Új hozzászólás Aktív témák

  • fordfairlane

    veterán

    válasz Kobe #49 üzenetére

    A múlt század során volt sok próbálkozás arra nézve, hogy hogyan is lehetne "kisimítani" a jövedelmeket, de úgy tűnik, nem lehet, csak komoly áldozatokkal. Úgy vélem, hogy az egalitárius rendszereknek egyelőre befellegzett, egyrészt politikai okokból, de leginkább azért, mert szinte mindenhol eladósodással járt együtt, nem voltak képesek önfinanszírozóak lenni. Valamilyen szinten minden rendszernek honorálnia kell az egyén plusz vállalásait, és képességeit, különben az egész rendszer fejlődése lelassul, és rövid időn belül felszámolja önmagát. A történelem a legjobb tanítómester.

    Azért nem múlt el a nyomtalanul a hatása a szocialista, szociáldemokrata időszaknak, a mai fejlett országok kapitalizmusa sokkal emberbarátibb, mint 100 évvel ezelőtt volt, illetve maga szociáldemokrácia, ha úgy vesszük, célba ért, nagyjából megvalósult a jogegyelőség a tőkés és a tőkével nem rendelkezők közt, (mégha sokszor úgy érezzük is, hogy csak papíron). Viszont a jövedelmi egyenlőtlenségeket eltüntetni, úgy tűnik egyelőre, nincs rá hatékony eszközünk. Értsd: jelenleg nincs olyan társadalmi modell, amelyik jobb életfeltételeket tud biztosítani hosszabb távon a kapitalizmushoz képest. Nem idealizálom a kapitalizmust, nem vagyok doktriner modernizációpárti.

    [ Szerkesztve ]

    x gon' give it to ya

Új hozzászólás Aktív témák