Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • cousin333

    addikt

    válasz Dany007 #30 üzenetére

    "De valójában erre csak annyi a válaszok, hogy Isten mindig is volt és őt senki nem teremtette, csak úgy volt...
    Szal a tudományt sokszor 'nyaggatják' ilyenekkel, hogy a legalapvetőbb felfedezést is meg lehet kérdőjelezni,"

    Csak azt felejted el, hogy amit a vallástól itt elvársz, az tulajdonképpen a tudományok követelményrendszere. Tehát az elvileg nem-tudomány vallástól vársz tudományos megközelítéseket, ami nyilvánvalóan ellentmondás.

    A vallásnak egyik lényegi pontja, hogy az alapjai "vannak", nem kell magyarázni őket. Mindazonáltal nem "légből kapott" állítások ezek, hiszen szólnak mellette érvek (amennyire ilyesmi mellett érvelni lehet, persze nem tudományos síkon, mert ez nem tudomány), és a tudomány nem fogja tudni megcáfolni. Itt van igazából a vita, mert azt szinte mindenki elismeri, hogy Isten létét vagy nem létét nem lehet észérvekkel bizonyítani, de míg a vallások szerint Istent nem lehet kiküszöbölni a rendszerből (legfeljebb hátrébb szorul, ahogy korábban megfogalmazták), addig mások szerint ez csak idő kérdése.

    Például érdekes érvrendszer Szent Ágostoné, aki azt mondja, hogy léteznek bizonyos mindenki által elismert örök érvényű alapigazságok, mint az etika alapjai, vagy éppen a matematika. Ő azt a kérdést teszi fel, hogy honnan származnak ezek az igazságok. Ember nem hozhatta létre őket, mert "ellentmondás lenne az, ha a múlandó lélek örök igazságokat hozna létre".

    Szent Bonaventura pedig azt mondja, hogy a teremtett világ Isten létére utaló bizonyítékokat tartalmaz. A körülöttünk tapasztalható változékonyság például feltételezi a változatlan fogalmát. Ugyanígy a dolgok tökéletlensége a tökéletesség fogalmát. És zaz elképzelhető legtökéletesebb "valaminek" szükségképpen léteznie kell, hiszen akkor el lehetne képzelni még tökéletesebbet.

    Ez reklám akart lenni a Bolberitz könyvnek :)

    A fentiekből is látszik, hogy az efféle vitákhoz a puszta tudomány kevés. Ugyanakkor a lényeg szempontjából teljesen mindegy, hogy egy ateista tudós fedez fel újdonságokat, vagy egy hívő fedezi fel "Isten csodálatos világának" újabb szeletét. Ami szép, az szép... persze ez is csak egy filozófiai fogalom.

    [ Szerkesztve ]

    "We spared no expense"

Új hozzászólás Aktív témák