte a Tesla önvezető funkcióját, a TikTokra pedig folyamatosan olyan videókat tett fel, ahol a rendszert kicselezve ő csak utazott, az autó pedig vezetett. Egy Param Sharma nevű férfit pedig már sokadik alkalommal tartóztatnak le, mert a rendszert kicselezve a hátsó ülésre ül át, és úgy utazik a Teslájában. Az illető amint kiszabadul a börtönből, egyből új Teslát vesz, és folytatja, amit csinál – hozzátette, a jövőben is így tesz majd, és sorra veszi a Teslákat, ha lefoglalják az előzőt.

A szakemberek szerint Kalifornia ugyan jelenleg az emberi sofőrt bünteti egy balesetnél, de a hatóságoknak jogában áll a gyártót is büntetni, ha az félrevezeti a fogyasztót – akár a cég engedélyeit is visszavonhatják, még a gyártásra és kereskedésre vonatkozóan is. A mostani esettel párhuzamosan a Teslának sok régóta húzódó hatósági ügye van, több száz perrel néz szembe, az NHTSA nagyjából két tucat vizsgálatot folytat ellene, megtévesztő marketingtevékenység miatt az FTC, a balesetek miatt a CCP is vizsgálódik a cég ellen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények