Új hozzászólás Aktív témák

• #2250 tomasz100 csendes tag

  Új Válasz 2010-04-21 15:40:01 #2250

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  tomasz100

  csendes tag

  Végre plussz infot kaptam az F4 objektumról a bunkermúzeum.hu-n ,kérdéseim és felvetéseim válaszokra találtak:
  A hatvanas-hetvenes években csak legendák voltak róla, 1981 után viszont már köztudottá vált, hogy Budapest szívében, a Szabadság tér alatt csaknem 50 méter mélyen atombunkert építettek az ötvenes években. Az F4 objektum ma ugyanabban a formájában létezik, mint amikor megépítették, sok berendezése 60 éves.
  A Rákosi-bunkernek is nevezett építménynek több bejárata van, ezek közül az egyik a 2-es metrónak a Deák Ferenc tér és Kossuth Lajos tér közötti alagútjából nyílik. Az üzemzárás és a pálya áramtalanítása után ezen keresztül jutott el a mintegy negyven sajtós a BKV által szervezett csütörtök éjjeli bunkerbejárásra. A Múlt-kor stábja jóval korábban forgatott a föld alatt: munkatársaink még 2007-ben ereszkedtek le a védelmi létesítménybe.
  A bunkerhez egy szűk folyosón és lépcsőkön át vezet az út, fala szovjet gyártmányú tübbingekből áll, a levegő párás, langyos és penész szagától terhes. A H alakzatban épített bunker nagyjából a Szabadság tér alatt van. Az ötvenes években kezdte hozzá, hogy egész pontosan mikor, azt Vajda Zoltán, a BKV főmérnöke szerint nem lehet tudni, a tübbingeken mindenesetre 1951 körüli évszámok láthatók. A 2-es metró építésének akadozásával párhuzamosan a bunker munkálatait is felfüggesztették, egyes források szerint 1953-ban mégiscsak befejezték. A metróalagúttal 1973-ban kötötték össze.
  Nevét onnan kapta, hogy akkoriban a föld alatti munkahelyeket így jelölték, mert egyszerűbb volt kódnévhez, mint címhez párosítani őket. F1-2-3-ról nem tudnak, az 5-ös és 6-os pedig a két metróvonalon található.
  A főmérnök elmondása szerint korábban legendák voltak arról, hogy rabokkal építtették meg a bunkert, de mai tudásuk alapján vidékről hozott építőmunkások dolgoztak rajta, akik úgy tudták: metrót építenek. Akkoriban a bunkerről senki nem tudhatott, sőt a metró polgári védelmi célú hasznosítása is titkos volt. A metrókat ugyanis ebből a célból is építették, a 2-es és a 3-as vonal Budapest legnagyobb óvóhelye, 220 ezer ember férne itt el.
  A gyorsvasúti igazgatóság 1981-ben kapta meg a 3500 négyzetméteres bunkert, akkor hozták nyilvánosságra létezését - idézte fel a főmérnök. Arról is voltak pletykák, hogy az F4-nek közvetlen összeköttetése van a Parlamenttel, ám nem találtak olyan nyomot, amely ezt igazolná.
  Az F4 korának legjobb bunkere volt, a BKV szerint talán még egy atomcsapás ellen is megvédte volna a lakosságot. Több mint kétezer ember befogadására képes, de a tervek szerint a BKV polgári védelmi irányító központját, a városfejlesztési és kereskedelmi minisztérium apparátusát akarták veszély esetén oda telepíteni
  A bunker fő folyosóiról több kis szoba nyílik, ezekben vécék és mosdók találhatók, amelyeket hatvan éve ugyanebben a formában alakítottak ki, azóta senki nem nyúlt hozzájuk. Ugyanilyen a generátorház, amelyben két, egyenként 26 kilowattos dízelgenerátor működött. A Ganz generátorok mára elrozsdásodtak, a párás levegőtől penészesek lettek. A szomszédos szobában több akkumulátor található, ezekről biztosították volna vész esetén az áramellátást. A főmérnök szerint az akkumulátorok szintén 60 évesek, ugyanott vannak, ahova hat évtizede lerakták őket.
  Vajda Zoltán a bejáráson bemutatta a levegőcserélő rendszert is, amely szintén több évtizedes berendezés. Normál esetben a rendszer a felszínről szívta a friss levegőt, a levegő elszennyeződése esetén pedig szovjet harcigáz-szűrő dobozokat használtak volna megtisztítására. Amikor 1981-ben átvették a bunkert, nagyon puritánul volt berendezve, csak asztalok és székek sorakoztak benne, ágyakat nem találtak. A főmérnök szerint arról nem tudni, hogy 1981 előtt mi volt a bunkerben, az átvételkor még alaprajzot sem kaptak.
  Az építmény ma már nem használható, az összes berendezés elromlott, csak pár lámpa világít. A bunkert soha nem vették igénybe, még 1956-ban sem. Bár Rákosi-bunkernek is nevezték, maga Rákosi Mátyás sem használta az objektumot, amelyben egykoron Európa egyik leggyorsabb liftje működött a Steindl Imre és Zoltán utca sarkán álló ház és a bunker között. Manapság heti rendszerességgel járnak le, ekkor szellőztetnek, illetve víztelentik az építményt.

  A BKV most azon fáradozik, hogy valahogy hasznosítsa a bunkert. Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettes felfedte, hogy a létesítményt jelenleg a Nokia TrafiCom bérli, amelyben a BKV egyszázalékos tulajdoni résszel rendelkezik. Ez a cég végzi a BKV belső távközlési szolgáltatását, és az F4-et is távközlési célokra veszi igénybe. A BKV csak ilyen jellegű alkalmazást enged. Eddig állami cégekkel próbálkoztak, de nem jártak sikerrel, most a magánszektorban próbálják "hasznossá tenni" a föld alatti építményt.
  A fennmaradt dokumentumok szerint egyáltalán nem csak Rákosi kívánt volna elbújni az F/4-es jelű (hivatalos megnevezése szerint) „műtárgyba” az atombomba elől. A történet második fele ugyanis már Kádár János nevéhez fűződik.
  A 1952 május 1-e óta épülő alagúttal kapcsolatos beruházási teendőket 1956. december 31-ig a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium irányította. Ez idő alatt a Légoltalom Országos Parancsnoksága (LOP) csupán a szakértői feladatokat látta el. 1956 végén azonban a minisztérium – az (akkor még) Ideiglenes Központi Bizottság egyetértésével – az összes, a tervezéssel és az építkezéssel kapcsolatos feladat átadta a LOP-nak. Ez a magyarázata annak, hogy amikor fél év múlva döntést kellett hozni az alagút további sorsáról, a légoltalmi parancsnokság tett jelentést a Politikai Bizottságnak a kialakult helyzetről.

  A műtárgy bemutatása néhány pontos műszaki adatot is tartalmaz a „Pártapparátus védett munkahelyével” kapcsolatban. A 45 méter mélységben, 6 m átmérőjű öntöttvasból készült alagút (tübing) az Árpád utca 12. sz. alatti ház udvarán lehajtott akna és a Szabadság téri kijárat között húzódott. (A mai Steindl Imre utcai ház, amint akkoriban a háztömb egésze, a pártközpont elhelyezését szolgálta.) A Pártgazdasági Osztály előírása szerint 250 fő „aktív, magasnívójú szellemi munkát végző dolgozó” számára kellett megfelelő védelmet és zavartalan munkahelyet biztosítani az esetleges háborús légitámadás során. A munkahely zavartalanságának feltételeit már meglehetősen differenciáltan szabályozták. 15 fő részére terveztek külön szobát, a többiek csoportos munkahelyre számíthattak. A maradék hat fő viszont kiváltságos ellátásban részesült: személyzeti szobájukhoz városi telefonállomás, külön mosdó, WC , fürdő, zuhanyozó járt. 22 fő részére „a munka természetének megfelelően” tanácskozót terveztek. A 45 fős ebédlőbe a főleg tartósított ételek elkészítésére alkalmas konyhából került ki az ennivaló, a 4 fős betegszoba mellett orvosi rendelő foglalt helyet. A belső informáláshoz minden helyiséget hangszóróval láttak el, a külső kapcsolatokat géptávíró összeköttetés valamint rádió adó-vevő készülékek biztosították.

  A műtárgy tervezett védelmi potenciáljának fontos paramétere volt, hogy egy tíz tonnás óriásbomba vagy egy atombomba „20 kg/cm2. alapterhelésű nyomása ellen”, illetve az „ismert és ismeretlen harci gázok” ellen is védelmet kellett nyújtania. Ez utóbbit úgy kívánták megoldani, hogy lezárják a felszínre vezető nyílásokat, és a belső levegő „regenerálásával” kétszer 24 órán keresztül biztosították volna a lent tartózkodáshoz szükséges oxigént. További védelmi elemként a bejárati felszíni csarnok az „S-C-1800 kg-os universális rombolóbombára” lett méretezve. Az energiaellátás alaphelyzetben a városi hálózatból történik. Biztosításul az önálló Diesel generátor-gépcsoport mellett számítottak a metró vonalának kiépítése után a földalatti villamoshálózatára is.

  A létesítmény működési céljainak meghatározására a légoltalmi parancsnokság négy szempont tisztázását kérte a Politikai Bizottságtól:
  a) Az ország fegyveres védelmének idején a műtárgy állandó munkahelyül, vagy időszakos (légiriadó alatti) munkahelyül szolgáljon?
  b) A védett munkahelyen tartózkodó személyek munkájának jellege, különös tekintettel a külső kapcsolatokra.
  c) Milyen állami és pártszervekkel kell biztonságos hírösszeköttetést biztosítani?
  d) A felső pártvezetés ezen műtárgyból mennyire kívánja figyelemmel kísérni a hadsereg tevékenységét és az országot ért támadások helyét, valamint következményeit?
  A fentiek eldöntése mellett a pénzügyi problémák is sürgős döntést igényeltek. 1956 végén a műtárgy gyakorlatilag használhatatlan volt, miközben a költségek már meghaladták a 34 millió forintot. A vízszintes alagutak a függőleges aknákkal együtt is csak 73 %-os műszaki készenlétet jelentettek, míg az építkezés egésze csak 63 %-ában valósult meg. Hiányzott még a teljes vízszigetelés, a vasbeton köpeny, a belső szerkezeti és gépészeti berendezés, a Szabadság téri akna védőszerkezete és a földalatti vasúthoz csatlakozó szellőző alagút, amely egyúttal vészkijáratként is működött volna. A befejezéshez szükséges költségeket ekkor 14 és fél millió forintra becsülték.
  A Politikai Bizottság 1957. augusztus 13-i ülésén tűzte napirendjére az „F/4 jelű, a pártapparátus védett munkahelyével kapcsolatos” jelentést. Az első napirendi pontot az „ellenforradalmi szervezkedés vizsgálatának eredményéről”, Biszku Béla belügyminiszter terjesztette elő, zárt ülésen. Az alagút 6. napirendi pontkénti tárgyalására viszont a pártközpont Gazdasági Osztályának és a BM Légoltalmi Parancsnokságának a képviselői (Laczkó Pálné illetve Lesták István és Racsek Károly) is meghívót kaptak. Lesták javaslatára, miszerint az építkezést be kellene fejezni, hiszen így, ahogy van, évente komoly károsodás éri, Kádár János közbevágott: „nagyon sok pénzbe kerül”. Lesták magyarázatképpen kitért a jelentésben is szereplő P/50-es objektum helyzetére. Ez a Vár alatt elhelyezkedő, és 95 %-ig kiépített műtárgy volt, amely a Politikai Bizottság tagjai valamint az állami vezetők (Minisztertanács tagjai, HM Vezérkar stb.) elhelyezésére szolgált. A „korábbi vezetés” ezzel egy időben mégis döntést hozott az F/4 megépítéséről is. „Ebben már benne van 34 millió – érvelt a OLP-vezető. Nem közömbös, hogy a 34 millió kárba vesz-e vagy nem. Ezt mi nem tudjuk eldönteni, ezért hoztuk ide a javaslatot.”
  A korabeli pártszokásoknak megfelelően a Politikai Bizottság üléseire hozott előterjesztés egyben határozati javaslatot is tartalmazott. A LOP dilemmáját jelezte, hogy „A” és „B” alternatívát is kidolgozott, ami viszont nem volt mindennapos. Az építkezés folytatása 20 millióba, leállítása félmillióba került volna. Mivel napirendi pont vitájában további hozzászóló nem akadt. Kádár János tett javaslatot: „A legszimpatikusabb a Szabadság téri lejárat befejezése és a megfelelő összeg megadása. Ezt fogadjuk el.” A jelentésben megfogalmazott a) – b) kérdésekről nem esett szó.
  Végül a Politikai Bizottság határozata kimondta: „Egyetért a Szabadság téri lejáró befejezésével (és ezzel a műtárgy befejezésével). Utasítja az Országos Tervhivatal elnökét, hogy az ehhez szükséges 1,5 millió Ft-ot részben az 1957-es évben (800.000.-Ft) részben 1958-ban biztosítsa, ne csak pénzben, hanem anyaggal is. Az állagmegóvás érdekében évenként 250.000.-Ft-ot bocsásson a BM Légoltalmi Parancsnokság rendelkezésére.”
  Az pedig, hogy az Országos Levéltárban fennmaradt iratból a fenti zárójeles részt – „(és ezzel a műtárgy befejezésével)” – ki, mikor és milyen szándékkal húzta ki, már a döntés utóéletéhez tartozik.
  Ui:Tudja valaki mi az a
  P/50 objektum? Hol van? Stb,?

Új hozzászólás Aktív témák