-
A Facebook is kukázta a Flasht
A saját HTML5-ös lejátszó számtalan előnnyel jár – de játékoknál marad a régi technológia.
Szoftver 11
-
Egymillió dolláros hibalánc az Instagramon
Néhány hiba együttes kihasználásával a rendszer, a titkosítókulcsok és a szervereken tárolt fájlok is hozzáférhetőek voltak. A Facebook mégsem fizet túl sok pénzt.
Biztonság 31
-
A Facebook beszáll a közlekedési bizniszbe is
Egyelőre csak az Egyesült Államokban, csak az Uber érhető el, de mindez csak a kezdet.
Mérleg 7
-
Törlés indul: a német kormány megegyezett a Facebookkal is
A nyomásgyakorlást elérte a célját, és a nagy közösségi oldalak vállalták, hogy egy napon belül törlik a jogsértő tartalmakat.
Közösségi média 22
-
Megtámadták a Facebook hamburgi irodáját
A támadók kiléte egyelőre ismeretlen, csakúgy, mint a motivációjuk.
Közösségi média 23
-
Bíróság elé kerülhetsz egy Facebook-megosztásért
Siófokon politikai botránynak indult a történet, ám a volt polgármester lépése jelentősen kiszélesítette a horizontot.
Café blog 73
-
Zuckerberg: szó sincs adóelkerülésről
A Facebook vezetője a közösségi oldalon válaszolt az őt ért kritikákra, és elmondta, hogy szó sincs adótrükközésről, egy kedvező konstrukciót választottak.
Mérleg 55
-
Mark Zuckerberg szinte az összes részvényét elajándékozza
Egyelőre évi egymilliárd dollárnyi részvény kerül a támogatásokat menedzselő alaphoz.
Mérleg 174
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra
ma A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.
A mai napon érkezik a King Arthur: Legion IX
gp A premiert megelőzően a készítők még egy utolsó videóval kedveskedtek nekünk.
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
ma A Huawei Watch Fit 3 mellett a Watch 4 Pro és a kisebb Watch GT 4 is új színben mutatkozott be.
Megjelent a Solo Leveling: Arise teljes változata (PC, Android, iOS)
gp A régiós tesztek után végre mindenhol elérhető lett az adaptáció végleges kiadása.
Ismét egyedit alkotott a Sharp
ma Minimalista dizájn és komoly felső kategóriás specifikáció jellemzi az Aquos R9-et, az Aquos wish4 pedig belépő szinten hozza a stílust. Ráadásul mindkét modell strapaminősítésű.
Hosszabb videón az Arena Breakout: Infinite (PC)
gp A minap elindult a zárt béta teszt a játék új kiadásához, amely korábban csak mobilokon és tableteken volt elérhető.