Aktív témák
-
->Raizen<-
veterán
válasz rgeorge #37513 üzenetére
Abu85-től idézem:
"A TDP fogyasztási osztály az egy olyan érték, ami azt határozza meg, hogy a processzor egy hitelesített teszt alatt nem megy a közölt paraméter fölé. Természetesen ez azt is jelenti, hogy lehet olyan terhelés, amivel fölé megy, de nem jellemző. Ez azonban nem jelenti, hogy a 65 wattos TDP osztályba sorolt processzor 20 wattot fogyaszt. 4-5 wattos eltérés lehet maximum a termek között, de ekkor még sokat mondtam. Ha jó a thermikus karakterisztika, akkor a lapka megy a mobil piacra. Olyan nincs, hogy 65 wattot ír rá az Intel, de valójában 20 wattot fogyaszt. Ez kimeríti a bődületes baromság fogalmát is.
Nem, pont arról van szó, hogy nem lesz előnye az Intelnek. Ez a TDP keretből adódik. Ha az Intelnek előnye lenne, akkor nem 35 watt lenne a TDP keret, hanem 18 watt alatti. Ezt kellene megérteni, de úgy látom, hogy ez nem megy. Pedig fentebb nem kevesen próbálkoztak elmagyarázni. Élj tovább boldogan az álomvilágodban, és tekintsd az Intel mérnökeit a világ leghülyébb embereinek, akik képtelenek jól meghatározni egy termék TDP keretét. Én továbbra is úgy gondolom, hogy olyan emberek dolgoznak annál a cégnél, akik tudják, hogy milyen TDP paraméternek felel meg az adott processzor. Ebből a szempontból nonszensz, hogy egy 18 wattos TDP osztályba sorolt termék többet fogyaszt egy 35 wattosnál. Ez már a számokból kiderül, hogy baromság, ha nem fogyaszt többet, akkor nem lenne a 35 wattos osztályba sorolva. Van az Intelnek 17 wattos osztálya is, nem kevés ULV Sandy Bridge kerül oda."
Aktív témák
- HP 255 G3 bontás ON
- Lenovo Legion 5 15ARH05H bontás ON
- Új állapotú Dell 14,1" Érintő kijelző,FullHd IPS,16GB RAM,i5 8350u(8x3,6Ghz)világító bill,SSD, jó ak
- Asus ZenBook(16mm!),13,3"4K(3200x1800)IPS,core i7 5500u,8GB Ram,512GB SSD,7 óra akku
- Asus játékra is,15,6 FullHd,Ryzen 3 3200u(3,5Ghz),RX Vega 3 2GB VGA,12GB DDR4 RAM,SSD, szép állapot
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs