-
Kivéreztetnék a torrentoldalakat
A londoni rendőrség összeírja az illegális tartalmakat terjesztő oldalakat, ezt pedig rendszeresen eljuttatják a nagy webes reklámcégekhez. Már van eredménye, igaz, nem sok.
Mérleg 28
-
Kim Dotcom saját pártot indít a választásokon
Az Internet Party programja a párt nevéből következően a világhálóhoz kapcsolódó követeléseket és terveket tartalmaz, vezetője pedig bízik személyes népszerűségében.
Mérleg 15
-
Kiherélték a brazil internettörvényt
A legnagyobb súlyú tervezett szigorítást, a helyi adattárolást előíró szabályt az alsóház képviselői elvetették.
Mérleg 2
-
Az Amazon máris követi a Google árait
A felhőszolgáltatások lesznek olcsóbbak, 10 és 65 százalék között csökkennek majd. Ez már a 42. árcsökkentés az AWS életében.
Mérleg 19
-
Idén is meghirdeti nemzetközi innovációs pályázatát a Telekom
A Telekom 2014-ben is keresi a legkiemelkedőbb hazai ötleteket a tavaly már rendkívül sikeresnek bizonyult nemzetközi innovációs versenye, a „Telekom Innovation Contest” keretében.
Mérleg 0
-
Az Ericsson is beszállt a Hackathon-in-the- Box egyetemi ötletversenybe
Hétvégén a legjobb magyar ötletgazdák Budapesten mérik össze tudásukat az Ericsson-Demola Hackathonon. A verseny győztesei a májusi Magyar Innovációs Tech Show eseményén, illetve augusztusban a Sziget Fesztiválon is bemutatkozhatnak.
Mérleg 0
-
Vatera adóbevallási kisokos
Az online piacteret üzemeltető cég tájékoztatójában elmondja, hogy néhány egyszerű szabály betartásával nincs mitől tartaniuk a felhasználóknak.
Mérleg 3
-
Újabb jelentős árcsökkentés a Google háza táján
Most a Cloud Platform árait csökkentették 35 és 85 százalék közötti mértékben. Már a Windows 2008 R2 is futtatható a felhőből.
Mérleg 4
-
A Facebook megveszi az Oculus VR-t
A Zuckerberg-gőzhenger tovább menetel, egy kétmilliárd dollár értékű üzlet keretében a Facebook az év második felében megveszi az Oculus Rift VR-szemüveget fejlesztő céget. A közösségi oldal ezzel a hardverfejlesztésbe és gyártásba is belép.
Mérleg 40
-
A szolgáltatók azt csinálnak az EU-ban, amit csak akarnak
A távközlési reformra készülő Európai Unióban annyira fragmentált a távközlési piac, mintha nem is egyazon gazdasági szövetség kereteiben élnének a felhasználók.
Mérleg 44
-
Áprilisra csúszik a Microsoft-Nokia üzlet lezárása
Az eredeti terv szerint a felvásárlást március végéig szerették volna lezárni, de néhány szükséges jóváhagyás még mindig hiányzik, ezért a két cég kénytelen elhalasztani az üzlet véglegesítését.
Mérleg 1
-
Az NSA a Huaweihez is beszivárgott
Az amerikai nemzetbiztonság olyan sok adathoz jutott akciója során, hogy a legnagyobb gondot ezek feldolgozása jelentette.
Mérleg 26
-
Japánok digitalizálják a Vatikán kéziratait
Az első négy év alatt háromezer értékes dokumentumot szkennelnek be és dolgoznak fel, a folytatásról később tárgyalnak.
Mérleg 0
-
Két éven belül második vezérigazgatóját rúgta ki a Symantec
A hivatalos indoklás szerint a döntés már régóta ért, ennek ellenére Steve Bennett utód nélkül távozik a cégtől, a Symantecet átmenetileg az igazgatótanács egyik tagja fogja vezetni.
Mérleg 2
-
Nagy pofont osztott ki a Microsoft – de maga is belefutott
Azt nem lehet kárhoztatni, hogy a Microsoft egy tolvaj alkalmazottja után nyomozott, ám a vizsgálat módja problémás, így a cég igyekszik megoldást találni.
Mérleg 55
-
200 000 bitcoint talált a Mt.Gox
A csődvédelmet kért Mt.Gox rutinszerű ellenőrzése során bukkant a közel 118 millió dollárt érő kriptopénzre. Az eredeti tulajdonosok semmit sem kapnak majd belőle.
Mérleg 114
-
215 millióval száll be a Tangóba az Alibaba
Újabb nagyszabású üzletre kerül sor az üzenetküldő alkalmazások piacán, a kínai Alibaba által vezetett finanszírozási körbe a többi szereplő további 65 millió dollárral szállt be.
Mérleg 1
-
Letartóztatták a Microsoft korábbi szoftvermérnökét
A szakembert ipari és kereskedelmi titkok ellopásával és kiszivárogtatásával vádolják.
Mérleg 18
-
Jó negyedévet zárt az Adobe
A cégnek bejött a felhősítés, az előfizetéses modell egyre népszerűbb, a jó eredmény hatására a második negyedéves előrejelzését is felfelé módosította.
Mérleg 3
-
Már készülnek az iPhone 6 gyártására
A tajvani Pegatron és világ legnagyobb elektronikai bérgyártója, a Foxconn is készül az új iPhone gyártására.
Mérleg 30
-
Mt.Gox: megtekinthető, mennyi pénzünk nincs
A felhasználók megnézhetik bitcoin egyenlegüket, felidézhetik a régi szép időket, de tárcájukhoz hozzáférni nem tudnak
Mérleg 2
-
17 év után távozik Marc Whitten, az Xbox termékigazgatója
Szép karriert futott be a Microsoftnál, a vezeték nélküli Hi-Fi berendezéseket gyártó Sonosnál folytatja.
Mérleg 0
-
Ingyen legyen, vagy pénzért?
A két legnagyobb e-kereskedelmi vállalat, az Amazon és az Alibaba alapjaiban másképp képez bevételt. A kínai modell jövedelmezőbbnek tűnik, pedig az van ingyen a felhasználóknak.
Mérleg 9
-
Az MVM NET Zrt. nyerte a 450 MHz-es frenkvenciát
Nem volt nehéz dolguk egyedüli indulóként. Jövőre már a főutak mentén és 9 nagyvárosban is lefedetettséget kell biztosítaniuk. Nem lesz olcsó.
Mérleg 33
-
Zuckerberg személyesen reklamált Obamánál a kémkedés miatt
A közösségi oldal vezetője szerint az amerikai kormánynak megvédenie, nem pedig veszélyeztetnie kellene az internet szabadságát.
Mérleg 10
-
Ötödére csökkentek a Google Drive árai
Akár 1 TB tárhelyünk is lehet 10 dollárért. Tegnap még 50-et kértek érte. A 100 GB-os csomag is jóval olcsóbb lett. Jelenleg a Dropbox a legdrágább.
Mérleg 211
-
Kínában elszabadultak az okostelefonok
Már mindenhol ott vannak, 700 milliónál is több van belőlük az országban. Nagyon sokan első okosmobiljukat veszik.
Mérleg 23
-
600 főt küld el a NetApp
A világ egyik legnagyobb vállalati tárolórendszereket gyártó cége a kormányzati megrendelések visszaesésére hivatkozva döntött a leépítés mellett.
Mérleg 0
-
Egy skiccen múlt az iPhone sorsa Japánban
A kizárólagos szerződés megszüntetése 40 százalékkal emelte az eladásokat, már 4 eladott okostelefonból 3 iPhone a szigetországban.
Mérleg 21
-
15 dollárt ad a Google új ügyfelenként
Ennyit fizetnek, ha az új ajánlási rendszerükön keresztül szereznek előfizetőt a Google Apps for Business-re. Ezzel motiválnák az önkéntes üzletkötőket.
Mérleg 4
-
Öltönyös buli lett a CeBIT
A tíz éve még a világ első számú konzumer IT-kiállításának számító rendezvény a tavalyi mélypont után idénre magára talált, és egy tisztességes B2B-rendezvénnyé változott.
Mérleg 4
-
Hiányoznak a megígért nyílt szoftverek a közigazgatásból?
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata évértékelője kapcsán kérdésekkel fordul az informatikai stratégia megvalósításáért felelős tárcákhoz.
Mérleg 0
-
Az elvárások alatt teljesített az IBM
Ezt Ginni Rometty, a cég vezérigazgatója írta évértékelőjében. Közel két éve csökken, már 100 milliárd alatt a bevétel.
Mérleg 2
-
Akár gigabüntetést is kaphat a Google Indiában
Az amerikainál vagy az európainál némileg szigorúbb jogi környezetben a versenyhivatal állítólag már összegyűjtötte a bizonyítékokat.
Mérleg 15
-
Iszonyú mértékben nő a mobilos adatforgalom
Az Ericsson friss jelentése szerint 2012 hasonló időszakához képest 2013 végén 70 százalékos növekedés volt tapasztalható.
Mérleg 28
-
Hungarian Cloud Award 2014: verseny a legjobb felhős megoldásoknak
Idén is keresi a legjobb hazai cloud szolgáltatókat és vállalati felhasználókat a EuroCloud Magyarország Egyesület: a Hungarian Cloud Award 2014 díjakra vonatkozó pályázatokat április 15-ig várják.
Mérleg 0
-
Arcról megismer a magyar mentő
Ezer autót szerelnek fel intelligens fedélzeti terminállal. Júniustól még hamarabb érnek ki. Hamarosan jöhet az arcfelismerésen alapuló betegirányítás.
Mérleg 21
-
Újabb Bitcoin-kereskedő dőlt be
A mostani áldozat a kanadai Flexcoin, a három éve működő cég állítása szerint egy hacker hibát talált a rendszerükben, és ellopott 896 bitcoint.
Mérleg 120
-
A magyar informatikus itthon marad, ha kihívások elé állítják
A magyar informatikusok közel kétharmadában merült már fel, hogy külföldön keres munkát, és minden tizedik konkrét lépéseket is tett a megvalósítás érdekében.
Mérleg 5
-
Átlépte az egymilliárd dollárt a Kickstarter
Összesen 5,7 millióan adtak már kisebb-nagyobb összeget a platformon keresztül különböző projektekre. A legnagyobb támogatók az amerikaiak.
Mérleg 7
-
Az EU megregulázná a freemium appokat
Az Európai Unió szeretné, ha a vásárlókat tisztességesen tájékoztatnák az alkalmazások valós várható költségeiről, a cél a széleskörű bizalomvesztés megelőzése.
Mérleg 11
-
Eladta a cégét az államnak, majd meghalt a Welt 2000 alapítója
Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől – közölte Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI érdeklődésére.
Mérleg 51
-
Nadella máris elkezdte átalakítani a Microsoft menedzsmentjét
Tami Reller és Tony Bates távozik, és számos felsővezető új feladatokat kap.
Mérleg 9
-
A Prezi beszállt egy amerikai oktatási programba
Az amerikai elnök fogadta a magyar cég vezetőjét a Fehér Házban – különleges alkalom egy különlegesen sikeres vállalkozás életében.
Mérleg 90
-
Felkerültek a netre a régi magyar népszámlálási adatok
Hivatalosan szerdától hozzáférhetőek az 1784 és 1996 közötti hazai népszámlálási kiadványok, de tesztüzemben már most is elérhetőek a képek.
Mérleg 13
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
- SkyShowtime
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Milyen videókártyát?
- Horgász topik
- Fotók, videók mobillal
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- GTA V
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Linux kezdőknek
- További aktív témák...