Az Apple nem létezne a bevándorlás nélkül

Az amerikai technológiai ipar és a kutatói, oktatói szektor egységesen tiltakozik Trump rendelete ellen. A nagyvállalatok vezetői kiemelik, hogy a bevándorlás adja az Egyesült Államok erejét.

Mint tegnap beszámoltunk róla, elsőként a Google és Mark Zuckerberg tiltakozott Donald Trump elnöki rendelete ellen, ebben ugyanis a szíriai menekültek befogadásának azonnali leállítása mellett szerepel az is, hogy az iraki, szíriai, iráni, líbiai, szomáliai, szudáni és jemeni állampolgárok beutazását 90 napig felfüggesztik, kivéve néhány vízumkategóriát, mint például a diplomatáké. A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) péntek délután már ki is adott egy utasítást a vám- és határőrség (Customs and Border Control) részére, hogy léptessék életbe a rendelkezést.

Ezek után tegnap sorra érkeztek a tudósítások, hogy más nagyvállalati vezetők is állást foglaltak a kérdésben.

Szombat délután Brad Smith, a Microsoft elnöke küldött egy körlevelet a vállalat alkalmazottainak – melyet Satya Nadella vezérigazgató a LinkedInen hozott nyilvánosságra –, és ebben közölte, hogy náluk 76 olyan ember dolgozik, akik a rendelet hatálya alá esnek. Smith hangsúlyozza, hogy ezen alkalmazottaiknak és családjaiknak a Microsoft minden jogi és egyéb segítséget megad. Kijelenti, hogy a vállalat támogatja a szabályozott bevándorlást: a közösség érdekeit úgy kell megvédeni, hogy közben ne sértsék meg a szólás- és vallásszabadság jogát, és úgy kell törvényesen eljárni, hogy a veszélyek elől menekülők is megkaphassák a védelmet. Ha mindez így zajlik – írja Smith –, az jó az embereknek, jó az üzletnek, és jót tesz az innovációnak. Nadella ehhez hozzátette: „Bevándorlóként és vezérigazgatóként is van tapasztalatom, és úgy látom, hogy a bevándorlás pozitív hatással van vállalatunkra, az országunkra és az egész világra. Továbbra is kiállunk mellette.”

Az elnökkel egyébként megválasztása óta már kétszer is tárgyaló Tim Cook, az Apple vezetője szintén levelet írt az alkalmazottaknak, és ebben hangsúlyozza, hogy nem támogatják Trump intézkedéseit, és felhívja az elnök figyelmét: az Apple-t egy szír bevándorló fia, Steve Jobs alapította, az Apple nem létezne a bevándorlás nélkül. Cook levelében közli, hogy Trumpnak találkozójukon maga személyesen is hangsúlyozta, hogy az Apple hisz abban, hogy a bevándorlás mind a vállalat, mind a nemzet számára kiemelkedő fontosságú. Ő is kijelenti, hogy a vállalat érintett alkalmazottait mindenben segíteni és támogatni fogják. Majd így zárja levelét: „Az Apple nyitott. Nyitott mindenki számára, nem érdekes, hogy honnan jönnek, milyen nyelven beszélnek, hogy kit szeretnek vagy mit kedvelnek. Alkalmazottaink a világ legjobbjait reprezentálják, csapatunk tagjai a világ minden részéről érkeztek.” Majd utolsó mondatában Martin Luther Kinget idézi: „Talán különböző hajókról érkeztünk, de most mindannyian ugyanabban a csónakban ülünk.”

Elon Musk, a Tesla vezetője a Twitteren jelentette ki, hogy a szigorítás e módja nem a legjobb útja az ország problémái megoldásának, és szerinte a hátrányba hozott emberek közül sokan az USA leghívebb támogatói.

A világ talán leghíresebb műszaki egyeteme, az Massachusetts Institute of Technology (MIT) vezetői az egyetem nevében nyílt levelet intéztek munkatársaikhoz, melyben aggodalmukat fejezték ki, és közölték, hogy támogatni fogják azon hallgatóikat, akiket érint a rendelkezés.

Pénteken az akadémiai, kutatói szektorban is aláírásgyűjtés indult a rendelet ellen, melyet mostanra már mintegy 4700-an írtak alá, és köztük már közel húsz Nobel-díjas tudós is található.

Egy szövetségi bíróság egyébként tegnap úgy döntött, hogy azokat, akikre vonatkozik ugyan a rendelet, de már leszálltak egy amerikai repülőtéren, már nem lehet kitoloncolni.

Azóta történt

Előzmények