Új hozzászólás Aktív témák
-
szepko
tag
Lassan írok ezért tömörítek.A te életed az én életem.Más előjelű példa:Találtam
brifkót pénzzel, személyivel, visszaadtam.Elvesztettem, visszakaptam.
A szó, Isten már közhely, de nem érdekel.Eddig minden kérdésemre válaszolt
és akad még néhány."Ő szívembe lopta halk szavát, halálom kedves mosolyát"
Legyen jó napod illetve már vanBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Úgy tudom a bűn száma kettő, továbbá nincs olyan állat,hogy bűn.
Szólt az Isten legyen világosság,lőn világosság.Bűn az sehol egy
darab sem.Egyébként Isten itt befejezte.
A bűnt tapasztalom nap mint nap, adom kapom, de egyre kevésbé
tudok hinni benne és egyre ritkábban képes megilyeszteniBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Szeretek olvasni.Egyszer úgy 28 éve, úgy gondoltam: ide a bibliával.Elkezdem, szólt az
Isten, termté vala, tevé levé stb, szóval olvasmányosnak nem nevezném. Na mondom
ezzel a fossal ezer évekig lehetett embereket ugráltatni.Vissza polc.
68 -as vagyok állítólag.Öt-hat év alatt egy keveset szilárdult a fejem lágya, tettem
még egy próbát.Olyan hangulatban voltam, hogy találni akartam benne valamit.
Bukta. Estlen, egymáshoz alíg passzoló kusza szavak.Csalódottan vissza polc.
Ha rajtam múlik azt is elfelejtem,hogy létezik.
2005 február.Nős férfi két gyerekkel, asszonynak pasija, élnek egymás mellett.
Megismertem a mostani feleségem.(még nem úgy) 22 éves, jó katolikus leányzó.
Jár templomba, közösségbe.Ez a közösség tudomást szerez rólam,meglengeti
a bibliát oszt üvölt: bűn, nős férfi, pokol ,kárhozat, csak így látatlanban.
Ők hívők tudják aztat jól.Leány mond nem találkoz mert hát bűn.
Velem kezdtek kurafiak.Hazamegy őrjöng biblia letép polcról kád meleg vízbe
beül, azt hiszi egyedül van.Biblia nyílik,megsárgult lapokon fekete betűk, csak
a szavak hiányoznak.Lőn világosság.Na ez most tényleg zip lett.
holnap korán kel üdvBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
Buddhha
tag
Gugasztikus...
Számomra a mai napon a hozzászólások nagyobbat ütnek, mint maga a történet, pedig az se semmi...
De ez a stoppos sztori mindent visz... Már a bátorságodért is kijár a tisztelet, de olvasván az előző történeteket, már régóta felnézek rád!
Üdv!
Buddhha----O---- Infrablútut van-e benne??? ----O---- I'm hard as a rock, and wise as a mountain!
-
Buddhha
tag
-
szepko
tag
Üdv
Rendesen ki vannak gyúrva az őrangyalaid.
Reggel 6-kor megyek melózni, este 8-9 között érek haza.
A kommunikációs csatornáimon, egy jól felszerelt duguláselhárító
ezred elvérezne. Ez még eltart pár napig.
Olyan dolgokról beszélünk, melyekhez nem létezik kapcsolódó fogalom.
Nem azért nevezed bizonyságtételnek amit írtam, mert veled is megtörtént
hasonló ezért megérted.Inkább veled is megtörtént és elfogadtad.Állok a Kosztolányin ,várom a piros 41-s buszt a végállomásán.Odapöfög
egy fekete 41-s, beáll a megállóba.Felcsattogok rá, kérdezem a sofőrt,
ezmiez? Megnyugtatott, ez biza piros akármilyen fekete.Hátravonszolom
magam, lerogyom egy ülésre,kezdek bambulni, ahogyan csak én tudok.
Felszáll egy jámbor, érdeklődik a sofőrnél, csüccs.Jön egy újabb dettó.
Nézem a telót, még öt perc indulásig.Betotyog a megállóba egy papa.
Kopott barna öltöny, hajlott hát,ritkuló fehér haj, kezében madzagfülü
szakadjmeg szatyor.Nézi a táblát, nézi a buszt.Nyomja a testbeszédet, ez
vajh milyen busz lehet.Mocorog a lábam indulna segíteni, ám látom a két
jámbor bámulja az öreget.A sofőr bámulja az öreget.Mondom a lábamnak
volt ugrálni? Az egyik mindjárt szól neki , mit futtassam magam, játszam a
nagy gondviselőt.Telefon kézben , 2-perc indulásig.A sofőr feje már a
kormányon, felebarátaim demózzák, nincs itt semmiféle öregember.
Ideg vagyok. Volt gyerekszobám, voltam úttörő.A jóérzés páros lábbal
rugdosna le a buszról, de megmakacsolom magam.Az öreg szánalmasan
toporog, bámulja a buszt, markolja azt a rongyos szatyrot az inas kezével.
A sofőr felemeli a fejét, ránéz az öregre, megnyom egy gombot.Felvisít
a csengő, négyen bámuljuk az öregembert. Van szabad akaratom, mégis
érzem a tehetetlenséget, választanom kell.Csönd lett, már nem szól a csengő
szisszenve csukódik az ajtó.A busz lassan kigördül a megállóból.Hátrafordulva nézem az elesettség eleven szobrát.
Folyt kövBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Sör és zene. Veszélyes kombináció, elég kiábrándító visszatérni a valóságba.
Nézek ki a fejemből, utálom és sajnálom magam. Főszereplő vagyok egy
elcseszett darabban és lusta voltam elolvasni a forgatókönyvet. A három
statiszta elvesztette minden jelentőségét. Úgy érzem ez vizsga volt amin
csúnyán elhasaltam.Vizsga? Mégis miféle vizsga? 20-perc és jön a másik
busz. Mit gondolsz, hány buszról maradt le 80-év alatt? Statiszták, főszerep?
Mit sztárolod magad nyomorult kretén? Megtaláltam istent, nem lehetek rossz
ember.Fejem az ablaknak döntve bambulok a hátráló villanyoszlopokra, nézem
az üres járdát.A busz nagyjából 30-al repeszt a néptelen buszsávban, közeledik
a Sasadi úthoz.Hanyagul eltemetett emlékek a múltból, csak jönnek számolatlan.
Megírhatnám a rossz emberek kézikönyvét, pusztán önéletrajzi ihletésből.
Megtaláltad istent? Magadban beszélsz te idióta.Ennek semmi értelme, nem
mintha bárminek lenne.Reménytelenség, erősödő félelem.Mi a franc bajom van?
Megöltem valakit, mégcsak nem is lo.. .Sziszegés, nyílnak az ajtók, egy jámbor le
három-négy fel, csengő, sziszegés ajtók záródnak, Menyecske utca következik.
Lógatom a fejem. A mocorgás kizökkentett a letergiából. Még undorodom magamtól
de az érzésre rátelepszenek a munkával kapcsolatos gondolatok.Az összes ragasztót
fel kéne hozni a pincéből!Kinézek az ablakon, éppen kiértünk az aluljáróból, mindjárt
leszállok.Feltápászkodom, készülök leszállási szándékom időben jelezni,kezem a
gomb felé lendül. Kihűlök, az idő kétségbeesetten próbál szinkronba rendeződni
a megfigyelővel, megáll, elindul, leírhatatlan.Az utasok valahol a létezés perifériáján
élettelen bábként töltik ki a teret, kivéve, egyet a középső ajtónál.
Kopott barna öltöny, ritkuló fehér haj, inas kezében madzagfülü szatyor.
A kezem befejezi a megkezdett mozdulatot, leszállási szándék jelezve.Bakker, nem
is vagyok ébren.Legyőzöm a késztetést nem csípek magamba.Ez álmomban sem
jön be soha.Nem nem nem.Ez képtelenség. Csikorogva működésbe lép az auto-
matikus helyzetfelismerő és problémamegoldó egység.Ő egy másik öreg.
Ugyanolyan öltöny , haj és szatyor. A háta sem annyira hajlott..A józan eszem
éppen hálálkodni készül a briliáns megoldásért, mikor dühösen a sarokba
rúgom az ahp-t. Egy megálló volt, ott nem szállt fel, nem lehet itt!Sakk!
A tekintetem lyukat éget a halántékába, nem néz rám de úgy érzem figyel és vár.
A busz megáll leugrom, majdnem orra esem. Remeg a lábam, adrenalinsokk.
Matatok a zsebemben, kipiszkálok egy szál cigit,egy pillanatig hezitálok meggyújtsam-e
pff nem oszt nem szoroz.Leszállt, lassan elmegy mellettem, felém se néz csak
figyel és vár. Mire vár,tennem kéne valamit? Az öreg ráérősen ballag előttem,én
nézem őt és ő lát engem.Lassan nőni kezd közöttünk a távolság, és én tudom mit
tehetek, tudom mire vár.Megáll, körül néz, átmegy az úton.Leguggolok a kerítésnek dőlök
és nézek utána ahogy beér két panelház közé.Szívom a cigit, elaludt a számban
újra meggyújtom.Csak egy pillanatra néztem félre,de már nem látom.
Biztos bement az egyik kapualjba. Hiszen ez annyira nyilvánvaló .Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Éppen most futottam át a munkádat
Megragadom a kínálkozó alkalmat, kidugom a fejem az ismeretlenségből és mondok egy nagyot. Miért? Egy dilidoki napokig mesélhetne. Nagyjából ez lenne a papírforma, de ez
érthető. Örülök, hogy néhány dolgot nem értesz.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Találkoztam Jézussal.Nincs átvitt értelem, spirituális síkok, semmi bestsellerbe illő ökörség.
Nem álmodtam, nem voltam betépve, még csak nem is ittam. Beszéltem hívővel,ő nagyjából
tényleg az. Boldogan mesélte, milyen nagyszerű dolog újjászületni Jézusban, mert ő megtette.
Tesz egy csomó mindent idegen emberekért, hisz abban, ha eleget mondja szóval és tettel: hiszek, akkor valósággá válik.Nos ő kapásból rávágta: angyal volt.Tudom, hogy nem angyal volt.Mentem mögötte, és arra gondoltam nem köszöntem el senkitől. Aztán rögtön rájöttem,
ez a képmutatás világrekordja. Egyszerűen beszartam. Mi lesz ha azt mondja: nem ismerlek
téged? Most már tudom, pontosan ezt mondta volna. A mindennapos kapcsolat Istennel megerősít de én büszke voltam magamra. Úgy éreztem csaknem kész vagyok, kisétálok ebből a világból és hazamegyek. Az egyszerű tény: nem vagyok kész, meg, hogy képtelen
vagyok elmenni innen, valahogy elkerülte a figyelmem.Nehéz úgy tovább lépni, ha nem tudod
ki vagy.[ Szerkesztve ]
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Tegnap nagyjából két órát meredtem a monitorra,mire megszületett a fenti
kisregény. Katt az ok-ra. A találkoztam Jézussal után ezt találtam.
Töröltem mert nem én raktam oda.
Tehát két óra, ebből 3 perc írás a többi tömörítés.Isten szól mint rádió, engem jobban érdekel az ő véleménye mint a sajátom, miközben próbálom kideríteni mi az ő véleménye, és mi a
sajátom. Tudom ki vagyok de nem hiszek benne. Az előzmények okán tudom, hogy ki
nem vagyok, ezt már kezdem elfogadni.Túladagoltam a fogalmazásgátlót és álmos vagyok. Holnap újra megpróbálom.
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
A lakásfestés egészen addig jó buli , míg neki nem fogtunk, és észre nem vettük, hogy a falon kívül minden csupa festék. Viszont a sör az gáz.
Adós vagyok egy válasszal, honnan tudom a kettest. Utalás szinten ,rengeteg regényben
novellában, szerepel, de jelen volt Isten nagy belépőjén a fürdőkádamban. Tulajdonképp
újra, és újra rájöttem, hogy tudom. Azonban kellett még egy regény, a jelenlegi tudás szinthez
mely regény okán, egyszer már megkörnyékeztelek .(Kodolányi János,,Égő csipkebokor).
Elsőként tőled egy bibliaidézetekkel megtűzdelt szösszenetet olvastam.Magamhoz rendelém
asszonykám, ezt olvasd! Sajnos hatvan oldallal lassabban olvas nálam óránként de azért
megküzdött vele. Megegyeztünk abban, hogy amit leírtál nagyon hasonló az én világnézetemhez, és ha olvastad volna a fent említett remekművet, ez a hasonlóság jó néhány ponton átfedésbe csapna. Istenről manapság nem divat beszélni, fizetett hazudozókon kívül alig találni valakit. Megragadnám az alkalmat bő két év után, és megkérdezem: olvastad , a fent említett regényt?[ Szerkesztve ]
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Az elmúlt öt hétben, egy hétvégém volt szabad. Burkoló vagyok, éppen egy templom építésén
fáradozó brigádba keveredtem.Koptok a megrendelők, Egyiptomból jöttek.Első nap felhívták a
figyelmem: nagyon figyeljek, már 1 mm-ért szólnak. Nekilátok, a falon méregdrága fehér
márvány, felül párkányt kéne képezni, természetesen mm pontosan. Végig nézek a falon, vissza nyelem a könnyeim, nem nyúlok a vízmértékért, tapasztalatból tudom: nem varázspálca. Érdeklődöm tartsam é a 3mm fugát? Természetesen. Vízszintben legyen?
Morcos tekintet, igen. Mégis hogyan?Főnök felemelkedik, arcán enyhén megalapozatlan,
ám felülbírálhatatlan szakmai öntudat. Nézted vízmértékkel? Minek? Megvonaglik, majd kioktat
mindig meg kell nézni. Felkap egy két méteres példányt, majd gyorsan leteszi, beéri egy méteressel is. Fellöki a peremre, tolja jobbra tolja balra, oszt kijelenti: van benne egy pici, de
ez még jó. Alattomosan fodrász üzemmódba váltok, kezemben az előbb mellőzött 2méteres
darabbal átnyúlok a válla fölött, lecserélem a kistestvért a nagyra.A buborék balra el. Egy picit
Két méteres szakaszon majd egy centis gödör. Hagyjuk a vízszintet, legyen egyenes, úgysem
látják, mondotta.Leguggolok mellé, meresztem a szemem, arcomon minden pókerek arca.
Most akkor egyenletes fugát akarsz, vagy rakjam egyenesen. Felugrik, épp csak ordít: csald
el! Burkoló vagy, tudnod kell hogyan kell csalni. Persze , hogy tudom. Akkor jó. Csináld!folytatjuk egyetlennel több szereplővel
Jó olvasgatást
[ Szerkesztve ]
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Talicska nélkül nehéz az asszony élete.
Isten szereti az őrülteket és Ő a fogó. Mi pediglen nyúlként bátran elfutunk
mint jó szőr Robin.Ha már ide lukadtam ki nagyon tolod azt a négyest, pedig
ismered a vonatkozó direktívákat - ...három legyen, amíg elszámolsz, s amíg elszámolsz, az háromig legyen, négyig ne számolj hát ezért, hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig, az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely ebben a sorrenben a harmadik leszend[ Szerkesztve ]
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
A gyalog galopp viszont épülhet a lelkiüdvösségre
Nem a nyúl? Ez túl egyszerűnek látszik. Talán egy Római? Ők rendes gyerekek
mindig kezet mosnak evés előtt. A választott nép? Kerülném a visszataszító
divatirányzatokat. Én lettem volna?Megtehettem volna de valaki megelőzött.
Megértem, hogy miért tette, de ha vele járok, azt is értem miért tetteBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Hja, te leszel a párom. 2x2 gyakran öt, elég ennyi egy páratlan pároshoz?
Ábel és Káin.Mindkettő bűnben született, de csak az egyik tett gonoszt.
Melyik volt a jó fiú?A papírforma a másodszülöttet favorizálja.
Ne legyenek kétségeid és ne ess kétségbe.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
77x-es lámekért. Nyílt titok láma volt.
Négy ember, s a négyből egy halott. Miért nem lép Isten, hol van Jézus?
Csírájában lehetne elfojtani a kibontakozó őrületet.
Ábel bundázta az áldozatot vagy szabotálta Káinét, egyre megy.
Húzta, cukkolta, mire az ideg lett és fejbe nyomta egy kővel.
Erre mit csinál az az isten barma? Meghal. Fogalma sincs a halálról, eszik
vagy isszák, csak úgy meghal, és nem elégszik meg ennyivel, demózza a
három főre apadt közösségnek, hogy őt megölték.
Tudjuk a jót és a rosszat, a kettősséget, ha megtapasztalunk valamit felismerjük
benne. Az Úr-Isten nem Isten.Isten Isten.A kezdet után nem sokkal két ember
átugrott a közmondásosan alacsony kerítésen, maga mögött hagyva két angyalt
egy nyamvadt lángpallossal. Csórikáim nézték a távolba vesző irdatlan hatalmat
majd mikor eltűnt a szemük elől kerestek egy gödröt bedobták a pallost, és
megkönnyebbültek. A gazda eltűnt, a kerítés másik oldalán maradt egy szem
angyal nem jelent számukra problémát.
Manapság két angyalnál pöttyet több van a környéken. Mikor anno Jézus
arra járt, megkérdezte kik vagytok? Azt felelték mi vagyunk a LégióBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Istenröl egy kavics is többet árul el a vallásnál
Próbáltam felvenni a fonalat amivel a hálójukat szövögetik, de az ilyen: Isten
mindenható, az ember gyenge bűnös szardarab hangulatú faszságokkal
beviszik az erdőbe az embert. Az rendben van, hogy a logika nem vezet el
Istenhez, nem képes átjutni az origón, de a kezdettől számítva minden ok és
okozat, tehát logikus. Ha abból indulsz ki: gondolkozom tehát vagyok, ez tuti
az összes többi csak valószínü, és elfogadod a szentháromságot, teljesen
logikus, hogy te vagy az Úr-Isten. Én arra gondoltam 17 évesen nem zárom
ki, hogy én vagyok, de csak nem szívatnám magam ennyire, és elmentem
csajozni.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Már írtad én csak megerősíteni tudom. égnénk a máglyán mint a rongy
Mint azt is, hogy hiszek nem hiszek nem nagyon változtat a puszta tényen
van vagy nincs Isten. A vallásos ember ugyanolyan mint te és én, csak
kevesebbet beszél Istennel, ezért jobban fél. Nem szívesen fogadom el ezt
nincs máglyájuk általában fizikailag gyengébbek mint én, ezért szívesen harcolnék
velük Viszont miért ne használnám ki a szabad akaratom? Lemondok róla.
Többet beszélnek a Sátánról mint Jézusról, de nem ismerik el, hogy ki a Sátán.
Jézus a kezükbe adta a kulcsot, naponta kántálják, de nem hallják a saját
szavaikat. Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
Az egyik evangélium így kezdődik: kezdetben vala az ige.Ha ezt ennél jobban
meg lehet fogalmazni lemegyek hídba. Mégsem akarják érteni.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Én ateistát még nem láttam. Volt aki azt állította magáról, majd hagyott úgy egy
órát beszélni. Elég üveges lett a szeme. Szétszedtem az érveit mint foxi a lábtörlőt.
Nem tudott már hinni abban, hogy azt hiszi nem hisz
Ha nekem nincs is közöm Istenhez, nem jelenti azt hogy neked sincs.
Az ilyen típusú kiskapukat már bezártad magad mögött.Holnap teszek egy erőtlen kísérletet.Leírom, hogyan beszélgetek Istennel.
[ Szerkesztve ]
Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Azon gondolkozom, Jézus tartotta magát a tízhez, vagy nézegette magát
benne?Tanúsítsak alázatot? Dereng a homályban hogyan kell, de fel kéne
hagynom a büszkeséggel. Elképzelem ahogy meghasad az ég, felüvölt az
első harsona. Basszus, basszus, ezt csúnyán benéztem rosszul tudtam,
nem jól hittem. Kezd kiválni belőlem a sötétség benne a Légió. Visszataszító
torz lények, szeretnek és hálásak nekem az én teremtményeim.
Szövetséget ajánlanak. Térdre hullok, tenyerem kifordítva és fejet hajtok.
Nem vagyok már büszke. A valóság mégis nyugodt tempóban hajlik tovább
az iszonyatba. Félek és meghunyászkodom. Hogyan legyek ilyen helyzetben
alázatos?Bal kezemben böszme nagy szög,hegye az élő húson,jobb kezemben felemelt
kalapács. Itt fekszik a kereszten kiszolgáltatva. Nem vagyok büszke, éget a
szégyen. Körülöttem idegesen toporgó bajtársak, elöljárók, siránkozó
toprongyos emberek. A kíntól eltorzult arcba nézek, magasságos istenek
mosolyogni próbál. A tekintetéből áradó együttérzéstől valami elpattan
a lelkemben, erővel tör rám a kényszer, hogy tenyerem kifelé fordítva térdre
boruljak s lehajtsam fejem. Kezemben megremeg a kalapács...........................Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Remélem uram, ön mindössze tesztelni kíván engem!
Úgy öt éve nem nézek tévét, legfeljebb néhány véletlen pillanatra.
Nem szabadidő híján, vagy mert nincs készülék a háznál. Évtizedek óta hallgatom
ember vagyok, szabad vagyok, elidegeníthetetlen emberi jogaim vannak, melynek
részét képezi az információhoz jutás szabadsága. Kétségtelenül nem vagyok
normális. Azonos adatokból, szinte mindig a társadalmilag elfogadott nézetektől
eltérő következtetésekre jutok. Tudom ez egy rabszolgatartó társadalom.
A rabszolgák összetartó népek, ezért valami nagy tudású kieszelte: osszuk őket
kasztokra (oszd meg és uralkodj majd minden kasztnak áruljuk el a titkot
az ő kasztja az egyedüli szabad kaszt, de ezt csak mi és ő tudjuk.Már csak azt
kell elérnünk: ne beszéljenek egymással. Meg nem tilthatjuk, mivel az felhívás
a táncra, tehát kössük le őket valamivel! cirkusz kell a népnek
Ha akarom és természetesen akarom, nézhetem úgy, hogy nem az 1700-as
években kezdődött. Van hatalom a hatalom mögött? Igen van.Lebontható ez
a hatalom egyénekre? Igen. Lehet tudni hányan vannak? Igen.Megtudhatja
egy átlag ember kik ők? Igen.
Hányan is vannak. Nem titkolják, a világ 1%-a. Most vagy elindulsz, egyedül
vagy társakkal és legyakod mind a hetven-milliót, vagy hagyod őket a francba
főni a saját levükben.Mindig is irányítani akarták a világot, és a világ kicsúszott
a kezükből. Az egyetlen amire képesek voltak a saját jólétük biztosítása.
Pontosan ezen csúsznak el.Ez a legborzasztóbb az egészben, hogy valószínű
jót akarnak és a saját példájukból kiindulva azt hiszik jót is tesznek.
Piros pirula nem tudja, hogy egy kaszt tagja, viszont tudja: az ő kasztja a
szabad kaszt. Az általa terjesztett filmek a cirkusz műsorának szerves részét
képzik.
Ha Morfeus váratlanul kis szobádba toppanék, nyeld le mindkét pirulát
egyszerre! Jó pszichiáterként figyelmezz az úr szavaira "Íme az ember
olyanná lett mint egy miközülünk tudja a jót és a rosszat
Ne válogass te nem vagy az Úr! Hiába tudod ha nem látod, hogy jó.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
-
szepko
tag
Két párhuzamot említesz, egyet a Biblia kínál egyet a film. Ez nyilván elírás.
Nem vagyok abban a helyzetben, hogy hitelt érdemlően eldöntsem, mi
párhuzamos mivel, de ha a Biblia és a film egy egy egyenest képez, elképzelhető
hogy találkoznak.Nem hinném, hogy a végtelenben Nekem inkább a merőleges
ugrik be, azzal a helyes kis metszésponttal ami van neki. Ez a pont pont a te monitorod
helyét foglalta el a téridőben. Le is verhette volna az asztalról, de nem tette.
Inkább csúnya, ijesztő összefüggéseket mutogatott neked.
Obama amerikai elnök a film amerikai film, a fed amerikai, és ha ez még nem volna
elég, az amerikaiak is amerikaiak.
Más. A jelenések könyve nem a biblia. Személy szerint én ki nem állhatom.
És ezért nem " 9. És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
10. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?
11. Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek. "
Méltatlan befejezése az élet könyvének.Az elragadtatás, amennyire én tudom
folyamatban van. Egy ideje "18. Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé Énókhot.
19. És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
20. És lőn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendő; és meghala.
21. Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht.
22. És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
23. És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő.
24. És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé. "
Vagy mindenki megy vagy senki sem. Egy már elmentBocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
A sivatagban bolyongsz vándor. Szomjas vagy és eltévedtél.
Keresed a kiutat de csak a sivatagot látod. Jeleket keresel de csak a sivatagot
látod. Jeleken taposol, egy-egy jelkép minden homokszem. Akinek szeme van
lássa meg a homokszemek számát, mert emberi szám az végtelen mínusz egy.
Itt vonszolom magam, tőled egy homok dombnyira. A tömlőm alján lötyög egy
kevés víz, találj rám és megosztom veled.Nem vagyok jobb erőben nálad.
Látom a dombot ami elválaszt tőled, megyek rá felfele.Indulj el odafent találkozunk.
Ha rossz irányba indulsz nem tudlak utolérni. Négy irány. Jobb és bal, elöl és
hátul. Annyit biztosan tudok nem vagyok se jobbra se balra. Menj tovább
vagy fordulj vissza. Ne legyen meg minek meg kell lennie! Legyen meg Isten
akarata!Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Üdv a dombon. Először tényleg azt hittem ki akarsz valami nyulat ugrasztani
a bokorból, és látom erősen, bokor híján nem ugrik. Esetleg lusta vagy bátor.
Szóval metszéspont volt nem párhuzam. Megérintett de nem tudott megfordítani.
Szívesen vallanám, hogy egy szinten vagyunk, de az az igazság nem igazán
vagyok képben a saját szintemmel
Az a jó a vitában, az eszmecserében, hogy az ember kénytelen rendbe szedni
a gondolatait. Én inkább úgy fogalmaznék találtam egy embert, aki érzi miről
beszélek.Sokkal könnyebb lenne Istenről beszélnem, ha hagyná, hogy
ugráltassam.
- Nézd már! Ez a Jenő nem hiszi, hogy te vagy. Mutassuk meg neki!
-Úgy érted te és én?
-Tudod hogy értem.
-Tudom, hogy tudod, hogy tudom.
-Most szívatsz?
-Nagyjából.
-Na mindegy, csinálj valamit!
-Mit csináljak? Borítsam fel az asztalt?
-Az pont megfelel.
-Hozzam rá a frászt, hogy elhiggye, létezem?
-Nem fog megijedni.
-De meg fog. Már most is fél.
-Mitől?
-Tőlem.
-Hogyan félne már? Éppen most mondta, hogy nem is létezel.
-Azt is mondta, hogy hülye vagy.
-Az is vagyok.
-Te vagy az én képmásom, nem fordítva. Ezt nem veszem be.Te is félsz.
-Én nem félek tőled.
-Nem?
-Nem.
-Akkor gyere ide hozzám!
-Mi? Most? Hogyan?
-Sehogyan! Csak gyere!
-De hát hová?
-Sehová! Egyszerüen állj fel, és már itt is vagy velem.
-Na jó, egy kicsit félek.
-Szeretnéd, hogy felborítsam az asztalt?
-Isten ments!
-Abban nem lesz hiba.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Ez most maximálisan hiteltelen lesz, hiszen nem vagyok százas.
Talán csak a szegényes fantáziámnak tudható be de nehezen vagyok
képes hierarchiát észlelni az egyben. Valóban kihasználom Istent, a nincs
Istent. Megosztom a lelkét. Ezt én teszem, nem ő, lásd az aláírásom.
Megtehetné, hogy nem tűri, enged az imáinknak, és megnyilvánul.
Ezzel kicsinálná az urat: Az elsőt. Az, hogy eddig nem tette, pontosan
rámutat, nem tesz ilyet. Nem teszi tovább nincs Isten, újra teszi van
Isten. Az egész teremtésnek annyi.Bárki láthatja, ezt sem teszi. Tehát nem
is fogja tenni. Jól láthatóan a nullához van kötve, de mint említettem nem
igazán hagyja hogy ugráltassuk.Nem ejti kétségbe, hogy mi mit látunk. Vagy
lehetséges lenne, hogy egyszer engedett? Lehetséges, hogy a saját
akaratából ő is osztozik velünk a saját lelkén?Lehetséges, hogy Jézus élt?
Lehetséges, hogy az emberfiának nevezte magát.Lehetséges azt kérdezte
a kereszten: atyám miért hagytál el engem? Lehetséges olyan erős
bűntudat, ami nem engedi ezt elfogadni?
Lehetséges kaptár társadalmat létrehozni, melyben az emberek Isten akarata
ellenében, Isten nélkül élnek? Ezer és ezer éve próbálkoznak vele, és ez az
amit tesznek, a próbálkozás.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
97 neked lett címezve és elég nehezen szántam rá magam, mivel
ebben a formában ez a beszélgetés nem történt meg. Ami a tényleges
diskurzusból megmaradt, került elemzésre. Az elemzés. zip lett leírva.
Nem tudom az igazságot mióta élek. Az igazság részletét tudom: 43 éve.
43 év tapasztalata tudásként, elraktározva a csökevényes kis agyamban.
Miközben tapasztalatokat gyűjtök, ezekhez érzelmek kapcsolódnak.
Isten mond nekem valamit. Fog egy csokor érzést, megosztja velem a
lelkem és érez és én is érzem. Ezt fordítom vissza tapasztalatokra és ezeket
próbálom több kevesebb sikerrel értelmezni. Ezzel még nincs komoly gond.
Egy ember nagyságrendekkel gyorsabban gondolkozik mint a föld összes
szuperszámítógépe egyszerre.Pörögnek az egyesek és a nullák, zakatolnak
az és, vagy kapcsolók de eljön a pillanat, mikor a kész információt meg kéne
jeleníteni. Kissé hiányosnak tűnik a karakter készlet.
Tehát megosztja velem a lelkem, az én lelkem, nem az övét. Tudja mi az amit
teszek, mégsem tekint rám bitorlóként. Megítél de nem ítél el. Ha úgy tetszik
megkegyelmez.
Ha a szüleimre képzem azt a hozzászólást akkor ők is megtehetik, végtelen
ciklusba kerülök és le fogok fagyni.
Nem tudsz nekem miről írni? Jól elbeszélgetek magamba itten.
Istent keresni annyi mint azonnal hasra esni benne. miért írunk istenről?
Jön a Jenő azt mondja te hülye vagy egy hüjje, és röhög és büszke magára.
Végig gondolja mit tud a világról, az emberekről, kik néhányan Istenről
hadoválnak, kegyelemről, megváltásról amit szerintük megkaptak. Ha csak
a fele igaz lenne amit írnak, rég a menyben szürcsölgetnék az ambróziát.
Büszke magára, bár még nem tudja okkal büszke.Olvasott és gondolkozott.
Gyakorolt és egy kicsit jobb lett. Hülyézik és idiótázik tovább, nem érzékeli
a változást.Egyre többet olvas, egyre többet gondolkozik, egyre többet
hülyézik egyre büszkébb magára. Aztán egyszerre csak megjelenik benne
a kétség. Nem lehet, hogy mégis van benne valami? Történt velem bármi
amit egy istenhez köthetnék. Azt gondolja valaki azt gondolja, hogy ő azt
gondolja igen. Megcsapja a közelgő megvilágosodás előszele és persze
megijed, bevágja az ajtót. Hiába, már megtette azt a bizonyos első lépést.
A dombos hasonlatom demokratikusabb volt.Mire vársz a lépcsőházban
ó szintek ura? Utolérjelek vagy visszamenjek érted?
Jó sokat emlegettél párhuzamokat.A legkisebb fiam 5 éves.Kisebb
problémával
szembesített a nőgyógyász egy ultrahang után. Asszony combos bigott
katolikus tanokhoz idomított füle hallja ám ez a vonat elment, javaslom
abortusz. Emlékszem azonnal elkezdett bömbölni, arra már nem, mikor
hagyta abba.Megy másik nőgyógyász, ki mond abortusz, ugyan már:
2006 07 12 Apám meghal a kezemben.
2006 07 24 Dani megszületik. 2.65 kg
Programozott császár a 35. héten.
2006 12 21 Dani súlya újra 3 kg
2006 12 24 Dani súlya újra 2.85 kg. Futás kórház
Felejthetetlen hónapok. Csak, hogy ne maradjon hab nélkül a torta.
Baross utca 1-es számú nőgyógyászati klinikáról mentővel át a klinikákra.
Macskakőkövet gödör követ. Apró test az inkubátorban, fejecske felém
fordul, nem tudja a kis buta, hogy nem láthat engem csak foltokat.
Kis kéz felemelkedik, mintha felém nyúlna. Nem emlékszem mikor és hol
talán akkor és ott a kérdés: akarod? Nem kell választanom, mintha nem
is lennék, mintha igen lennék.Legyen meg!Átérünk a klinikákra, kivizsgálás
Orvos jön, vázol tényállás Belek fullra kint az összes vagy vissza megy
elsőre vagy nem. Ha nem újabb műtét. És agyvérzést kapott.
Hogy mit? Nem kell félni, valószínűleg felszívódik.
A hitem megingott egy pillanatra. Összesen egy műtétje volt.
Nemsokára elég nagy lesz a tesztekhez és kiderül, enyhén
vagy közepesen van szellemileg visszamaradva.Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
Nézem az üres szobát. Elköltöztem, a bútorokat elvitték. A sarokban
nagyobbacska pormacska.Bambulok a csukott ajtóra. Betettem magam
után, vagy a huzat vágta be? Nem számít, nincs bezárva, ráadásul itt
lóg a kulcs a nyakamban.Kimegyek az ajtón és valami véget ér.
Mindjárt indulok, csak még egy kicsit
Nézem az üres szobát. Elköltöztem, a bútorokat elvitték. A sarokban
nagyobbacska pormacska.Bambulok a csukott ajtóra. Betettem magam
után, vagy a huzat vágta be? Nem számít, nincs bezárva, ráadásul itt
lóg a kulcs a nyakamban.Kimegyek az ajtón és valami véget ér.
Mindjárt indulok, csak még egy kicsit
Nézem az üres szobát. Elköltöztem, a bútorokat elvitték. A sarokban
nagyobbacska pormacska.Bambulok a csukott ajtóra. Betettem magam
után, vagy a huzat vágta be? Nem számít, nincs bezárva, ráadásul itt
lóg a kulcs a nyakamban.Kimegyek az ajtón és valami véget ér.
Mindjárt indulok, csak még egy kicsit
Tovább is van mondjam még?Bocsánat, hogy élek,én tehetek róla!
-
szepko
tag
-
newman312
újonc
Véget ér a jelen, s te még most sem vagy bölcs vezér, vagy szent, de mindjárt az leszel, aztán véget ér a jelen.........egy lehetőség elmulasztva, de itt a következő. Te nem félsz, nem aggódsz, de nem vagy bölcs vezér, persze ezzel nem jutsz előre...majd valami végén Isten megment, hogy van tovább? Egy pillanat vége, ahol máshogy döntesz->Rajtad múlik, ezért zsákutca(.)
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen