Lételeme az utazás

Bejárta a fél világot Vadász Pál, a Montana Rt. elnök-vezérigazgatója, mielőtt cégvezetésre adta volna a fejét. Ha gazdagnak születik, valószínűleg nem is alapít vállalatot, hanem kutatóként, egyetemi oktatóként dolgozna valamelyik egyetemen. A vele készült interjúból kiderül, hogy nem adta fel ezeket az álmait.

– Mi a forrása világjáró szenvedélyének?

– Lételemem az utazás. Ha heteken át egy helyben vagyok, s nem csap meg a repülőgép kerozinjának szaga, úgy érzem magam, mint a mozdulatlanságra kényszerített cápa. A cápának azért van szüksége a mozgásra, mert csak így tud életben maradni, ha nem moccanhat, megfullad. Hogy mi lehet ennek a forrása, azt csak találgatni tudom: a "gyökértelenségnek" gyökerei vannak a családomban, sok rokonom került külföldre például 1945 és 1956 után.

– Miért választotta első úti céljául Ausztráliát?

– Lehet, hogy nem ez volt a legjobb választás, de ott is élnek rokonaim, s úgy véltem, a segítségükkel könnyebb lesz elindulni. Ausztráliának ezzel együtt sokat köszönhetek. Valójában ott nőttem fel, ott éltem meg elsőként olyan helyzeteket, amikor csak magamra voltam utalva. Dolgoztam segédnyomdászként és szoftverfejlesztőként, emellett fiatalemberként élveztem a napsütést, a számtalan sportolási lehetőséget, de mindezzel együtt néhány év múltán már vágytam az európai pezsgésre, a sokszínűségre, a sok-sok különböző országra. Visszajöttem.

Európán belül akkoriban Párizs vonzott leginkább, szerettem volna ott élni, kipróbálni, milyen is az. Ott szintén szoftverfejlesztéssel foglalkoztam, de hátráltatott, hogy nem voltak igazán rendezettek a körülményeim, szinte mindig kevesebb pénzem volt, mint amennyire szükségem lett volna – igaz, ez ott sohasem számított igazán. Intenzív társasági életet éltem abban az időszakban, moziba, színházba jártunk a barátaimmal szinte minden este. Aztán egyszer csak elfogyott a pénzem.

A fordulópontot az a pillanat hozta meg számomra, amikor egyik nap húztam a koffert magam után, esett az eső, és tudtam, hogy aznap este nincsen hol aludnom. Ez volt az az élmény, amely ráébresztett, hogy az addiginál tudatosabban kell élnem az életem. Ekkor hazajöttem Magyarországra.

Nem sokáig maradtam, két hónap múlva autóstoppal indultam el Németországba, ahol újra a szoftverfejlesztés területén helyezkedtem el. Ezt követően már egyenes út vezetett számomra az üzleti életbe, ami egyébként sokáig korántsem volt egyértelmű. Korábban, még párizsi időszakomban két egyetemre is felvételiztem, parapszichológiát szerettem volna tanulni. Ezt a tervemet a pénzhiány hiúsította meg, így, ezzel a furcsa fordulattal tulajdonképpen nem volt más választásom, maradt az üzlet.

– Hogyan ismerkedett meg az informatikával?

– Már a szakdolgozatomat is informatikai témából írtam a Sztakiban elvégzett szakmai gyakorlat nyomán. Adatbázisok és keresési technikák volt a témája. A Sztakiba egy atyai jó barát révén kerültem, aki ott dolgozott. Nagyon sokat tanultam tőle és a munkatársaitól – akkoriban az informatikával inkább fehér köpenyes tudósok foglalkoztak, nem menedzserek és vállalati "szakik", mint mostanában. Szerettem az intézet levegőjét, az ottani embereket, a könyvtárat. Később azután – ahogy mondani szokták – az egyik lehetőség hozta a másikat: amikor megkérdezték, mihez értek, akkor azt válaszoltam: az informatikához, így kaptam állásokat, elindultam ezen a pályán, amiről menet közben akkor is nagyon nehéz lett volna letérni, ha azt akartam volna.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!