Meredeken csökken a windowsos böngészések aránya

A mobil eszközök töretlen népszerűsége következtében jelentősen módosulnak a piacon lévő hardverek és szoftverek, illetve a segítségükkel folytatott tevékenységek arányai. Az IDC nemrég közölte, hogy az Apple 2011-ben 93,2 millió iPhone-t, illetve több mint 40 millió iPadet adott el (egyedül a negyedik negyedévben 17,07 millió iPhone-t, 11,12 millió iPadet, valamint 6,62 millió iPodot, ezzel szemben csak 4,89 millió Macet), így nem meglepő, hogy a mobil eszközökön futó iOS részesedése februárra történetében először haladta meg a Macét (8,15, illetve 7,96 százalék) a Chitika elemzőcég webes böngészésre alapozott felmérése szerint.

iOS Mac

A Chitika vizsgálata szerint a mobil készülékek terjedése más téren is megmutatkozik. A Canalys kutatására alapozva közölték, hogy az okostelefonok eladása 2011-ben meghaladta a PC-két (487,7 millió, illetve 414,6 millió darab). Erre alapozva végezte újabb kutatását a Chitika a böngészést illetően, és az derült ki, hogy a Windows valamelyik változatáról indított böngészések aránya is csökken, méghozzá meredeken.

Windows

A 2011 augusztusa és 2012 februárja között mért adatok szerint az adott időszakban (amikor az iOS utolérte a Macet, illetve rekordszámú Android-, illetve iOS-aktiválást regisztráltak) a windowsos böngészések aránya 78,3 százalékról 71,4 százalékra esett – a legnagyobb zuhanás, 4,2 százalék (3,2 százalékpont) december és január között következett be.

Azóta történt

Előzmények