Új hozzászólás Aktív témák
-
Duck663
őstag
Mégis min csodálkoznak? Hát az van, hogy évek óta alig fejlődnek a processzorok, talán majd most a Ryzen kicsit felpörgeti a dolgokat, de ahogy látom, hogy az alsóházzal indít az AMD, nem fognak nagyon rámenni az árversenyre, sokkal inkább a profitmaximalizálásra. VGA-k elfogadhatatlan áron vannak, nem csipkedi magát senki sem, hogy cserélje. Én sem kapkodok, pedig egy ideje tervezem, megvárom a VEGA kártyákat, abból is majd a nagyobbat, és megvárom míg felfut a gyártása. Egyrészt az ár miatt, másrészt ha akad valamilyen hiba az még az előtt kiderüljön, hogy megvettem. Aztán 4-5 évig megint nem cserélek, mert egyszerűen drága és nem éri meg.
Hordozhatóaknál meg mit akarnak, amikor még mindig 1366*768-as felbontásokkal szórakoznak? Telefonon 4K, notin meg semmi fejlődés, vagy ami van az méregdrága, és nem veszik meg annyian és annyiért. Fejleszteni kellene, úgy, hogy érdemes legyen cserélni. Notinál én pl kivettem a DVD-t tettem a helyére egy SSD-t mindjárt tempósabb lett, ezzel le is tudtam a fejlesztést. Másik ugyanilyen tudásút nem fogok venni csak azért mert egy újabb processzor van benne, persze közel azonos sebességgel, és esetleg 10%-al alacsonyabb fogyasztással, de semmi más nem fejlődött. Más a dizájn? Ki nem sz@rja le?!
[ Szerkesztve ]
Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.
Új hozzászólás Aktív témák
- Politika
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Szinte bankkkártya méretű a LattePanda x86-os SBC-je
- Azonnali mobilos kérdések órája
- Mesterséges intelligencia topik
- Gaming notebook topik
- Vezetékes FÜLhallgatók
- World of Tanks - MMO
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...
- Gigabyte GA-H81M-DS2 rev:2.1 LGA 1150 alaplap
- IPhone SE2 2020 64GB megkímélt akku 86%
- Asus P8H67 LGA 1155 alaplap
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i7-4712MQ I 8GB I 128SSD I 15,6" I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen