Új hozzászólás Aktív témák
-
himpike
aktív tag
Azért szálltak rájuk mert soha semmit nem tartanak be abból amit ígérnek, ellopnak mindent, szabadalmakat figyelmen kívül hagyják. A hiba ott kezdődött hogy Clinton nyitott feléjük mikor összekaptak a ruszkikkal.
Az egyetlen dolog ami Kína mellett szólt hogy ott nem voltak/nincsenek szakszervezetek és olcsó volt a munkaerő. Jelenleg már ez sem szól mellette, Mexikót fogják választani Kína helyett, a bér a harmada a képzettség meg a duplája, közelebb is van sokkal. -
"Ez maximum a cégeket érdekelhetné akikkel szerződésben állnak, vagy akiknek a szabadalmait ellopják. De nem ők szálltak rájuk, hanem az amerikai kormány. "
Nyilván az amerikai illetve bármely ország kormányának érdeke a saját cégeinek immateriális jogvédelme.
Ennek elmaradása közvetlen és közvetett kárt okoz az amerikai cégeknek és a kormányzatnak.A második VH után az első gazdasági konfliktus Japánnal volt. Az amerikai polgár, japán tévét vásárolt és japán autót. Mindezt japán hitelből. Egy idő után Japán versenyképessége csökkent. Kezdték átvenni az ázsiai kis tigrisek. Mivel ezen országok is "felemelkedtek" drágult a termelés költsége, előtérbe került Kína.
Kína egy kicsit más történet. Egyrészt sokkal nagyobb belsőtartalékokkal rendelkező ország. Másrészt a többi országgal ellentétben ideológiai motiváció is jelen van. De!
Az első jelek már ma is láthatóak.
A textilipar számára már nem elég olcsó Kína. A gyártás olcsósága önmagában már nem lesz elegendő hosszú távon. Nyilván Kína be akarja betonozni a mai helyzetet és kötöttségeket. A többi országnak ez nem feltétlen érdeke. Sőt.Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!
-
-
himpike
aktív tag
Én voltam, nincs gond. Trump pont annyira fogja a lobbisták érdekeit szolgálni mint bárki más az USA politikájában. És ha azoknak fegyverviselés, mexikói rabszolga és szabadalom védelem kell akkor az lesz. Trump egy termék, amit úgy adtak el az amerikaiaknak mint egy mogyorókrémet. Hülye az amerikai szavazók nagy többsége is, de amikor elkezdte ráncigálni az egészségügyi dolgokat a saját oldala gáncsolta el.
[link]
Új hozzászólás Aktív témák
- Gamer PC , i7 12700KF , RTX 3080 Ti , 32GB DDR5 , 960GB NVME , 1TB HDD
- Eladó teszteletlen ventilátorok 120mm-230mm!
- Acer Aspire 7 Laptop , i5 8300H , 1050 Ti 4GB , 16GB DDR4 , 128GB SSD , 1TB HDD
- RaidSonic IB-1823MF-C31 - Dobozos, újszerű
- Vintage erősítő (1978-1979): Pioneer SX 980 eladó - 540.000 Ft
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs