Hatalmas leépítésekbe kezd a Xiaomi

A jelentések szerint a Xiaomi a munkaerejének 10 százalékát kirúgja, a leépítések már elindultak.

A Xiaomi sem kivétel a trendek alól, és a beszámolók szerint máris leépítésekbe kezdett a mobilos és internetszolgáltatásokkal foglalkozó ágazataiban. Minderre többek között a járvány és az az ellen irányuló intézkedések miatt kényszerült, állítják.

Először még a munkaerő 15 százalékának kirúgásáról szóltak a hírek, végül a Xiaomi maga is megerősítette, hogy „optimalizálja a munkaerejét és a szervezetet”, ez pedig a „teljes munkaerő kevesebb mint 10 százalékát érinti”.

A héten a kínai közösségi platformokat elárasztották a hírek a leépítésekről. Hasonló intézkedést hajtott végre az utóbbi időben a legtöbb nagy kínai cég, a Tencent és az Alibaba is.

Az SCMP adatai szerint 35 314 dolgozója volt szeptember végén a Xiaominak, ebből több mint 32 ezer Kínában. A Xiaomi novemberi jelentésében közölte, hogy a harmadik negyedéves árbevétele 9,7 százalékkal csökkent, a járványügyi intézkedések és a gyenge kereslet miatt.

Azóta történt

Előzmények