Az Apple is gyengélkedik a tőzsdén, vége lehet a nagy menetelésnek

Nemrég már 2 billió dollár alá is benézett az Apple piaci értéke – itt sem tűnik fenntarthatónak a világjárvány alatti menetelés.

2022 eleji rekordjához képest 30 százalékot esett (csak decemberben 12 százalékot) az Apple tőzsdei árfolyama, és még most is kockázatosnak tartják az elemzők a részvényt, csökkenéseket várnak – így az Apple sem ússza meg a befektetői pesszimizmust, amit a rohamosan csökkenő kereslet és borús gazdasági kilátások okoznak, megfűszerezve az ellátási gondokkal.

Nemrég az Apple piaci értéke emiatt már 2 billió dollár alá csökkent (most épp fölötte van), erre 2021. márciusa óta nem volt példa. Egy évvel korábban még 3 billió dollárt ért az Apple.

A befektetők egyébként attól tartanak, hogy a lassuló globális gazdaság és magas infláció miatt már az Apple eszközök iránti kereslet is erősen megcsappan (főleg a drága mobilok iránt). Iparági források szerint az Apple már utasította a partnereit, hogy kevesebb alkatrészt gyártsanak a fülhallgatókhoz, órákhoz, laptopokhoz. Az elemzők sorra csökkentik a célszámaikat, várhatóan az iPhone-eladások is jelentősen mérséklődnek.

A nagy aggodalmak ellenére az elemzők szerint várhatóan csak 1 százalékkal csökken a decemberi negyedév árbevétele, ugyanakkor ez lavinát indíthat el a tőzsdén, csökkenésre 2019 márciusi negyedéve óta nem volt példa az Apple-nél. A befektetők pedig már most azt hangoztatják, hogy az Apple a prémium ügyfelekre hajtott eddig, de most már ezt az ügyfélkört is hátrányosan érinti, hogy mindennek nagyon megnőtt az ára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények