-
Teljesen megújult a Firefox
Történelmének egyik legnagyobb átalakítása után, megújult felülettel, új funkciókkal érkezik a legfrissebb Firefox. Bevezették az egységes személyes adattárolási szolgáltatást, a Firefox Accounts funkciót.
Mozilla blog 225
-
Kütyübarátok Húsvétja
Ma és holnap a különféle mobileszközök és egyéb hardverek kiállítása zajlik a Millenáris B épületében. Ma este hattól az Okostelefon Akadémia várja az érdeklődőket, holnap egész nap a Veletech 2014.
Mozilla blog 3
-
Hazai Mozilla évértékelő – 2. rész
Egy izgalmas és sikeres év után tekintsük át együtt, hogy milyen eseményeken vettek részt tavaly a mozillás önkéntesek. Mi az, amit sikerült bemutatnunk, milyen programokat szerveztünk. Szerintetek mi az, ami még és már hiányzik?
Mozilla blog 10
-
Mosakszik a Mozilla a vezérigazgató lemondása miatt
A vállalat vezetői igen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen Brendan Eich lemondása belehúzta őket egy mély társadalmi vita közepébe.
Mérleg 43
-
Beszámoló az idei első Okostelefon Akadémiáról
A Firefox OS úgy is sokakat vonzott, hogy a közösség tagjai most nem tudtak igazán nagy újdonságokat bemutatni.
Mozilla blog 0
-
Két hétig sem bírta a Mozilla új vezetője
Brendan Eich úgy ítélte meg, hogy ha személye ekkora indulatokat és vitákat generál, akkor nem lehet hatékony irányítója a vállalatnak.
Mérleg 79
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
- Politika
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Külpolitika
- 8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Minecraft
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
- TCL LCD és LED TV-k
- Milyen videókártyát?
- További aktív témák...