Donald Trump már elhiszi az orosz kibertámadást

Teljes fordulatról közel sincs még szó, de tanácsadói szerint a megválasztott elnök elvetette korábbi véleményét, sőt a válaszlépések sincsenek kizárva.

A hétvégén, miután a titkosszolgálatok nyilvánosságra hozták vizsgálataik eredményeit, a hamarosan hivatalba lépő elnök csapatából többen is közölték, hogy Donald Trump elfogadja az orosz hackelések tényét, ám még mindig határozottan úgy véli, hogy ezek nem befolyásolták az amerikai elnökválasztás végeredményét – ebben megerősíti őt a titkosszolgálati jelentés is, melyben szintén ezt állítják.

Reince Priebus, a Trump-kormány leendő kabinetfőnöke interjút adott vasárnap a Fox Newsnak, és itt elmondta, hogy Donald Trump most már elhiszi, hogy orosz megbízásra törtek be a Demokrata Párt informatikai rendszereibe, bár azt is hozzátette, hogy a DNC (Democratic National Committee) is felelős ezért, ugyanis roppant hanyag módon védekeztek (pl. az egyik érintett, fontos leveleket tartalmazó fiókba állítólag a „password” jelszóval lehetett belépni).

Korábban Trump a Vlagyimir Putyin érintettségét állító kijelentésekről azt mondta, hogy az egyszerűen „politikai boszorkányüldözés”, ám most a kabinetfőnök mellett a republikánus jelölt kampánymenedzsere, leendő elnöki tanácsadója, Kellyanne Conway is azt mondta a CNN műsorában, hogy „Oroszország, Kína és mások” támadták a kibertérben az Egyesült Államok kormányát és politikai szervezeteit, ugyanakkor egyenesen nem kritizálta emiatt Oroszországot vagy Putyint, többször is kijelentette, hogy a választások tisztán zajlottak, bárki is próbálta befolyásolni a kampányt és a végeredményt, az bizonyosan kudarcot vallott, ezt csak a demokraták állítják, akik a hisztis kisgyerekhez hasonlóan másokat hibáztatnak saját sikertelenségük miatt.

A sokat vitatott jelentésben, melyet a hétvégén a nemzetbiztonságiak személyesen is bemutattak Donald Trumpnak, az szerepel, hogy teljesen egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre, melyek szerint Oroszország nemcsak most, de már 2008-ban és 2012-ben is támadott a kibertérben amerikai szervezeteket, de az akciók közül nem mindegyik volt sikeres. Az elemzők arra jutottak, hogy a támadások általános célja az amerikai demokratikus rendszer aláásása, de 2016-ban Putyin megbízásából a hackerek a demokraták lejáratására és Trump esélyeinek növelésére törekedtek, és ez egyfajta politikai bosszú volt azért, mert Barack Obama kétségbe vonta Vlagyimir Putyin elnöki legitimációját. Ugyanakkor a titkosszolgálatok közvetlen bizonyítékokkal nem szolgáltak a jelentésben: mint elmondták, ez a nyilvánosság számára készített verzió, a részletek a titkosított változatban találhatóak. Ezzel azonban nem győzték meg a biztonsági szakértőket, akik közül sokan csak akkor fogadnák el tényként az orosz kibertámadásokat, ha a technikai részletek is megismerhetőek lesznek.

Reince Priebus fentebb említett interjújában azt is közölte, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Donald Trump a hivatalba lépése válaszlépéseket tesz az oroszországi támadások szankcionálására.

Azóta történt

Előzmények