Drágább lesz a Windows 7?

„Ha van olyan körülmény, amely befolyásolhatja – lelassíthatja vagy akár meg is állíthatja – a Windows 7 befogadását, az nem más, minthogy az operációs rendszerek átlagos eladási ára általában magasabb, mint a Vista vagy az XP esetében volt” – nyilatkozta a Cnet hírportálnak adott telefonos interjújában Darrel Ward, a Dell üzleti számítógépekért felelős részlegnek egyik vezetője, célozva a Microsoft új operációs rendszerének különféle várható változataira. „Úgy vélem, nehéz gazdasági környezetben naivitás azt képzelni, hogy a termék átlagárát emelve továbbra is növekvő terjedési mutatókat fogunk látni, mintha csak az árakat szinten tartottuk vagy akár csökkentettük volna. Ki merem jelenteni, hogy a boltok polcaira kerülő Windows-licencek árszintjei magasabbak lesznek, mint a Vista esetében” – fejtette ki gondolatmenetét Ward, hozzátéve, hogy az üzleti piacon debütáló Windows 7 Professional a várakozások szerint drágább lesz, mint a Windows Vista Business, melyet majd helyettesíteni fog. Éppen ezért, a marketingigazgató nem várja a korai „áttérők” táborába sem a kisvállalkozásokat, sem az általában fokozottan költségérzékeny közszolgálati intézményeket.

A technológia irányába kormányozva a beszélgetést Ward kiemelte, hogy a Windows 7 mögött álló „hajtóerő” a Vistához képest jelentősen nagyobb: „Amikor a Vista megérkezett, még nem éreztük a késztetést arra, hogy használjuk azokat a szolgáltatásokat, melyeket manapság élvezhetünk – a Dellnél nem láttuk az egyértelmű fogyasztói keresletet ezekre a szolgáltatásokra. Viszont most itt áll előttünk egy jól látható csoport, amelynek tagjai előre várják a Windows 7-et, és már meg is tervezték saját átmenetüket az új operációs rendszerre” – mondta.

Mint az interjúból kiderült, a Dell üzleti ügyfeleinek több mint fele még mindig a Windows XP-vel dolgozik. Tekintettel arra, hogy rövidesen ezeknek a cégeknek is át kell térniük egy fejlettebb operációs rendszerre, a Dell mérnökei már jó előre felkészültek a várható rohamra, mondván „az XP nem élhet örökké.” Mindazonáltal a vállalat támogatni fogja a Windows 7-be integrált XP módot termékeivel és konzultációs szolgáltatásaival egyaránt.

Azóta történt

Előzmények