Még Kenyának sem tetszik az ingyen pénzzel és digitális ID-val kábító Worldcoin

A franciák, britek és németek vizsgálata után Kenya egyenesen felfüggesztette a Worldcoin működését – pedig a cég együttműködne a világ kormányzataival egy digitális igazolvány elkészítésében és működtetésében, cserébe ingyen kriptopénzt is ad.

A ChatGPT-ről ismert OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman indította el korábban a Worldcoin projektet, amelynek lényege, hogy tömegével gyűjtik be az emberek biometrikus adatait íriszszkennelések formájában, a világ minden pontján, folyamatosan terjeszkedve.

A biometrikus adatokért cserébe első körben ingyen kriptopénzt (amit a cég ad ki) ígérnek, ezen felül pedig egy digitális ID-t, egy olyan digitális igazvolányt, ami Altman szerint elengedhetetlen lesz a jövőben ahhoz, hogy valaki igazolja, ő egy emberi lény, és nem egy AI-bot. És ahhoz is, hogy az AI gazdaságot felborító és automatizáló hatásai miatt a digitális igazolvánnyal idővel majd feltétel nélküli alapjövedelemhez jussanak az emberek. A cég részleteiről, a projektet övező botrányról és Altman víziójáról itt írtunk bővebben.


[+]

A Worldcoin projekt azonban azóta is egyre hangosabb. Közölték például, hogy egyre több és több felhasználót gyűjtenek világszerte, a céljuk majd az, hogy más szervezetek is használhassák az íriszszkennelő és személyazonosságot megerősítő technológiájukat. Konkrétan lehetővé tennék, hogy a rendszerüket más cégek és kormányzatok használják – a folytatást és a lehetséges jövőképet a múltbeli sci-fik alapján mindenki találja ki maga.

Még Kenyában is kiborult a bili, hiába az ingyen kriptopénz és a nagy sorok

A Worldcoin súlyos hatósági aggodalmat és azonnali vizsgálatot váltott ki Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is. Meglepő módon még Kenya is fel van háborodva, pedig az afrikai országokban elég gyakoriak a kriptoprojektek.


[+]

Kenya belügyminisztere mindenesetre felfüggesztette a Worldcoin helyi működését, a kormányuk elemzi a közbiztonságra veszélyt jelentő kockázatokat, a hatóságok elindították a vizsgálatokat. Az országban több mint 350 ezer ember iratkozott fel a szolgáltatásra, cserébe 49 dollárnyi kriptopénzért.


[+]

A kajmán-szigeteki Worldcoin Foundation jelezte, együtt dolgozik a hatóságokkal, hogy azok megértsék, milyen komoly adatvédelmi intézkedéseket alkalmaznak. Továbbra is elkötelezettek a magánszférát védő, decentralizált elképzelésük mellett, amely új világot teremtene a globális, digitális gazdaságnak is.


[+]

A Worldcoin hivatalos indulása óta tömegek kígyóznak a regisztrációs pontoknál világszerte, többek között Németországban, Spanyolországban és Franciaországban is.

Azóta történt

Előzmények