Aktív témák
-
persil
nagyúr
Monkkal a kétkezes felejtős, használj két egykezest a brutál dps miatt hellen, infernon pedig pajzsot és egykezest a túlélés miatt. (bár én most infernon is két egykezessel megyek)
Dual wield-el a guardians path is sokkal jobb, kétkezes mellé nem túl hasznos.
A healing mantra egyre kevésbé lesz hasznos, a dodge mantra erősebb, pláne az armor miatt.(eddig én sem így gondoltam, de infernon bebizonyosodott)
Lashing tail helyett a wave of light-ot használtam, sokkal erősebb, bár infernora azt is kivettem, többet ér a plusz védelem, mint a támadás most már.Hell vége felé próbáld meg lecserélni a cuccaidat all res-esekre és akkor felszabadul egy passzív slot, a one with everything helyett betehetsz mást.(vagy az allres felett stack-elj valami mást és akkor továbbra sem rossz)
Mystic ally-ból nekem messze a legjobban az air jött be. Nagyon jó a sweeping wind aurája, pláne az enyémmel együtt. Egy breath of heaven után szanaszét olvad mindenki úgy, hogy oda sem kell ütnöm. Ráadásul szép csöndben tölti a spiritemet is. Ugyan meg szokott halni, de csak 25 spirit frissíteni. Nekem mondjuk inferno act 1-en nagyon szépen el van egyedül is.
A life on hit-el az a baj, hogy az a mennyiség, aminek már van is értelme, borzasztó drága, az alatt meg tök felesleges.
All res, dodge, armor és minél több dps, nekem ez jött be.Legalábbis eddig
Infernon most löktem le magdi anyust a lépcsőn, egyszer sem tudtak megölni.[ Szerkesztve ]
Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html
-
angelside77
tag
válasz Neptunfű #27649 üzenetére
Érdekes, hogy mennyire más skilleket használunk. Én eddig ezekkel mentem, (inferno Act II eleje), egyébként szoktam váltogatni, mást is kipróbálni. Egyelőre Act I-ben farmolok zsetonért. (Pl. itt 2 kezes Daiboval is jól elvagyok.) De sok mindenre (ruha, ékszer) ráférne egy kis fejlesztés, de a meglévőknél jobbak horror áron vannak.
Rég feladtam, hogy embereket mentsek meg a világnak a fejükben levő szellemektől.
-
Soni84
tag
Egyébként van itt Monk-on kívül másmilyen karakter is?
-
szallasi007
őstag
kabalthenbk: szerintem néz körül ah-ban mindenképp, szűrj a szintedre + írd be max 15k gold, és olyan dps-es cuccokat fogsz találni hogy besza-behugy (6-7 dps hellen nekem nagyon nagy segítség volt), én daibot találtam 15 kért 897-es dps-el amivel hirtelen vicc kategória lett act 3-4.
kb ilyen skillekkel rohangáltam:
bnet calcinfernora atom res kell ez biztos, most 16 k dpsem van, atom kevés ress-el és kb nem tudok haladni, de szerintem 1.03-as patchig én hanyagolom kicsit a monkot.
egyébként szerintem range karival (dh-t indítottam tegnap) sokkal nehezebb mind egy melee-el, kb ez a shift+bal gomb a játék + futkosás jobbra balra körbe-körbe csapdázás stb. nem jön be de minden karival megcsinálom a lvl 60-at. később gondolom jó lesz de most így elsőre azért vicc.
ui.: azért az már most nem jön be, hogy egy range kari miért tud melee cuccokkal menni,de gondolom ez a saját hülyeségem
-
mephi666
nagyúr
tegnap haverommal mi is így nyomtuk, ő monk, így kellett mellé a dps és murphy-törvény volt, hogy egyszerre dobta mindkettőnknek folyamatosan a g*cimanót akkor csak a spawnrate-en változtattak? a dropon nem? mert van, hogy 10/1 van ott, de olyan is akad, hogy egymás után 3-4szer megtalálom
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
Neptunfű
tag
válasz angelside77 #27655 üzenetére
Ez a szép benne, hogy más más taktikával de eljutottunk Inf-re
Amúgy szombaton ejtettem egy könnycseppet AH miatt 20.000 buy out-os fist 800dps 18% ias 803 LoH, mire felfogtam, hogy mi is ez már elvitték . szóval ki lehet fogni jó kis cuccokat!
Már két run közé beszúrok egy gyors AH csekkolást, tegnap pl így szereztem 9.000 pénzért egy 60all res, 41phys res, 70dexes övet.[ Szerkesztve ]
as long as you don't choose everything remains possible
-
baleee89
aktív tag
Sziasztok vannak ilyen cuccaim ezek mire jók:
gibering gemstone
the black rock ledger page8
(nightmare 49 barbár)
VESZEK rossz, javíthatatlan, fizikai sérült (6fele tört), alkatrész hiányos pc cuccokat http://www.eh-pc.eu/
-
frame>24
addikt
Hoppá, itt van egy kicsit komolyabb monster affix guide!
kaja után frankón elolvasom
▏▎▍▋▊▉ "I would never go bungee jumping. A broken rubber brought me into this world, it sure as hell isn't gonna take me out."(DanielDFizzle) // LOAD "*",8,1
-
DopeBob
addikt
válasz Soni84 #27657 üzenetére
Van, én egy wizardal szenvedek inferno actI-ben, elég tré cuccaim vannak. 1300 armor, 22k HP és 8-9k dps. Elvagyok, de volt már, hogy elit pakknál valami időtúllépés debuff került rám
Sajnos pénzem nem nagyon van most, illetve elég lassan gyűlik. Butcherig jutottam eddig.
MZ/X
-
mephi666
nagyúr
válasz -conrad- #27668 üzenetére
jaja, így történt, csak neki szívás, mert egyedül nem bír vele és így nekem 2 jut, neki 1 körönként még pénteken esett goblinnál egy elég jó hellrack... szerintem rmah-t várok vele
ui: tudom, hogy nem ez a trade topic, de ha valakinek esne jóféle (rare) xbow 1300 körüli dammal, dex+vitával, ias-el, esetleg socket-tel/crit dam-mal, zargasson vele, mert tuti vevő leszek rá (lehet nem azonnal kp-ben, hanem részletekben, esetleg cuccbeszámítással...)
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
nofi
őstag
válasz szallasi007 #27662 üzenetére
Jaja AH-t mindig nézem, kifogtam én is jó pár "best buy"-t, csak most Hell-en érzem, hogy már minden stat számít és cserélni kell a teljes gearemet.
Addig jó, amíg nincs AH mobil app, mert onnantól vége a szabadidőnek. Egyelőre még beérem a belépés- és kilépéskori körbenézéssel.Xbox GT: nozsolt
-
DjDanee87
addikt
Tegnap kicsit fejlesztettem a geart és végre az őssellenségen is átmentem halál nélkül - igaz sokat kellett futkosnom előlük/utánuk.
-
mar_tin
tag
válasz DopeBob #27672 üzenetére
Wow akkor már lehet, hogy túl jó is a felszerelésem inf. Act1 -re? Itt tökörészek Hell act3 -on, és próbálok összeszedni jobb cuccra való pénzt, de lehet, hogy akkor fölösleges. Kb. nekem is ilyenek a statjaim vit, armor kicsit több. Wizzardnak is kell all resistre gyúrni, vagy nem annyira érdemes?
-
H@lede
tag
Hali érdeklődnék van e valaki aki szintén barbárral nyomja infernót és hogy megy neki, van egy elég jól felszerelt karim (sztem) de valahogy nem érzem ütőképesnek. Act 2-n tartok vele nagyjából összevissza Belialt is kicsaptam már vele de még nem mentem át act 3ra mert hiányoznak küldik.
Battletag: Halede#2912 Wot Nick: Halede
-
atidzsiforc
őstag
Lehet tudni, hogy kov. patchben javitjak-e a chamber of suffering bugjat?
r_picmip 16-al a koromporkolt is letisztultabb elmenyt nyujt
-
Kasya
nagyúr
Egy olyan kerdesem lenne, hogy:
1-hand 2-hand
Damage: 500 Damage: 100
Attack per sec: 400-500 Attack per sec: 800-1000
Speed: 1,5 Speed: 1Ha jol kalkulálom, akkor a két fegyver ugyan olyan erosnek szamit a speed miatt?
-
szallasi007
őstag
én azt még mindig nem értem miért volt jó gondolat hogy 800k lifeal jönnek a mobok infen, monkkal meg legfeljebb 25k dps-ed van.... ettől kivagyok, mert nekiállok játszani jön 4 ilyen kis genyó fejenként 800 k élet és rögtön el is megy a kedvem a játéktól
nem futkározni akarok, viszont 20 m goldom sincs gear-re
[ Szerkesztve ]
-
persil
nagyúr
Rosszul kalkulálod, ugyanis a fegyver sebzésébe(ami a dps-e, nagy számmal ezt írja ki) már bele van kalkulálva az attack speed.(meg minden más is)
Szrk: habár most még egyszer elolvasva, elég kusza az egész.
A dps egy konkrát szám, nem pedig 400-500, hanem - hasraütök - 438.6.
Attack per sec pedig támadás per másodperc tehát az sosem lesz 400 meg 500, hanem az lesz az 1.5 meg stb.Egy fegyvernél a dps van nagy számmal kiírva, ez mondjuk 500, alatta a fegyver sebzése mondjuk 250 - 1000 és alatt az attack speed, ami mondjuk 1.
De, ha egy fegyvernél a nagy számokkal írt érték több, mint a másiknál, akkor sanszos, hogy erősebb is, mivel a dps-be minden bele van már számolva. Az egy segítség lényegében neked.[ Szerkesztve ]
Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html
-
Neptunfű
tag
válasz szallasi007 #27680 üzenetére
25K dps infen monkkal! az szép! nekem a blind buffal 25K 3sec ig amúgy amióta megvan a LoH-es fegyóm, fogom magam és beleállok az ellenbe! Shielded elől futok 2 kört, descreated hányásból meg odébbállok oszt jónapot! Gondolom inf act III-on már mennie kell a kite-nak de még nem akarok átmenni oda.
as long as you don't choose everything remains possible
-
oxox
addikt
válasz szallasi007 #27680 üzenetére
hasonloan erzek...egy sima zombinak is 80k hp-ja van act1-ben...nekem 25-30k korul....vicces kicsit...de ezekkel meg elvagyok, de mikor harom teleportalo magahoz ranto vacak jon, akkor hiaba szaladgalok
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
szallasi007
őstag
válasz Neptunfű #27685 üzenetére
félreértettél még nincs sajna 25k dpsem, csak 18k, láttam itt ilyen számokat, meg dzsútub videókon, hogy milyen körbe rohangálások vannak, de lehet akkor nézek ah-n vmi LoHos cumót (csak ugye az értelmesebbekre nincs lóvém, act1et farmolgatom).
xoxo: ha nem most vettem volna új egeret szerintem tegnap is megtapostam volna, hasonló "élmények" miatt......
-
oxox
addikt
válasz szallasi007 #27687 üzenetére
xoxo felteltelezem En lennek .... igy azert nehez az erdeklodest tartani (legalabbis bennem)...mert mik is a lehetosegeim....szopok, esek kelek vagy elrohanok a bossok mellett, de akkor ugye tuti nem esik semmi ertelmes....vagy visszamegyek egy nehezsegi szintet, aminek az elso 3act-ja semmifele kihivast nem rejt, tehat farmolok kvazi...ertelmes cucc esesre ne is szamitsak...csakhat ez aztan nagy jatek....4-5 orat farmoljak azert, hogy AH-n szerencsevel tudjak venni valami felszerelest, ami ha nincs szerencsem megcsak nem is noveli a statisztikamat (jartam ugy, hogy a fegyver sebzese nagyobb volt, csak eppen a + x% critical miatt megis minuszba mozdult el a mutato
szoval kapjak be, ha vagyok egy kis verengzesre akkor csapkodok...amugy meg marad az sc2....
legyen egy jatek nehez....pont azt szeretem ha van kihivas, de a neheznek, es a megcsinalhatatlan kozott nagy a kulonbseg....vagy konnyebnek kellett volna csinalni es az AH-t meg kihagyni, vagy teljesithetonek...jo legyen egy szint utan brutalis, de itt nem volt semmi atmenet...diablot legyoztem, majd a kovetkezo kek zombi szetszedett???!!!?!?!?!?...persze lehet jonni arra, hogy coopra van kihegyezve, de ha van benne single mod is, akkor egyreszt lehessen jatszhato...ha meg van publcik akkor az is legyen jatszhato...ott is csak esik-kell mindenki meg rohangal korbe-korbe...az inferno elotti szinteket siman csinaltam, helyenken kicsit izzadva...
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
szallasi007
őstag
bocs csak gyorsan írtam
egyébként meg tök igazat adok mindenben amit leírtál.
coopot és publicot nem toltam eddig, de ott is ez van, mert ott meg nem 800k lifeja van hanem x-szerese ha jól látom a videókon meg a fórumokon (ha minden igaz legalább most nincs x-szeres élet mellett x-szeres damage)
ui.: jelenleg csakazértis üzemmódban játszok, hátha esik vmi amiből tudok pénzt csinálni, de még az sem, talán tegnap írtam hogy eddig 0 set 0 legendary az átlagom, ettől is tököm kivan.
kezdtem egy dh-t az meg annyira nem jön be
-
Neptunfű
tag
Két hete inf act I instant death. Egy hete Act I-et farmolom. Most hétvégén már Act II-tolom mint korábban az I-et, solon. Én ezt kihívásnak veszem és jót mosolygok magamon amikor szaladgáltam a szúnyogköpők elől Kitartás és szerencse kell hozzá Elfarmolgatok 4-5 órát egy jó dropért! Nekem ez ér annyit mint pár órás SCII után a "Victory!"
as long as you don't choose everything remains possible
-
persil
nagyúr
Nem CSAK az számít
A dps attól lesz magas egy fegyveren, hogy alatt olyan stat van, ami felnövelte.
Ráadásul a plusz attribok is sokat számítanak(dex, str stb), aztán life on hit, socket esetleg, crit chance, crit dmg stb stb ezek nincsenek benne a fegyver dps-ében viszont, szóval igenis fontosak.[ Szerkesztve ]
Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html
-
angelside77
tag
Szerintem teljesen jó ez a játék stratégia, még ha nehéz is haladni benne. Ez direkt így lehetett kitalálva, hogy minél később érd el infernóban Diablót. Sokat kell menni Act I-ben, hogy legyen pénzed, cuccod Act II-re, majd még többet Act II-ben, hogy tovább mehess. Vagy esik cucc amit tudsz használni (%-os esély megvan, vagy a patch-el meg lesz), vagy összeszedsz annyi pénzt, hogy megvehesd. Igazából az Ah-s árakat gondolom magasnak, ezt előre szerintem nem nagyon lehetett megtervezni. De minél telítettebb lesz a piac, annál lejjebb mennek az árak. Pénzes Ah esetén ez passz, hogy hogy fog alakulni. Szerintem addig jó nekünk, míg nem indul el. Majd meglátjuk.
Lásd ezt: (#27691) Neptunfű
[ Szerkesztve ]
Rég feladtam, hogy embereket mentsek meg a világnak a fejükben levő szellemektől.
-
mephi666
nagyúr
válasz Neptunfű #27691 üzenetére
szintén így vagyok: manófarm jól megy már act2-ben egyébként a1 leo+bucser... szombaton nagy sörözés közepette mentem haverommal meg valami szintén monk ismerősével, hogy hátha esnek nekik is cuccok a1-ben, amik hasznosak... ne mondjam: a mobok +hp-je ellenére is dőltek addigra, mire hozzájuk értek act2 egyébként aránylag jól végigment már, egyedül belial killhez kértem fel egy jólöltözött barbárt segíteni (fel is kapart vagy 3szor abban a körben, amikor sikerült)
act3-hoz viszont nagyon kevés vagyok... nem egy agytröszt játék, a képlet is egyszerű: mindenből több kell... dps/dex/vita/allres/ac mintha breakpointok lennének, amit ha elérsz, akkor elég erős vagy a következő act-re... (act1-2 között azért megütöttem már pár cucc cserélésével, de most még több kell)
27695: ah-s árakban sok a vicckategória... mintha néha a vaterát látnám, olyan árakkal tesznek fel emberek cuccot... (láttam már olyat, amit én helyből vendornak dobok, de ilyen 100milláért tette fel valami elmebeteg: pl amu 40-50 str/dex/int/vit/akármivel... ami 60on kb semmit nem ér)
[ Szerkesztve ]
"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris
-
Horbal
őstag
válasz szallasi007 #27690 üzenetére
inf act 1 még elég simán játszható beleértve az elit pakkokat is ha van rezi 300-500 10+K DPS, 25K HP + armor.
Babával szépen átmentem rajta két 1kezessel.
Act 2 jött a nagy facepalm - most kicsit emeltem DPS-en, hogy pajzzsal tudjak menni + emeltem lifeon is. LoH-t buktam kb felére mert kitettem az egyik fegyvert, az most csak 400 11K armor 700 rezi 39K HP, átrendeztem minden passzív szkillt védelemre, így át tudtam menni sivatag első részén a hídig 6-8x haltam elitek által. (Rohaggyámeg)
Várom a köv peccset amiben elvileg nerfelik ezt a szart...
Nekem eddig 140 óra játék után 1 az az 1 db legend (WD fejes persze) 0 set, jelenleg 1 db gatyó rajtam ami nem AH-ról van.
Várom a peccset...
ui.:
Gold: 1,6Milla volt egyben a legtöbb kb 4Milla az egész játék alatt a gyűjtött kb ugyanennyi lehet az eladott cuccokért -> vegyek belőle 10+millás itemeket, hogy jobb legyek na köszönömBalett cipőm nincsen nekem, de ha lesz én fő nem veszem!
-
Neptunfű
tag
válasz Horbal #27695 üzenetére
Szomorú lennék, ha a patch után úgy mennék át infernon mint lvl 55körül hellen. Inkább a drop-nak adjanak egy kis balace-ot és akkor mindenki boldog lesz. Legyen lehetősége az embernek kikerülnie az AH-t mert jelen pillanatban szvsz nem lehet.
as long as you don't choose everything remains possible
-
Horbal
őstag
válasz Neptunfű #27696 üzenetére
Annyit ígértek asszem, hogy dobálni fog act1-en act2-re való cuccot és kissé visszavesznek act2-ből, ami sztem nem baj, én nagyon szeretem a kihívásokat, de ekkorát még játékban nem koppantam mint inf act2-n, mintha széllel szemben hu...hognék.
[ Szerkesztve ]
Balett cipőm nincsen nekem, de ha lesz én fő nem veszem!
-
oxox
addikt
válasz angelside77 #27693 üzenetére
irtam egy korabbi hsz-omban, hogy nem gond van idom....ezt tovabbra is fentartom, de tul gyors az atmenet a diablo legyozese, es a szunyogok eloli menekulesnel....amugy sima zombikat 3-4 villammal olom...egy kek/sarga meg szivat ?
Az arakkal egyetertek...lehet limitalni kellett volna kezdesnek....elozo fokozaton nekem a csapatjatek hatraltatott...a szornyek erosebbek lettek minthogy a tarsaimbol adodo plussz emelkedett....
(#27691) Neptunfű SC2-ben multit jatszok, ahol jellemzoen 10-20perc egy party...40perc meg mar a hosszuk-ritkak kozott emlithetok...jobb szeretek amugy is ember ellen jatszani, mint az AI teljesithetetlen szivatasait
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
szallasi007
őstag
válasz Horbal #27695 üzenetére
leírásod alapján akkor én vagyok balf., ezek a statok vannak nálam is mégis idegbajt kapok ettől a sok rohangálástól, 26k hp 16k dps + skilltől megugrik ilyen 18ra, armorom lesz itt a kevés, 3400, meg a resem (fejből nem vágom de ha minden igaz ippencsak 300 körül vannak).
viszont akkor nem én vagyok az egyetlen aki csak ah-ban meg képeken lát leg-es meg set-es cumót
Aktív témák
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 650 G5 - i7-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L380 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Asus VivoBook S410U - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 450 G3 - i7-6G I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gar!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen