-
A Volkswagen fizet – Németországban
A fogyasztóvédelmi szervezetek nem elégedettek, de úgy látják, ennél többet nem tudnak elérni.
Mérleg 380
-
Elképesztően sikeres évet zárt tavaly a 4iG
Minden téren kiválóan teljesít az üstökösszerűen megjelent vállalkozás.
Mérleg 26
-
A GVH most a Vibert vette célba
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított annak kiderítésére, hogy a Viber alkalmazással kapcsolatos egyes kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelennek minősültek-e.
Mérleg 42
-
Békét köt a Crytek a Star Citizen fejlesztőjével
Az érintett cégek megegyeztek egymással a vitás kérdésekben, amivel a pereskedés lehetősége is lezárult.
Mérleg 40
-
Okostelefon-piac: nem várható változás
Igaz, a tekintélyes piacelemző idei évre vonatkozó jelentése nem számol a koronavírus által teremtett világhelyzettel.
Mérleg 54
-
A Logiscool programozóiskola több millió eurós befektetést kapott
A Logiscool 3,5 millió euró – azaz mintegy 1,2 milliárd forint – befektetést kapott, a fő befektető az Euroventures kockázati tőkealap-kezelő.
Mérleg 0
-
A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát az NKE-n
A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön.
Mérleg 0
-
Elutasították a Huawei amerikai keresetét
Az indoklás szerint a szövetségi kormány joga, hogy megválassza üzleti partnereit.
Mérleg 43
-
Fontos újítást vezetett be a NAV
Februártól online is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást.
Mérleg 14
-
Terméktámogatás-hosszabbítást jelentett be az SAP
Az SAP közölte többek között, hogy immár 2040 végéig vállal kötelezettséget az SAP S/4HANA terméktámogatására.
Mérleg 3
-
Az európai tech cégek félnek a lemaradástól
Európa legnagyobb technológiai vállalatai nyílt levélben fordultak a ciklus kezdetével frissen alakuló Európai Bizottsághoz.
Mérleg 3
-
Az USA után Európában terjeszkedik a vezető magyar big data cég
Közel 25 százalékos árbevétel-növekedést ért el 2019-ben a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely ezzel megközelítette a 4 milliárd forintos éves bevételi határt.
Mérleg 0
-
A járvány miatt törölték az idei barcelonai mobilos világtalálkozót
Hiába igyekeztek a szervezők, olyan sokan mondták le a részvételt, hogy nem volt más lehetőségük.
Mérleg 77
-
Egyre közelebb az online cégek adóztatása
Az ellenérdekelt országok közelmúltban lezajlott vitái vélhetően segítenek előremozdítani az OECD által szorgalmazaott megállapodás mihamarabbi kialalkítását, de még mindig az USA diktál.
Mérleg 8
-
Kínaiakat vádoltak meg az Equifax-hackeléssel
A meg nem nevezett vádlottak a kínai hadsereg tagjai.
Mérleg 66
-
Routereket cserél a 4iG
A cég 11 országos gyógyintézetben, 13 társkórházban és 32 szakrendelőben végzi az adatkapcsolati és router eszközök bővítését, illetve cseréjét.
Mérleg 17
-
Visszaesés várható az okostelefonok piacán a koronavírus miatt
De a problémát csak átmenetinek látja a kínai piackutató cég elemzése.
Mérleg 33
-
Ingyenes Wi-Fi Zalaegerszegen
A Smart City, az okosváros program első elemeként ingyenesen használható wifi-hálózatot alakítottak ki Zalaegerszeg belvárosában.
Mérleg 10
-
A koronavírus szétzilálta a mobilos világtalálkozót is
Olyan nagy szereplők jelentették be távolmaradásukat, melyek döntése rontja a kiállítás presztízsét.
Mérleg 17
-
A Huawei szabadalmi jogsértés miatt pereli a Verizont
Lassan már el is felejtettük a nagy szabadalmi pereket, ám az új helyzetben talán mégis felélednek ezek az ipari háborúk.
Mérleg 26
-
Irtják az idegesítő reklámokat a YouTube-on is
Az új szabályok csak a rövid videókra vonatkoznak, és a különösen zavaró megoldásokat szűrik ki velük.
Mérleg 110
-
Bővíti európai hálózatát a WeShare
A WeShare, a Volkswagen és a ŠKODA autómegosztó szolgáltatása 2020-ban további hét városra terjeszti ki hálózatát Németországban és más európai országokban.
Mérleg 0
-
Milliárdokért szállít a Kincstárnak a 4iG
Nagygenerál és csere a számlavezető rendszerben három és fél milliárdért.
Mérleg 57
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
- Kedvenc zene a mai napra
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Yettel topik
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- E-roller topik
- Honda topik
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Futás, futópályák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...