Mad scientist

Április elején Magyarországra látogatott John Cohn, az IBM tervezésautomatizálásért felelős vezető mérnöke, úgynevezett IBM Fellow. Ez utóbbi címet a vállalat legkiválóbb szakembereinek osztják ki, nem túl bőkezűen: a bő 433 ezer aktív dolgozóból jelenleg mindössze 64-en írhatják ezt a titulust a nevük mögé. A több mint ötven szabadalmat jegyző Cohn azonban nem úgy fest, mint egy sótlan mérnök, mint ahogy egy közel három évtizede CAD szoftvereket hegesztgető, majd azok hegesztését irányító műszaki embert elképzelünk. Egyáltalán nem. Az előadásain és nyilvános szereplésein a bohókás tudós külsőségeit felöltve szivárványszínűre festett köpenyben, a fején villódzó LED-ekből saját kezűleg épített koszorúval lép a pulpitusra, ilyenkor inkább showmannek, bohócnak gondolnánk. Jó tanárhoz illően kísérleteket is bemutat, a BME-re – ahol rövid előadást tartott – ugyan nem hozta magával házilag összerakott Tesla-tekercsét, amellyel látványos kisüléseket szokott prezentálni, csak azt illusztrálta, milyen szépen világít – és nedvedzik – egy konnektorba dugott villákra felszúrt csemegeuborka.

Cohn egyébként rendkívül pozitív sugárzású személyiségétől valószínűleg nem áll távol ez a szerep, melyet 2008-ban – egyik gyermeke tragikus elvesztése után egy, a csillagos ég alatt töltött sörgőzös éjszakán – a „kozmosz sugallatára” választott, saját bevallása szerint azért, mert így közvetlenebbül tudja megszólítani a fiatalokat és megszerettetni velük a tudományt. Ezzel a lendülettel vállalta el, hogy 50 éves fejjel részt vesz a Discovery Channel által készített The Colony című (nálunk 2010-ben A kolónia néven sugárzott) valóságshow-ban, mely nagyjából azt mutatja be, hogy miként boldogul a meglehetősen zord Los Angelesben egy maroknyi ember azután, hogy a város lakosságának javát elpusztította egy vírus.

Cohn erről a láthatóan meghatározó élményről beszélt Budapesten is, a BME mikroelektronikai kurzusának keretén belül megtartott, annak tematikájához legfeljebb eredeti szakmája révén kapcsolatba hozható előadásában. A show készítői élethű környezetet teremtettek a szereplőknek egy elhagyott Los Angeles-i gyárépületben: roncsautók, romok, kacatok, patkányok és az ő cuccaikra vadászó bűnözők között kellett túlélniük száz napot úgy, hogy maguk állítják elő mindazokat a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen dolgokat, melyek egy ilyen világból szükségszerűen hiányoznak. A műsorban Cohn volt az agy, a tudós, aki kitalálta, hogyan lehet benzinmotorhoz üzemanyagot előállítani fagázból, megtisztítani a szennyezett vizet, áramot termelni vagy adóvevőt építeni.

A show után egy ismeretterjesztő tévéműsort is forgatott, mert mániájává lett, hogy megmutassa a fiataloknak a tudomány erejét. Ezzel a misszióval járja a világot, Budapestre is ezért jött egy rövid látogatásra a kelet-európai roadshow-ja során – mi az IBM Magyarország székházában beszélgettünk vele.

Az interneten sok mindent írnak önről. Azon túl, hogy a keveseknek járó IBM Fellow cím jellemzően szóba kerül, mérnökként, őrült tudósként, sőt szuperhősként is emlegetik. Ezek közül melyik a legtalálóbb?

Az őrült tudós. Azért mondanám ezt, mert számomra az őrült tudós archetípusa olyasvalaki, aki elveszíti az önuralmát a tudomány szeretete miatt. Azt hiszem, én éppen ilyen vagyok. Lélekben egyértelműen mérnök vagyok, de leginkább akkor vagyok önmagam, amikor elmerülök a dolgokban, szabadjára engedem magam, és átadom magam a tudomány és a mérnöki szakma szeretetnének. Imádok dolgokat létrehozni, és imádom nézni, ahogy mások létrehoznak dolgokat.

Bevallom, kicsit csalódott vagyok, hogy nem szuperhős...

Nem tudok róla, hogy az lennék. Bár úgy gondolom, mindenkinek van valami titkos képessége. Az enyém talán az, hogy visszafelé is tudom betűzni a szavakat, de ezt most hadd ne mutassam be.

Rendben. Beszéljünk inkább arról, hogy harminc évvel ezelőtt chiptervezéssel kezdte az IBM-nél!

Mindig is volt közöm a chiptervezéshez, de a diplomámat nem áramkörtervezésből, hanem chipgyártási technológiákból szereztem. Aztán hamar átnyergeltem arra a tervezésautomatizálási célszoftverre, melyet a chipek tervezéséhez használunk. Egy olyan 4-500 fős csoport vezetője voltam, amelyik efféle EDA és szimulációs szoftvereket készít. Ilyen értelemben mondhatjuk azt, hogy terveztem chipeket, de úgy pontos, hogy az iparágban eltöltött harminc évem alatt a chipek tervezéséhez használt szoftverek fejlesztésén dolgoztam. Ez egyfajta támogatói szerep, ám rendkívül érdekes. Alapvetően matematika, a matematika és a mérnöki munka keveréke.

Ilyen közvetett módon milyen lapkák fejlesztésében működött közre?

Felsorolni is nehéz lenne. Először az analóg áramkörökbe szerettem bele, ezek olyan chipek, melyek nulla és az egy helyett eltérő feszültségértékekkel dolgoznak. Készítettem ilyen IC-ket merevlemezekhez, audio- és videokészülékekhez vagy videokamerákhoz is. Később nagyon sokat dolgoztam igen nagy teljesítményű digitális lapkákon, gyakorlatilag az IBM szervereiben használt Power-architektúrájú processzorok összes generációjához volt közöm. A 2000-es évek elején aztán bekapcsolódtunk a játékkonzolok gyártásába: mivel megvolt a tapasztalatunk a nagy teljesítményű processzorok gyártásában, a vezető konzolgyártók – mind a három – úgy gondolta, velünk jár a legjobban. Lassan egy évtizede mindhárom játékplatform fejlesztéséhez hozzájárulok.

Újabban alacsony fogyasztású vezeték nélküli eszközök fejlesztésében veszek részt az IBM által elindított intelligensebb bolygó (Smarter Planet) kezdeményezés részeként. Talán ismeri a tárgyak internetje elméletet, ez egy olyan világot képzel el, amelyben a legapróbb tárgyak is kapcsolódhatnak egymáshoz vezeték nélküli hálózaton keresztül. Olyan chipek fejlesztésének támogatásával foglalkoztam, melyek ezt teszik lehetővé. De összefoglalva: nagyjából minden olyan eszközhöz, amiben chip található, volt valami közöm.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!