Vészhelyzet a Google-nál Trump rendelete miatt

A vállalat azonnali hatállyal visszahívja érintett alkalmazottait az USA-ba, és minden támogatást megadnak, hogy be is tudjanak lépni az országba. A korlátozás a többi nagy technológiai vállalatot is érinti.

A ma már az Alphabet Inc. részeként működő Google vezérigazgatója, Sundar Pichai rövid üzenetben értesítette a jelenleg az Egyesült Államokon kívül tartózkodó alkalmazottaikat, hogy akiket érinthet Donald Trumpnak a bevándorlásról szóló friss elnöki rendelete, azok haladéktalanul térjenek vissza az USA-ba – írta meg a Bloomberg hírügynökség, akik megszerezték a feljegyzést. A tudósítás szerint több mint száz munkavállalóról van szó.

A pénteken kiadott elnöki rendeletben a szíriai menekültek befogadásának azonnali leállítása mellett szerepel az is, hogy az iraki, szíriai, iráni, líbiai, szomáliai, szudáni és jemeni állampolgárok beutazását 90 napig felfüggesztik, kivéve néhány vízumkategóriát, mint például a diplomatáké. A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) péntek délután már ki is adott egy utasítást a vám- és határőrség (Customs and Border Control) részére, hogy léptessék életbe a rendelkezést. Az erről tudósító New York Daily News beszámolt arról, hogy péntek délután a repülőtereken több olyan eset is megtörtént már, hogy zöld kártyával és vízummal rendelkezőket feltartóztattak, és nem engedték őket az USA területére lépni.

A Google szóvivője mélységes aggodalmát fejezte ki a rendelet, illetve az érintett alkalmazottak és azok családjának sorsa miatt. Egy belső forrás szerint a Google mindent megtesz, hogy ezeket a munkavállalókat bejuttassák az országba. A másik oldalról pedig azt tanácsolják az említett országokból származó, de az Egyesült Államok területén tartózkodó alkalmazottaknak, hogy egyelőre semmiképp se hagyják el az USA-t, mivel nem tudni, hogy a rendeletben felsorolt országokból származók, akik zöld kártyával vagy a H-1B (nem-bevándorló munkavállalói) vízummal rendelkeznek, vissza tudnak-e térni.

A rendeletre szenvedélyesen reagált Mark Zuckerberg is tegnap a Facebookon, aki szintén elítélte Donald Trump döntését.

Azóta történt

Előzmények