Új hozzászólás Aktív témák
-
vittorio7
őstag
"A kínai és az amerikai kormány már hosszú évek óta vádolja egymást kölcsönösen kiberkémkedéssel – a Huawei ellen épp emiatt indult kampány az angolszász országokban, különösképpen az Egyesült Államokban –, most már legalább az egyikük ilyen tevékenységére valódi bizonyítékok is rendelkezésre állnak."
Ez a mondat a "legszebb" az egész történetben.
[ Szerkesztve ]
-
#65675776
törölt tag
Azért felháborító, hogy a hírszerzők végzik a feladatukat... Ha nem tudnának semmit megfigyelni, akkor meg az lenne a baj.
Mi kemény lett volna anno, ha Dönitz felháborodott cikket írt volna egy újságban, hogy kiderítette, hogy azért nem képesek a tengeralattjárói komoly eredményeket elérni, mert a mocskos tommyk lehallgatták a rádióforgalmazásukat, és mégis azt hogy képzelik? Ráadásul még a kódolást is feltörték, felhasználva a lengyelek kezdeti munkáját. Igenis, Bletchley vezetői mondjanak le, és fizessenek kártérítést az elsüllyesztett tengeralattjárók és személyzetük után! Ja, és süllyesszék el minden hónapban legalább 1,5millió BRT-nyi hajóterüket is saját maguk, ha már ilyen aljasok voltak!
-
-
#65675776
törölt tag
De, mindig is erre törekedtek. Most viszont ehhez már meg is van minden szükséges eszközük.
Bletchley is minden német rádióforgalmazást figyelt, és rögzített. Csak nem tudták mindet dekódolni. Ahogy ezt tette a B-Dienst és az OP-20-G is. A britek nem is aprózták el, a háború közepére már othonról képesek voltak akár szovjet rádiótáviratokat is elfogni. És az Ő kódjaikat is részben feltörték.
Szóval de, igenis végeztek "full megfigyelést és felderítést". És nem csak háborúban. Hírszerzésben ugyanis nincs békeidő.
-
#65675776
törölt tag
Pl a német titkosfegyver-programokról a legtöbb információt kezdetben pont magánemberektől szereztek. Sok esetben kihallgatott beszélgetések során. Ami a mai helyzetet megkülönbözteti az az, hogy több a jelforrás, de több a rendelkezésre álló erőforrás is mind az adatgyűjtésben, mind a törési módszerekben.
Azért, mert akkoriban szinte nem volt magánrádiózás ne a hírszerzőket hibáztasd. Ami nincs, azt nem is lehet lehallgatni sem. Kb mintha azt mondanád, hogy nem kobozták el a warp-drive-os autódat, de csak azért nem, mert ilyen még nem is létezik. Ergo nem is igazi a közúti szabályozás, mert erre vonatkozóan nincs egyetlen törvény sem.
-
#65675776
törölt tag
Láttam. (Legalábbis az adott részt.) A hírszerzés nehézsége soha sem abban rejlett, hogy megszerezd az információt, hanem abban, hogy értékeld, tudd kiválogatni, hogy mi a fontos, és mi nem. Még amikor elérakják az embernek az egyértelmű dolgokat, akkor sem biztos, hogy tudja megfelelően használni.
-
bambano
titán
nem egészen.
a mai helyzetet két dolog különbözteti meg a régitől:
- régen gyanúba keveredett embereket hallgattak le nemzetvédelmi céllal, ma mindenkit
- régen alapvetően védelmi adatokat kerestek, ma meg összelopnak mindent, majd később eldöntik, hogy mire lesz jó.teljesen fordítva működik a mai világ. mégegyszer: normális országban a hírszerzésnek semmi keresnivalója a helyi lakosság magánszférájában.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
válasz #65675776 #11 üzenetére
Ez tény. Szelektálni-értékelni-cselekedni a legnehezebb... nem hozzájutni.
Viszont az is tény, hogy figyelgessék a jó k.va anyjukat, ne az email-jeimet, meg úgy általában másét.
Csak azért, mert ők az amerikaiak... mocskos arrogáns undorító népség#12:
ennyiどんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。
-
#65675776
törölt tag
Vagy mocskos arrogáns undorító britek, németek, oroszok, kínaiak, japánok, stb*.
* - Bármely ENSZ tagállam, vagy azon kívüli állam.
Miért gondolja mindenki azt, hogy ezt csak az amerikaiak művelik?
bambano: Normális országban a hírszerzés munkájáról a hírszerzésen kívül senki semmit sem tud. Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy mi alapján határolnád el a védelmi és a civil szférát. Nincs egyértelmű határa, soha nem is volt.
Eddig azért nem gyűjtöttek ennyi adatot, mert nem voltak meg a feltételei. A politikai vezetők mindig is tudni akarták, hogy mit csinál a nép. De nem kell messzire menni, hogy a hírszerzés és titkosszolgálat nem csak védelmi dolgokat figyel meg, hanem civileket is. Lásd AVÓ, AVH.
-
bambano
titán
válasz #65675776 #15 üzenetére
"Normális országban a hírszerzés munkájáról a hírszerzésen kívül senki semmit sem tud.": vaskos marhaság. normális országban a hírszerzést is felügyelik, például a kormány, illetve nálunk országgyűlési bizottság(ok). maximum azt tudom elfogadni, hogy a hírszerzés napi tevékenységét nem hajigálják a köznép közé.
"Lásd AVÓ, AVH.": jól értem, hogy visszasírod a kommunista diktatúrát? attól, hogy valami régen volt, még nem biztos, hogy jó, és nem biztos, hogy a fejlődés során ne kellene túllépni rajta.
"Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy mi alapján határolnád el a védelmi és a civil szférát.": bármennyire is nem egyértelmű szerinted a határa, már biztosan átlépték. az, hogy egy privát cég a saját vélt vagy valós érdekeinek támogatására civil adatokban kotorászik, mert megteheti, az régen túl van minden határon.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
#65675776
törölt tag
Nem marhaság. Valóban felügyelik őket, de ahogy írod is, a napi tevékenységükről, és hogy éppen mit és miért figyelnek meg senki sem tud. A felügyelet nem azt jelenti, hogy mindenről beszámolnak. Olyannyira nem, hogy amelyik országban több hírszerző szolgálat van, tipikusan még egymást is megfigyelik, és a másiknak semmilyen adatot nem adnak át.
Nem azt mondtam, hogy visszasírom, csak a szavaiddal élve "vaskos marhaság", hogy korábban a civileket nem figyelték meg. De, megfigyelték őket, és nem csak a diktatúrákban.
Az NSA nem privát cég, ahogy valójában a Huawei sem. De nem az az NRO, a CIA vagy akár az MI5, MI6...
-
bambano
titán
válasz #65675776 #18 üzenetére
a felügyeletnek nem arról kell döntenie, hogy kit figyeljenek meg. tehát egy országgyűlési bizottság nem arról dönt, hogy gipsz jakabot megfigyelhetik-e. hanem arról, hogy lehet-e tömeges megfigyelés vagy nem, milyen jogi környezet kell a megfigyeléshez, stb. stb. ahol felügyelik a hírszerzést, ott megmondhatják, hogy egy saját állampolgár megfigyeléséhez mennyire alapos gyanú és milyen papírok, bírói vagy ügyészi engedély, stb. kell.
Nem az nsa-ról beszéltem, hanem ilyenekről, hogy ms, fb, google. ezek privát cégek. ha nem olvasnád a napi sajtót, éppen most borult a bili, hogy az ms privát postafiókba turkált bele magánérdekből.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Nyíltan.
Ott tudod, hogy mi történik, szerintem az (ilyen szempontból mindenképp) korrektebb.Ezek meg sunyiban, aljas módon figyelnek.
Ha Snowden/Manning duó nem borítja a bilit, akkor még mindig csinálnák, és fokozatossan durvulna a helyzet... a tudtod nélkül.どんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。
-
nagyúr
'Nyiltan' -- ja, ha nyiltan ez megy, akkor gondolhatod, hogy mi az, amit nem latsz. Vagy azt feltetelezed, hogy a (fel)diktaturakban a hatterben mindenki korrekt, csak a nagy nyilvanossag elott megy a szivatas?
Masreszt meg azert az az USA, ill. a nyugati vilag mellett szol, hogy ezt az ugyet
a) valaki nyilvanossagra merte hozni
b) volt sajto, aki lehozta
c) mai napig leirhatod rola a velemenyedet.Ez olyan, mint a gazdasagi valsag: csak kapitalista orszagokban van, de jobb 10 egyseg GDP-rol 9-re esni ket het alatt, mint folyamatosan 2-n elni. Nagy gaz az NSA ugy, de az, hogy ez kikerult, mutatja a nyugati vilag onkontrolljat azert, valamennyire.
Engem is orulten bosszant az egesz, csak viccesnek tartom, amikor valaki szerint mashol jobb a helyzet. Nem jobb, konkretan mindenhol szarabb.
[ Szerkesztve ]
while (!sleep) sheep++;
-
Szóval Te a nyugati világ önkontrolljának érzed azt, amikor titkon, a "szólás-szabadság" "nyugati elvek" stb zászlaját lobotatva a kormányod/elit minden lépésed megfigyeli, majd amikor valaki veszi a bátorságot, és borítja a bilit, akkor az egyiket huszon-harminc évre ítélik, a másiknak meg bújkálnia, és menedékjoghoz folyamodnia kell, mert a "Nagy Demokrácia Országában" már vinnék is agymosásra, vagy jobb esetben kivégzésre?
Önkontrollja akkor lenne az egésznek, ha lenne egy valóban független, társadalmi szervezet, aminek teljes rálátása van az egészre.
(#22) bambano:
Előbb-utóbb HW-reset lesz Akkor megbaszhatja az NSA is, meg a Moszad is, meg úgy kb mindenki.[ Szerkesztve ]
どんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。
-
#65675776
törölt tag
Szóval a kormány semmit sem tehet határ nélkül, de a nép igen. Ha a kormány vagy annak szervei a legkisebb jogszabálysértést követi el, akkor mondjon le, takarodjon el, de ha valaki magánszemélyként szegi meg az adatvédelmi előírásokat (igen, a kiszivárogtatás ezeknek az előírásoknak a megszegése), akkor az egy szent ember. Na ez ám a kettős mérce!
Ha egy bármilyen külső szervezetnek teljes rálátása van a hírszerzésre, akkor magának a hírszerzésnek nincs értelme.
Új hozzászólás Aktív témák
- Nők, nőügyek (18+)
- crok: Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- Milyen autót vegyek?
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gaming notebook topik
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- 2025-ben jöhet az Intel Panther Lake processzora
- További aktív témák...
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad X1 Carbon Profi Érintős Laptop 14" -50% i7-10610U 4Mag 16GB/512GB FHD IPS
- 3D bérnyomtatás és egyedi megrendelések teljesítése PLA, PETG anyagokból 70+ színárnyalattal!
- Nikon D5300 + objektív, makulátlan vadonatúj állapotban
- Új LENOVO THINKBOOK 13s G3 "Kis Gamer" Ultrabook 13,3" -40% Ryzen 5 5600U 8/512 WUXGA IPS RADEON 2GB
- -100e Ft Dell Latitude 5440:i5 1345U,16GB,512GB,Iris Xe,vil.MAGYAR bill,Win11, 3 év Dell NBD gari
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen