-
Továbbra is segíti az Exxon a hallgatók fejlődését az Óbudai Egyetemen
Újabb együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és az ExxonMobil.
Mérleg 0
-
Az okostelefonok globális forgalma 2018-ban elérte az 522 milliárd dollárt
Az okostelefonok, mobiltelefonok és viselhető kiegészítők továbbra is az 1,2 ezer milliárd dollár összértékű műszaki fogyasztási cikkek piacának hajtómotorja.
Mérleg 20
-
A cégek ötöde szerint nem is lehet megfelelni a GDPR-nak
A szervezetek többsége nem tud teljes mértékben eleget tenni az európai általános adatvédelmi rendelet követelményeinek.
Mérleg 83
-
Az Oxford University Press Budapesten nyitott technológiai központot
Magasan képzett fejlesztőket és informatikusokat toboroz hazánkban a világ legnagyobb egyetemi kiadója.
Mérleg 2
-
A vártnál jobban fáj majd a TSMC-nek a pár héttel korábbi gyárleállás
Az eredeti becslés szerint tízezer wafert érintő kémiai szennyeződés, akár harmincezer waferre is kiterjedhetett.
Mérleg 39
-
Vevőt keres a GlobalFoundries?
A DigiTimes a Nagy-Kína régiót célzó írásos számában ír erről.
Mérleg 14
-
A magyar videojáték-piac több mint felét az e-sport adja
A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest.
Mérleg 14
-
A Huawei nem hagyja magát
A vállalat vezetésének határozott véleménye, hogy politikai indíttatású támadások áldozatai, de úgy vélik, hogy ez nem fogja megtörni őket.
Mérleg 85
-
Indiai céggel erősít az Intel
A vállalat felvásárolta az Ineda Systems néven bejegyzett vállalatot.
Mérleg 15
-
Már nálunk is elérhető az ingyenes PayPal-utalás
Két napja díjmentesen utalhatnak egymás között a magyar magánszemélyek a PayPal megoldásával, akár mobilon is.
Mérleg 101
-
Oroszországban újabb lépést tettek a saját internet kialakítása irányában
Egy olyan rendszer tesztjét kezdik meg hamarosan, mellyel biztosítani tudják, hogy az orosz forgalom nem megy külföldre – így ellenőrizhetővé is válik.
Mérleg 122
-
Saját modemet tervez az Apple?
A vállalat ezen a fronton nem áll jól, így talán érdemes saját kézbe venni az irányítást.
Mérleg 28
-
Egészségtudatosabbak az okosórák és okoskarkötők hazai használói
Magyarországon jelenleg minden tizedik felnőtt internetező hord okosórát és/vagy karkötőt, okostelefonos aktivitásmérő alkalmazást pedig negyedük szokott használni.
Mérleg 34
-
Leépítéssel próbálja átvészelni a 2019-es évet a Gigabyte?
A híresztelések szerint a cég nem számít túl jó eredményekre, így visszafogják az alaplapok gyártásával foglalkozó üzletág költségeit.
Mérleg 106
-
Eladja egy 200 mm-es wafereket megmunkáló gyárát a GlobalFoundries
A vállalat ezzel kiszáll a mikro-elektromechanikai rendszerek gyártásából.
Mérleg 23
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
67 wattos gyorstöltés és Leica kamerák a Xiaomi kagylóján?
ma Megkérdőjelezhető hitelességű fotó és valós hitelesítési adatok a Mix Flipről.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Master Detective Archives: Rain Code - Rövid előzetesen az új kiadás
gp A korábban Switch-re megjelent játék a nyáron újabb platformokra is ellátogat.
Képeken a Honor 200 Pro
ma Az egykori anyacég, a Huawei fotós csúcsszériájára hasonlít a hátlapi dizájn.
PC-re tart a God of War Ragnarök?
gp Az egyik legismertebb szivárogtató szerint Kratos legutóbbi kalandja lesz a következő nagy PlayStation cím, ami PC-re látogat.
Team Group pendrive Teslánk biztonsági rendszeréhez
ph A négyféle kivitelben gyártott, strapabíró terméket kimondottan a Tesla Model 3, Y, S és X típusú autók Őrszem (Sentry) üzemmódjához szánták.
Infravörös kamerákkal vagánykodik az Umidigi
ma Az előlapra is került az éjszakai arcfelismeréshez, és a hátlapra is fotózáshoz.