High-tech közkézen
Az egyszeri felhasználó a gyakori figyelmeztetések ellenére is vajmi keveset törődik internetes tevékenysége biztonságával, az meg végképp ritkán fordul meg a fejében, hogy a hagyományos publikus neten szinte minden lépése (vissza)követhető, ha megvan az ehhez szükséges tudás és technikai háttér. Manapság viszont a csapból is internetes megfigyelési, lehallgatási, adatlopási ügyek folynak, és mára minden eddiginél igazabb lett a mondás: az információ hatalom. Az internetnek azonban nem csak a mindenki számára látható, napi szinten használt része van. Léteznek olyan hálózatok is, melyek tartalma és forgalma rejtve maradhat a kíváncsi szemek előtt, és ami fontos: használóik névtelensége sokkal inkább bizonyíték, mint ígéret. Az egyik ilyen „internet az internetben” a Tor, azaz a Hagyma-projekt.
A Tort (The Onion Router) eredetileg az amerikai haditengerészet felhasználására szánták. A hálózat az úgynevezett hagyma elosztó technológiára épül, amit a kilencvenes évek végén fejlesztettek ki, és a haditengerészet 1998-ban védetett le. A megoldás lényege, hogy egy adott adatcsomagot a rendszer több, egymásra épülő titkosítási réteggel lát el, miközben az bizonyos számú node-on, több részre darabolva (átjárón) áthalad végső célja felé, és az üzenetet végül csak a végállomás tudja teljes mértékben összerakni és visszafejteni. Az akkor még TOR-ként (tehát betűszóként) írt és ismert programot 2002. szeptember 20-án mutatták be, második generációja pedig 2004 nyarára készült el. A fejlesztést főleg az amerikai haditengerészet finanszírozta, de miután mindenki számára elérhetővé tették, és Tor Project néven 2006 decemberétől egy nonprofit szervezet gondozásában fejlődött tovább, további támogatói is akadtak. 2012 óta a kétmillió dolláros éves költségvetés 80 százaléka az amerikai kormánytól származik, a fennmaradó részt pedig a svéd kormány és számos egyéb szervezet, valamit több ezer egyéni felhasználó adja.
Miért adta tehát a nyilvánosság kezébe ezt a technológiát az amerikai hadsereg? A választ erre maga a Tor működési elve adja meg. Szép dolog, hogy a rendszer több gépen is végigkergeti az adatokat, mielőtt az elérne igazi céljához az egyik kijáraton, de ha csak néhány számítógép (illetve hozzájuk kapcsolódó felhasználó) van a rendszerben, akkor nagy értelme nincs az anonimizálásnak, hiszen ismerjük a lehetséges node-okat, így előbb-utóbb kideríthető lenne a küldő fél személyazonossága. A megoldás egyszerű: sok gép kell a hálózatba, és ezt a legegyszerűbben úgy lehet elérni, hogy mindenki számára szabadon elérhetővé tesszük azt. Onnantól kezdve rendelkezésre áll az a kritikus tömeg, ami már lehetetlenné teszi a Toron belül zajló kommunikáció esetében a küldő fél azonosítását. Így lett tehát egy hadiipari fejlesztésből mindenki által használható internetes álca, és így eshet meg, hogy legális és illegális dolgok egyaránt megférnek a Toron, hiszen ha az ember megfelelően gondoskodik nyomainak eltüntetéséről, lényegében azonosíthatatlan.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
