Új hozzászólás Aktív témák

• #42 #09819904 törölt tag Crystalheart #40

  Új Válasz 2013-10-23 11:52:02 #42

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #09819904

  törölt tag

  válasz Crystalheart #40 üzenetére

  A ballépés, a hibázás nem halálos! Legalábbis fizikailag biztosan nem. Mentálisan pedig a hit, a kitartás az ami segíti az embert. A logika, hogy Ő menni fog tovább, korrigálja a hibáit. Lehet elégedetlen lesz, de idővel megvalósítja önmagát. Belehalni felesleges. Aki mégis így gondolkodik, az nagyon pesszimista és igencsak segítségre van szüksége. Nem szabad a saját sorsunkba beletojni!

  A galibát az elvárások okozzák! Elvárom, hogy... A partnerem is elvárja, hogy... És ez nem jó! Az elvárásokból idővel makacs elvek lesznek amikből nem szokott közös kompromisszum lenni. Ha mégis, az csak látszólagos! Belemegyek, mert nekem ez a nő kell. De csak a nő! Maga a gondja-baja nem! Tehát ebből a példából is látszik, hogy az aki elvárásokkal él, az olyan saját szabályokat állít fel amiből sosem fog engedni. Látszólag rábólint a dolgokra és ez gondot okoz! Ez a gond, ahogy telik az idő idővel ráborul a kapcsolatra és onnantól vége mindennek. Jön a csalódás, a balhék és még lehetne sorolni!
  Tehát a békés elfogadás kivitelezése embert próbáló feladat. Erre csak és kizárólag olyan hiteles emberek képesek, akik felvállalják azt, hogy az egyik közös kompromisszumnál Ő, a másiknál a másik mond le valamiről. Mert ugye értelemszerűen életbe lép a valamit valamiért elv. Viszont csak így lehet egy kapcsolatot építeni, és magának az életnek számos területén csak így tudjuk önmagunkat megvalósítani.
  Példa erre a család! Szeretné egy gyermeket, akkor bizony le kell mondanom dolgokról. Például nem lesz heti hét napból öt a haveroké, mert ott a gyerek. De ugyanakkor a lemondásba a gyerekem, a szeretet és megannyi más kárpótol.
  Tény, lehet okosan szervezni a dolgokat és akkor jut idő mindenre. Viszont az már kompromisszummal teljes úgymond új élet!

  A tragédia az ember életébe előbb vagy utóbb bekövetkezik. Ez az élet rendje! Az első olyan igazi padlófogás amikor szemben találjuk magunkat azzal, hogy érzelmileg és értelmileg mennyire vagyunk erősek! A tragédia sokféle lehet, mert ugye ahány ember annyiféleképp éljük át a tragédiát.

  Váratlan baleset, betegség, gyermek elvesztése. Nos, menjünk sorba akkor!
  A váratlan balesetre nem lehet felkészülni! Ez olyan, mint ahogy írtad, a gyermek elvesztése. Viszont egy balesetet könnyebb elfogadni, mint egy halálesetet. A betegség pedig elkerülhetetlen!
  De mindezen dolgok nem olyanok, ami megnehezíti az életünket. Letaglóz, ez tény! De utána tudnunk kell folytatni az életünket. Ha begubózunk, összeomlunk attól maga az idő, az élet halad tovább. Ha befásulunk akkor nekünk nem lesz jobb!
  Van nem egy olyan úgymond páciensem aki átesett azon, hogy meghalt a gyermeke.
  Itt tudnám egy régi ismerősömet, Kovács Ritát példának felhozni, akinek meghalt a kislánya Laura rákban. Még a TV2-n is volt. (Lehet más TV csatornán, ezt már nem tudom!)
  Rita folytatta tovább az életét. Az Iwiwes adatlapján a következő áll:
  "2 gyönyörű gyermek anyukája vagyok!
  Dorottya és Laura.
  SZÁMOMRA VELÜK KEREK A VILÁG!!!

  A kegyetlen sors elvette tőlem Laurát 4 évesen 2 év súlyos betegség után!
  Laura szívemben örökké élsz! Hiányzol! "
  Láthatod, hogy kisgyerekről van szó ami még jobban megérinti az embert. De ahhoz, hogy "együtt" legyenek az életnek és az adott félnek mennie kell tovább. Egy szülőnek a gyermek halálával nem szűnik meg "létezni" a gyermeke. Ilyenkor erősnek kell lenni, ez vitathatatlan. Élni kell! Menni kell! S elfogadni mindazt amit az élet hozott. Mert ugye nem attól lesz valami hiteles, kemény, hogy pókerarccal kibírja a dolgokat, hanem attól, hogy vállalva a könnyeit is megvalósítja önmagát amíg csak él.

  A háború az emberek butasága! Itt lép életbe amiről írtam, az elvárás. S ha nincs meg az elvárás nélküli kompromisszum akkor az élet háborút fog teremteni. Az emberek többsége képtelen az elfogadásra! Legyen szó egy párkapcsolatról vagy épp háborúról! Egy párkapcsolatban is, ha nincs elfogadás háború lesz amiben áldozatok vannak. Csak ugye itt nem halnak meg! De az emberi életre, érdekből, elvárásokból, önzőségből kimenő háború pl. Hirosima esete az emberiség butaságának a tükörképe.
  Nem kell egymást szeretni, de tisztelni igen! A tetteinkkel számolni kell tudni. A döntéseinkkel pláne, mivel az idővel kihat. Ugye ott vannak az arabok, az izraeliek, a törökök és még lehetne sorolni. Képesek a saját butaságaik miatt egymást öldökölni, majd jön az USA, kicsit bekavar, aztán csodálkozik, hogy Ő is kap a pofájára.
  Amit sokszor elkövetnek hibát, az pl. az EU! Nem politikai dolgokba akarok belemenni, mert az nem idetartozik!
  Hanem csak annyit szeretnék mondani, hogy két (vagy sokkal több) mentalitású emberből nem szabad közös kollektívát alkotni! Itt annyi különbség, különféle elvárások, önzőségek, érdekek és érdeksérelmek vannak, hogy itt bizony a háború szép lassan kiteljesedik. Az emberek gyarlósága odáig vezetett, hogy mára az utcák tele vannak szeméttel.

  Ide három idézetet osztanék meg!
  1. Taxisofőr
  "Egyszer majd jön egy nagy eső, és elmossa az összes szemetet az utcákról."

  2. Watchmen - Az őrzők
  "Rorschach: Ma reggel kutyatetem a sikátorban, feltépett gyomrán abroncsnyomok. Ez a város fél tőlem. Én ismerem az igazi arcát. Az utcák, mint megannyi csatorna, és a csatornák vérrel vannak tele, és ha egyszer kiönt a szenny, minden féreg megfullad. A sok szex és a gyilkosság összegyűlt mocska derékig ér majd, és akkor a világ felnéz, és így kiált: mentsetek meg! Én pedig lenézek, és azt mondom: nem!"

  "Rorschach: Tudja, doktor, nem Isten ölte meg azt a kislányt. Nem a sors küldte őt mészárszékre és nem a végzet etette meg azokkal a kutyákkal. Ha Isten látta, amit bármelyikünk azon az éjszakán tett, nem bánta. Attól fogva tudtam... Nem Isten juttatta idáig a világot. Hanem mi."

  Ez szerintem igen időtálló lett.

Új hozzászólás Aktív témák